Hidrológiai Közlöny 1983 (63. évfolyam)

9. szám - Vörös Lajos–Vizkelety Éva–Tóth Ferenc–Németh József: Trofitás vizsgálatok a Balaton keszthelyi medencéjében 1979-ben

Hidrológiai Közlöny 1983. 7. sz. 390 Trofitás vizsgálatok a Balaton keszthelyi-medencéjében 1979-ben VÖRÖS LAJOS*, VÍZKELETY ÉVA**, TÓTH FEEEK C*** és NÉMETH JŐZSE F**** A Balaton legeutrófabb térsége a Keszthelyi medence. Az ide torkolló Zala folyó és Keszthely városának szennyvizei miatt a tó ezen területének növényi tápanyagellátottsága a legbőségesebb, ennek megfelelően itt a leggazdagabb a fitoplankton (TAMÁS 1974, VÖRÖS 1979), itt a legnagyobb a víz térfogategységében lévő klorofill mennyisége (NÉMETH et al. 1977, TÓTH 1978) és az elsődleges termelés is (HERODEK és TAMÁS 1976). A növények túlzott mértékű elszaporodása a Balatohban már a századfordulón is jelentkezett, akkor a partközeiben elszaporodó hínár jelentette a fő gondot. Napjainkban a Keszthelyi-medencéből gyakorlatilag eltűnt a hínár, minden bizonnyal a nagy tömegben elszaporodott algák árnyékoló hatása miatt. A terület algásodásának folyamatát részleteiben 1965 óta ismerjük (TAMÁS 1974). A balatoni elsődleges termelés mérése 1961- és 1963-ban kezdődött (BÖSZÖRMÉNYI et al. 1962, FELFÖLDY 1977), a legutóbbi méréssorozat 1973-ban történt (H

ERODEK és TAMÁS 1975). A hetvenes években felgyorsult algabiomassza növekedés (VÖRÖS 1979) miatt 1979-ben újra mértük a terület elsődleges termelését és algabiomasszáját, a változások mértékének és irányának megállapítása céljából. Minden korábbi produkció mérés 1

4C-módszerrel történt, ezért méréseink alapját is ez a módszer képezte, de párhuzamosan oxigénmódszerrel is dolgoztunk a két módszer összehasonlítása céljából. Az oxigénmódszert kiegészítettük az üledék oxigénigényének mérésével, az öböl oxigénegyensúlyának és ebben az üledék szerepének tisztázására. Külön vizsgálatokat végeztünk a Keszthelyi-medence mederkotrási gödreiben, ahol az anaerobia kialakulásának lehetőségeit tanulmányoztuk. Anyag és módszer 1979. június 26. és október 2. között hét mérést végeztünk a Keszthelyi-medence három mintavételi pontján (1. ábra) az öböl közepén (2), a keszthelyi (1), és a balatongyöröki (3) mederkotrás térségében. A balatongyöröki kísérleti kotrás általunk vizsgált szakasza 1979-ben készült el a Szent Mihálydomb és a balatongyöröki partok közötti területen. Ez a zagytér mederfelőli szélétől mintegy 180— 220 méterre kezdődő U-alakú, a fenékszint alá 2 m-re kimélyített gödör. Az U-alakú gödör szárai közötti távolság 550 m, a 200 méter széles szárak hossza 330, ill. 410 méter. *MTA Balatoni Linológiai Kutató Intézete, Tihany; * *Nydt. Vízügyi Igazgatóság, Szombathely; * * *Kdt. Vízügyi Igazgatóság, Székesfehérvár; ****VITUKI, Budapest. A keszthelyi-kotrás a keszthelyi mólótól északkelétre kezdődő, a parttól 300—350 m távolságra lévő, a parttal közel párhuzamos tengelyű gödörrendszer, amelynek fenékszintje kb. két méterrel van mélyebben a szomszédos területeknél. Részben az egymólószárnyas MAHART kikötő hatására a terület kikapcsolódik az öböl áramlási rendszeréből és pangó víz alakul ki, a lengés, az áramlások és a hullámzás átöblítő hatása nem érvényesül. Az öbölközépen meghatároztuk az elsődleges termelést (

1

4C és 0

2-módszerrel), a fitoplankton biomasszáját és összetételét, valamint a-klorofill tartalmát, a víz 0

2 és hőmérsékleti rétegzettségét, továbbá az üledék a-klorofill és a-feofitin tartalmát és oxigénigényét. A mederkotrás térségeiben (1,3) mértük az üledék oxigényigényét és a vízoszlop 0

2 és hőmérsékleti rétegzettségét. A 1

4C felvételének mérését és a víz összes szénsavtartalmának meghatározását a hetvenes években alkalmazott módszerrel végeztük (HERODEK és TAMÁS 1976). Az oxigénes módszer kivitelezésénél az edényzet, a felfüggesztés módja és az expozíció mélysége (0,25, 1,0, 2,0, és 2,5 m) azonos volt a 1

4C-módszernél alkalmazottal. Az oxigéntartalmat Winkler módszerrel határoztuk meg a KGST szabvány előírásai szerint (L1TERÁTHY 1975). Az oxigéntartalmat az expozíció megkezdése előtt és az expozíció végén mértük a sötét és világos mintákban, ebből számítottuk ki a bruttó produkció és a respiráció értékeit. Az üledék oxigénigényének mérésére HARGRAVE-mintavevővel érintetlen iszapmagvakat vettünk, amelyekből 45 mm belső átmérőjű üvegcsővel üledékhurkákat szúrtunk ki, ezek fölé óvatosan felszíni, ismert oxigéntartalmú vizet rétegeztünk (VOLLENW

EIDER 1969.). A csöPuc. 1. ilymmbi omőopa npo6 Fig. 1. Sampling sites