Hidrológiai Közlöny 1983 (63. évfolyam)
8. szám - Dr. Dávid László: A lefolyást befolyásoló emberi hatások átfogó értékelése lefolyásszabályozási tényezővel
Hidrológiai Közlöny 1983. 7. sz. 338 A lefolyást befolyásoló emberi hatások átfogó értékelése lefolyásszabályozási tényezővel DR. DÁVID LÁSZ LÓ' a műszaki tudományok kandidátusa 1. Bevezetés A társadalmi-gazdasági fejlődés során a vízgyűjtőterületek természetes arculata állandóan változik, a víziigvi és más műszaki létesítmények, társadalmi-gazdasági tevékenységek egyre jobban befolyásolják a lefolyási viszonyokat. Nyilvánvaló, hogy a lefolyási tényezlök időbeli összehasonlíthatósága, hosszabb-rövidebb idejű hidrológiai jellemzése elméletileg azt követeli, hogy megbízhatóan észleljük, mérjük a lefolyási viszonyokat befolyásoló valamennyi emberi tevékenységet és ismerjük ezek tér és időbeli, mennyiségi, minőségi és energetikai hatásait a lefolyási viszonyokra. Ha figyelembe vesszük hogy egy-egy vízgyűjtőterületen a beavatkozások száma és hatása gyorsabban nő, mint ahogy azt a vízrajzi észlelésekkel, valamint a hatások megismerésével (kutatásával) követni tudjuk és a gazdasági korlátokra tekintettel nem is valószínű, hogy ez a helyzet lényegesen javulna, a valóságos és az észlelt lefolyási (hidrológiai) elemek között az olló egyre jobban nyílik, egyre kilátástalanabb helyzetbe kerülünk. Ugyanakkor a több évtizedre kiterjedő vízgazdálkodási döntéseink ma már nélkülözhetetlenné teszik a megbízható vízrajzi információkat, nemcsak a döntés időpontjában vagy az azt megelőzően létező, hanem a létesítmény élettartama során várható lefolyási, vízjárási viszonyokra is. Ezek gazdasági jelentőségét nehezen lehetne túlbecsülni. E mind jobban jelentkező feszültség feloldására ezért célszerű valamilyen közelítő, viszonylag egyszerű, a gyakorlat számára könnyen hasznosítható megoldást keresni. E törekvés szellemében a tanulmány célja az, hogy a vízgyűjtőfejlesztés elméletének alkalmazásával átfogó eljárást ismertessen az emberi tevékenységnek a lefolyási viszonyokra gyakorolt hatása jellemzésére.Ennek során áttekinti az emberi hatások számbavételére irányuló legfontosabb eddigi törekvéseket, vázolja a vízgyűjtőfejlesztés és a lefolyási viszonyok kapcsolatát, bemutatja a lefolyásszabályozási tényező meghatározási módszerét és kapcsolatát a lefolyási viszonyokkal, majd az eljárás alkalmazhatóságát a Zala-vízgyűjtőn szemlélteti. Végül következtetéseket és javaslatokat foglal össze. A tanulmány hozzá kíván járulni a hidrológia, a vízrajz és a térségi vízgazdálkodás fejlesztési célkitűzéseinek teljesítéséhez. 2. Az emberi hatások értékelési módszereinek áttekintése Az emberi tevékenységek lefolyására gyakorolt hatásának vizsgálata már hosszú idő óta foglalkoztatja a hidrológusokat. Az erdősültség változásának hatását a lefolyásra, elsősorban az árvízi lefolyásra Lászlóffy (1932) már évtizedekkel ezelőtt elemezte. Chow (1964) széleskörűen mutatta be a vízgazdálkodási tevékenységek hidrológiáját és hatásaikat. A hazai vizsgálatok is fokozatosan bővültek és több irányban fejlődtek. Megkezdődött a lehetséges hatások számbavétele és jelentő*Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság, Budapest ségük elemzése különböző hidrológiai feladatok teljesítése szempontjából. A probléma elemzésének egyik alapvető irányát a vízháztartási vizsgálatok képezték (Salamin, 1954). Tározók