Hidrológiai Közlöny 1983 (63. évfolyam)

7. szám - Dr. Pálfai Imre: Az esőszerű öntözéssel szerzett tapasztalatok Magyarországon

326 Hidrológiai Közlöny 1983. 7. sz. Dr. Pálfai I.: Az esőszerű öntözés nehézkes volt, mert a vízellátást egy ideiglenes csatorna létesítésével kellett biztosítani, s hátrányos volt a túlzottan nagy csapadékintenzitás is (a növényzetre és a talajra egyaránt). Ugyanezen okból szűntek meg a néhány helyen alkalmazott hajós öntözések is. Ezeknél a vízágyú nem traktorra, hanem hajóra volt szerelve, melyet a kilövellt vízsugár reakció ereje hajtott. A mobil esőztető berendezéseknek — a korábban uralkodó felületi öntözési móddal és az elszórtan alkalmazott, kisebb kiterjedésű beépített esőztető berendezésekkel szemben — az volt a fő előnye, hogy az öntözést gyorsan be lehetett vezetni, mivel építési munkára egyáltalán nem, vagy csak minimális mértékben volt szükség. A berendezéseket a vízfolyások, vagy a meglévő csatornahálózat partjára helyezve könnyen üzembe állították. Gyakori volt a csőkutakból való öntözés is [9|. További előnynek számított, hogy a berendezések alkalmazása az agrotechnikai műveleteket nem zavarta, az üzemeltetéshez pedig kevesebb munkaerőre volt szükség, mint a felületi öntözéseknél. Az esőszerű öntözésnél keletkező párolgási vízi veszteség és a szél zavaró hatása kétségtelen hátrány, de ezek a berendezések paramétereinek célszerű megválasztásával és körültekintő üzemeltetéssel elfogadható mértékűre csökkenthetők [19,21]. A mobil berendezéseknek azonban hamarosan megmutatkozott az a hátrányos tulajdonsága, hogy az öntözés nagyobb arányú bevezetése esetén egy-egy üzemben nagyon sok berendezést kellett alkalmazni, ami szállítási és munkaerő problémákat eredményezett, s a berendezések vízellátását sem lehetett már egyszerűen megoldani. A számtalan és sokfajta gép hordozása, üzemeltetése és javítása során felmerült szervezési nehézségek ugyancsak hozzájárultak a hordozható berendezések gyors leváltásához. Ezért (1964-től) nagyüzemi méretű, félig beépített csőhálózatú berendezéseket kezdtek alkalmazni [1, 22]. Ezeknek az a lényege, hogy a vízelosztó csőhálózat egy része (az első és a másodrendű vezetékek) a felszín alá vannak beépítve, így csak az utolsórendű vezetékeket kell mozgatni. A csőhálózatba a vizet az általában központosán elhelyezett nagynyomású szivattyútelep juttatja. Az egy-egy szivattyútelepről ellátott terület nagysága általában 1000—2000 hektár közötti. Ez a berendezéstípus valóban a mezőgazdasági nagyüzemek legkedvezőbb öntözőberendezésévé vált, s egyre nagyobb területeken került alkalmazásra. A hordozható berendezések elterjedése az 1960as évek végétől kezdve mérséklődött, az ilyen berendezésekkel öntözött területek csökkentek (1. ábra). A csökkenés okai között jelentős szerepe volt az időjárásnak, mely tartósan csapadékosra fordult, s ezért egyes gazdaságokban nem újították fel a tönkrement, elavult berendezéseket, s új berendezéseket sem vásároltak. Főként azokban a gazdaságokban szüntették meg az öntözést és selejtezést ki az esőztető berendezéseket, ahol az öntözéses gazdálkodás üzemi feltételei hiányoztak, ill. ahol csak a gyenge termékenységű, rossz minőségű talajok öntözésére volt lehetőség. Ekkor derült ki, hogy az öntözésre berendezett területek egy részén a vízrendezést előzetesen nem hajtották végre. Itt kell megemlítenünk, hogy a magyarországi öntözőrendszerek eredetileg elsősorban a rizstermesztés érdekében épültek ki, és többnyire csak a mélyebb fekvésű területeket hálózták be, ezek viszont talajtani szempontból nem a legalkalmasabbak az esőszerű öntözés számára. A magasabb fekvésű és kedvezőbb talajtani adottságú területek öntözésbe vonását a félig beépített csőhálózatú nagyüzemi esőztető berendezések alkalmazása tette lehetővé, valamint — az 1970-es évek elejétől kezdve — a Tisza Kiskörei Vízlépcsőjéhez kapcsolódó öntözőrendszerek kiépítése [10]. A beépített csőhálózatú berendezésekkel berendezett terület — amint az 1. ábrán látható — egyenletesen növekedett. E növekedést nagyban elősegítette az a beruházási konstrukció, amely szerint a felszín alatti csőhálózat és a nagynyomású szivattyútelep állami beruházásként valósulhatott meg, az üzemeknek csak a mobil berendezéseket kellett megvásárolniuk. 1964 és 1980 között 33 ilyen öntözőfürt létesült, közel 45 ezer hektáron [3, 30].Ezeketaz 1.táblázatban soroljuk fel, elhelyezkedésüket a 2. ábrán mutatjuk be. Az első ilyen nagyüzemi berendezéseknél, mint pl. a kalocsai öntözőfürtnél, olasz gyártmányú (Pellizari) szivattyús gépegységeket építettek be a nyomásközpontokba [12], de rövidesen a hazai ipar is előállított megfelelő gépeket. A felszínalatti csőhálózat azbesztcement nyomócsövekből készült. A mobil berendezések kezdetben gyorskapcsolású acélcsövekből álltak, s kézi mozgatással lehetett őket áthelyezni. A kalocsai öntözőfürt kezdeti üzemeltetésénél a legkellemetlenebb tapasztalatot éppen ezeknek a hordozható csöveknek az áttelepítése váltotta ki, különösen a magas kultúrák (kukorica) esetén. A mobil berendezések áttelepítésének és szállításának munkaerőigénye még mindig igen nagy volt: a 4 ezer hektáros fürt teljes üzemeltetéséhez kb. 100 öntöző szakmunkásra, a csövek szállításához 12 szállító járműre lett volna szükség. Mivel a fürtben résztvevő gazdaságok ezt az igényt nem tudták kielégíteni, az öntözőberendezések kihasználása alacsony fokú volt, több év átlagában az 50%-ot sem érte el. A kihasználatlanság másik alapvető oka, hogy a gazdaságokban az öntözés üzemi feltételei (állóeszközállomány, tápanyagellátás) nem voltak biztosítva. A területrendezést és a vízrendezést elhanyagolták, az öntözésigényes növénykultúrák aránya alacsony volt [12]. A kalocsai és más korai tapasztalatok alapján a nagyüzemi félig beépített esőztető berendezések (esőztető fürtök) létesítését az 1960-as évek második felétől kezdve komoly előkészítő munka előzte meg. Ez magában foglalta az öntözőgazdaságok kiválasztását, majd tervszerű felkészítését az öntözővíz fogadására (modellgazdaságok). Az előkészítő (szervező-tervező) munka irányítására létrehozták a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium Tiszavidék Mezőgazdaságfejlesztési