Hidrológiai Közlöny 1983 (63. évfolyam)

9. szám - Varga Miklós: A vízellátás és csatornázás távlati kérdései

HIDROLOGIAI KÖZLÖNY 63. ÉVFOLYAM 9. SZÁM 381—428 oldal Budapest, 1983. szeptember A vízellátás- és csatornázás távlati kérdései VARGA MIKLÓS* az OVH elnökhelyettese A víz iránti igény sajátosan jelenik meg társadalomban és a gazdaságban. A víz a lét egyik feltétele. Ezt a szerepét az élet megjelenése óta változatlanul betölti. Megváltozott viszont a víz iránti igények formája, mértéke és a víz megszerzésének lehetősége. A vízbeszerzés fokozódó erőfeszítést és anyagi ráfordítást igényel, s már nem csupán az ember biológiai szükségletét elégíti ki, hanem az ipar és a mezőgazdaság alapanyagaként is szolgál, más szóval termelőeszközzé vált. Minden emberi tevékenységgel összefüggésben megjelenik a víz. A vízszolgáltatás sajátossága hogy a társadalom érdeklődése elsősorban az ellátás elégtelensége, a vízminőség romlása, vagy egyéb problémák esetében nyilvánul meg iránta. A víz alapvető szükségleteket elégít ki, így a társadalom értékítéletében pozitív helyet tölt be. A vízellátást azonban csak a mindenkor keletkező szennyvíz figyelembevételével együtt említhetjük, tehát a vízellátás negatív vonatkozásától nem tekinthetünk el. A felhasznált víz legnagyobb részéből szennyvíz keletkezik, amely ha nem tisztítják, vagy elhelyezéséről nem gondoskodnak, fenyegeti a természetes vizeket, a tágabb környezetet, végsősoron magát az embert. A közműves szolgáltatás — közöttük a vízellátás és a csatornázás — a termelő infrastruktúra kategóriájába tartozó társadalmi-gazdasági tevékenység. Az infrastruktúra egy terület gazdasági fejlődését erősen befolyásolja: a fejlett infrastruktúra elősegíti a terület természeti erőforrásainak jó kihasználását, növeli a népesség foglalkoztatottsági színvonalát. így kézenfekvő, hogy egy terület gazdasági fejlesztési irányainak meghatározásakor az infrastruktúrát is ugyanúgy tervezni kell, mint a gazdaság alapvető szektorait. Társadalmunkban a közműves vízellátás és csatornázás tervszerű fejlesztésének lehetősége biztosított. A népgazdaság — mindeddig — a költségvetés 4—5%-át fordította a víziközművek fejlesztésére; a létrehozott érték társadalmi hatékonysága azonban ezt az arányt meghaladja. A tervszerű fejlesztés ellenére és az elért eredmények mellett a fejlesztés aránytalanságáról is szót kell ejtenünk, ennek okaként azonban csak részben sorolható fel a fejlesztési eszközök hiányossága. Említést kell tennünk a fejlesztést befolyásoló szabályozó rendszerről és a fejlesztési, illetve döntési pontok megosztottságáról, kisebb mérték* Országos Vízügyi Hivatal, Budapest. ben a technológiai és az ipari háttér bizonytalanságáról is. A vízellátás jelenlegi helyzetének értékelését célszerű a vízigények és a vízkészlet számbavételével kezdeni. Számos kutatási eredmény és alapozó tanulmány bizonyítja, hogy a népgazdaság jelenlegi és a távlati igényeinek a kielégítésére a kellő mennyiségű nyersvíz rendelkezésre áll. Hasonló megállapításra jutunk, ha az ivóvízigényeket és a ivóvízellátásra elsősorban igénybevett felszín alatti vízkészleteket mérlegeljük. A vízkészletek és a vízigények térbeli elhelyezkedése, ill. fellépése miatt, továbbá, mert az igények időben sem egyenletesen jelentkeznek, az ország ipari, illetve urbanizációs központjaiban, üdülőtérségeiben a vízmérleg hiányt jelez. A vízellátás e térségekben csak kisebb részben oldható meg a közeli víznyerő helyekről, többségében távolabbi vízkészlet bevételére, regionális rendszerek létrehozására van szükség. Ugyanilyen irányba befolyásolja a szennyeződésre visszavezethető, vagy természetes körülmények között jelentkező vízminőségromlás a vízellátás műszaki megoldásának alakulását. Ma a helyi, illetve a regionális vízbázisról kiszolgált ivóvízmennyiség megoszlása 80—20%, egyes országrészekben 50—50%. A vízellátás, csatornázás jelenlegi helyzetének értékelésénél érdemes számbavenni, hogy az ország településszerkezete és a településfejlesztés miként befolyásolta a közművek fejlesztését. Ma az ország lakosságának 85%-a közműves vízellátásban részesül, de a települések felében nincs vezetékes víz, sőt 850 községben az ásott kutas vízellátás egészségügyi szempontból is kifogásolt. Ezt a helyzetet az ország településszerkezete is eredményezte, hiszen a lakosság 54%-a városokban él, s a 3100 település közül mintegy 2800 település 5000 főnél kevesebb lélekszámú. A lakosság városokba áramlása, az ipartelepítés koncentrálódása, s az a rendelkezés, miszerint 1970 óta Magyarországon csak fürdőszobás lakások épülhetnek, együttesen eredményezték, hogy rohamosan megnövekedett az igény a közművekkel szemben. A gyorsütemű, de egyenetlen településfejlesztést a korábbinál nagyobb ütemű vízellátásfejlesztés követte, de még így sem lehetett lépést tartani a szükséglettel. Ezt bizonyítja az az általános tapasztalat is, hogy csaknem minden ivóvízközművel rendelkező településben nagyobb a hálózatfejlesztéssel szemben támasztott igény, mint a vízmű alaplétesítményeinek fejlesztési üteme.