Hidrológiai Közlöny 1983 (63. évfolyam)

9. szám - Varga Miklós: A vízellátás és csatornázás távlati kérdései

384 Hidrológiai Közlöny 1983. 9. sz. Varga M

S: A vízellátás és csatornázás következménye, hogy a talajvízkészletből való víznyerés még azokban a kis településekben sem nyújt megoldást, ahol a közműves vízellátást a településfejlesztés kevésbé indokolja. Többtényezős okokra vezethető vissza a szennyvíziszap kezelésének megoldatlansága. így felsorolható a kellően ki nem alakult gazdaságos technológiai megoldás, az iszapelhelyezésben érintett mezőgazdasági üzemek idegenkedése az újszerű feladattól, illetve a terhek költségviselési rendjének szabályozatlansága. Mind a vízellátás, mind a csatornázás esetében alapkövetelmény, hogy a kiépített műszaki rendszerek feleljenek meg a korszerűségi követelményeknek. Ezt az igényt a rekonstrukciós munkák folyamatos ellátásával lehet biztosítani. A műszakilag elavult vízellátó létesítmények aránya 30%ra tehető, és további 10%-ot képvisel az erkölcsileg avult berendezések aránya. Az elmúlt években a rekonstrukciós munkák nagyobb hányada a vízellátó hálózatok, átemelő telepek, a víztermelő kutak felújítására irányult, ennek ellenére a városok és az 1960—80 között épült községi vízművek fémszerkezetű magastárolói, víztermelő kútjai kedvezőtlenül jelentős rekonstrukciós lemaradást mutatnak. A csatornázási és szennyvíztisztító létesítmények rekonstrukciója részben a fizikai avulás, részben a technológiai avulás miatt szükséges. A fizikailag elavult csatornahálózat mintegy 20%-ra tehető, ugyanez a tisztítókapacitás esetében 10%. A minőségi követelmények támasztotta rekonstrukció a szennyvíztisztító kapacitásoknak legalább harmadát érinti. A rekonstrukciós lemaradások az anyagi eszközök, a csereszabatos alkatrészek hiányával, a rekonstrukciós munkák bonyolultságával, s a technológia-gépészet körében mutatkozó hiányossággal indokolhatók, de azt is meg kell említeni, hogy a gyakorlatban — egyébként a központi direktívákkal összhangban — az avult műszaki létesítmények pótlását szolgáló amortizációs fejlesztési alapnak mindössze 20%-át fordították átlagosan rekonstrukcióra. A víziközművek beruházási rendjében ma a terület igényeit képviselő tanácsi döntések a meghatározók. Az igényeket a tanács fogalmazza meg, a beruházáshoz szükséges anyagi eszközök nagy részével ugyancsak a tanácsi szervezet rendelkezik, s a döntés joga is a kezében van. A fejlesztési lehetőségeknek ez a szerkezete megfelel a népgazdaság politikájának, de nem hordja magában minden esetben a területi vízgazdálkodás szempontjait. Részleteiben vizsgálva a vízellátás- csatornázási ágazat szakterületeit, az ellentmondásokat is meg kell állapítani. Akár a jelenlegi helyzetet, akár a jövő lehetőségeit elemezzük, hangsúlyoznunk kell a vízellátás prioritását a döntésekben. A prioritást az indokolja, hogy a vízellátás közműves megoldása a mai életminőség nélkülözhetetlen tartozéka. Gyakorlatilag mindeddig a közműves csatornázást is hasonlóképpen lehetett jellemezni, bár itt a lakásépítés jellege nagyobb mértékben befolyásolta a csatornázás szükségességét. A szennyvíztisztításban viszont — amelynek hiánya a lakásépítést mindeddig közvetlenül nem akadályozta — az volt jellemző, hogy elsőként törölték a fejlesztési tervekből, ha a beruházási eszközök „beszűkültek". Ezt a rendszert a társadalom ma még egyértelműen elfogadja. Ilymódon a víziközművek fejlesztésének leginkább megalapozott területén, a lakásépítéssel összefüggésben sem teljesértékűek a döntések a vízgazdálkodás szempontjából. A víziközművek fejlesztésében jelenleg mintegy 17%-nyi OVH célcsoportos beruházási eszközök ezt az aránytalanságot nem képesek ellensúlyozni, mert döntően a regionális vízellátás megvalósítását segítik, s így gyakorlatilag tovább nő a szennyvízelvezetés terén fennálló aránytalanság. Még kevésbé megnyugtató a jövőben várható helyzet. A lakásépítés szerkezetében beállt változás, miszerint a magánerős lakásépítés már ebben az ötéves tervben 80%-ot képvisel, további bizonytalanságot hoz magával a szennyvízelhelyezésben: a csatornázásban és szennyvíztisztításban egyaránt. A telepszerű többszintes lakáscsoportot kivéve ugyanis a lakásépítés beruházási szempontból nincs kötve a víziközművek meglétéhez. Már ma is tapasztaljuk a jelentkező problémákat, elsősorban a szennyvízelhelyezés területén, ahol a közműves szennyvízelhelyezés költségterhe a műszaki megoldásban jelentkező bizonytalanságot is felveti. Ezen a helyzeten csak kismértékben enyhített a megjelent szakági útmutató és a szennyvíztisztító kisberendezések gyűjteményes kiadványa. Szólni kell a vízellátás- és csatornázásfejlesztés kedvezőtlen arányának távlati hatásáról is. Eszerint a korábbi ágazati koncepció 2000. évre megfogalmazott követelményei minden bizonnyal 5— —10 évvel későbbre tolódnak, vagy az 1990—2000 közötti időszakban igénylik a nagyobb arányú fejlesztést. A közműves ellátás szervezete az elmúlt évtizedekben többszöri átszervezés eredményeként egyszerűsödött, s létrejöttek a területi elven működő, vállalati gazdálkodást folytató szervezetek, nagy ban igazodva a tanácsi hierarchia rendjéhez, míg a közigazgatási határokhoz nem köthető feladatokat az OVH irányítású regionális vízművállalatok látják el. A közművállalatok szervezete, technikai és szakmai felkészültsége a rábízott feladatok ellátásával összhangban van. Az ipar vízgazdálkodásával két alapvető megvilágításban célszerű foglalkozni — az önmagában is hatalmas területet felölelő témakörön belül. Az egyik az ipar közművekkel és településekkel való kapcsolata, a másik az ipar belső vízgazdálkodása. Az ipar vízigénye többféle minőségben jelentkezik, és kielégítésének műszaki megoldását ez a különbség többnyire meghatározza. A szociális vízigény a település ivóvízigényének elbírálásától és kielégítési módozatától csak akkor különbözik, ha a közművekre való kapcsolódásnak akadálya