vízháztartási jelleggörbéit Szesztay (1959a) dolgozta ki. Ooda (1967) az emberi tevékenységeket a vízháztartási mérleg elemeire gyakorolt hatás szempontjából vette számba. A városiasodásnak a lefolyásra, mint egy vízháztartási elemre gyakorolt hatásait Lászlóffy (1969) elemezte. E kérdést az árvízi lefolyás és a különböző urbanizációs fejlettségi szintek kapcsolata szempontjából Tung és Mays (1981) mutatja be. Tavak vízszintszabályozásának és vízkészletgazdálkodásának hidrológiai alapjait és hatásait Szesztay (1962, 1968) tárta fel. Bárányi (1980) a tavak hidrológiája keretében vizsgálta a vízháztartási elemekre gyakorolt emberi hatásokat. A vízháztartási elemek, a térségi gazdasági hatások és a természeti folyamatok megfigyelése közötti tapasztalatokra Salamin (1980) hívta fel a figyelmet. A vízgazdálkodás vízháztartási adottságait és ezek befolyásoltságát az emberi tevékenységekkel a Kárpát-medencére kiterjedően Szesztay (1980) elemezte. A probléma vizsgálatának egy másik iránya a vízhasználatok hatásának értékelése. Lászlóffy-Csermák (1957) a vízhasznosítás hidrológiai vonatkozásait tárta fel. Csermák (1968) a vízhasználatok hatásait a hidrológia és a vízkészlet-gazdálkodás kapcsolatai tükrében elemezte. A vízhasználatok hatását az öntözőrendszerek üzeme szempontjából Dávid (1965) közelítette. A VIZI TER V (1968) a Tiszai Vízlépcsők tervezése során vizsgálta a vízhasználatok és a lefolyás kapcsolatát. Déri (1971) a vízhasználatok és a természetes vízkészletek kapcsolatát elemezte a Tisza és a Zagyva kisvízi készletei esetén. Dégen (1972) a hasznosítható vízkészlet meghatározását foglalta rendszerbe a természetes lefolyás és az azt befolyásoló emberi hatások alapján. Domokos (1974) a vízkészlet és a vízigény együttjárását tanulmányozta. A vízkészlet-vízigény egyensúly folyamat-szabályozása keretében Dávid (1978a) vizsgálta a hatásokat mennyiségi, minőségi és energetikai szempontból. A kérdést a lefolyás-szabályozás szempontjából a a vízgyűjtő egészére kiterjedően Dávid (1975) elemezte. Felhívta figyelmet egyfelől a növekvő vízkészlet veszteségekre a lefolyás-szabályozás fokozódása során, másfelől a kérdés elemzésének fontosságára a vízgyűjtőfejlesztés folyamatában (Dávid 1974 és 1978b). Barna és Salamin (1970) a vízgazdálkodási tevékenység egységes értékelésére tett javaslatuk keretében felvetik a hatások integrált értékelését. A Velencei-tó vízgyűjtőjén vizsgálta a lefolyási viszonyok változását Bratán (1981). A hidrológiai kísérleti és táj jellemző területeken szerzett tapasztalatokat Domokos (1980) foglalta össze. A nagy síkságokon folyó emberi tevékenységek hatásait Kovács (1977 ) tárta fel. A hatások és számbavételük problémáját széleskörűen vizsgálták a vízrajzi feladatok megoldása irányából is. Kovács (1979) a kőszerű vízrajzi munka alapelvei között sürgeti a vízhasználatok ós hatásaik mérését. Barna és Kardos (1981) a vízkészlet-gazdálkodás vízrajzi feladatai keretében a vízfolyások lefolyási viszonyainak és a vízkivételeknek, a mennyiségi és a minőségi összetevőknek az együttes mérésére hívják fel a figyelmet. A Vízgazdálkodási Intézet (1980) a felszíni vízkészletet jellemző —- befolyásolt — vízhozam-idősorok természetes állapotra redukálását végezte el az emberi hatások figyelembevételével. Déri (1981) a folyók vízjárása stabil és változói elemeinek szétválasztásával közelítette a hatások számbavételét. Nováky