Hidrológiai Közlöny 1982 (62. évfolyam)

10. szám - Egyesületi és Műszaki hírek

480 Hidrológiai Közlöny 1982. 10. sz. Dr. Szalai Gy.: Mezőgazdasági vízgazdálkodás SOMIVAL ClermonO-ferraniJ AUVFRGNE UMDUssm 2. ábra. A regionális fejlesztési társaságok érdekeltségi területei Példaképpen röviden a Canal de Provence Társaság szervezetét és munkáját villantjuk fel. A Társaság 1957-ben alakult azzal a feladatkörrel, hogy: — építse meg a Provence Csatornát és járulékos létesítményeit abból a célból, hogy vizet biztosítson Var, Bouches-du-Rhöne megyék, valamint Marseille város többcélú fejlesztéséhez; alakítsa ki, valósítsa meg és üzemeltetését szervezze meg azoknak a műveknek, melyek a vidék vízgazdálkodási és mezőgazdasági fellendítését szolgálják; — működjön közre a helyi közösségeknél a már meglevő vízgazdálkodási létesítmények és gazdaságok modernizálásában; — nyújtson folyamatos műszaki segítséget a gazdálkodóknak az öntözés megszervezésében és végrehajtásában; — folytasson általános fejlesztő tevékenységet érdekeltségi területén a mezőgazdasági termelés mi ndenirány ú fej lesz téséhez. Az 1964—81 között megépült Provence Csatorna amellett, hogy 35 000 ha terület öntözését teszi lehetővé, biztosítja az ipar vízellátását, Aixen-Provence, Marseille, Toulon és Hyéres vízellátását, ezen kívül további 116 település vízellátási gondját oldotta meg, ami 3 millió embert érint. E nagy művön kívül a Társaság lecsapolásokat, ármentesítési munkákat végzett, öntözőtelepeket épített, tározók sorát hozta létre, folyamatos szaktanácsadást folytat, öntözőberendezéseket és gépeket kölcsönöz, környezetvédelmi munkákat végez, csatornarekonstrukciókat hajt végre stb. E feladatok elvégzéséhez a Társaság 500 állandó alkalmazottal rendelkezik, akik közül 110 felsőfokú képzettségű, 170 technikusszintű szakember és 220 szakmunkás. A Társaság tevékenységi területe külföldre is kiterjed. Fejlesztő munkákat végzett Görögországban, Sri Lankában, Marokkóban, Tunéziában, Mauritániában stb. A továbbiakban folytatja a Provence Csatorna további szakaszainak építését, ami 50 000 ha új öntözést tesz lehetővé (befejezése 1986-ban), valamint a régió fejlesztésének munkáját, új öntözőtelepek építését, régiek rekonstrukcióját. Hasonló feladatkörrel, a helyi igények szerint esetenként változó tartalommal dolgoznak a fejlesztő társaságok, melyeknek munkája nyomán vízgazdálkodási rendszerek sora bontakozik ki DélFranciaországban, biztosítva, hogy a víz semmilyen gazdasági fejlesztésnek ne legyen korlátozója a térségben. (Folytatása következik) Ember és víz — Fejezetek a vízgazdálkodás történetéből — A Nílus születése. Az egyiptomi kultúra megszületésének egyik alapvető tényezője volt a Nílus évenkénti áradása. A Nílus völgye mély árok a Szaharában; ma két ágra szakadva ömlik a tengerbe, de az ókori források még hét ágról szólnak. Az Egyiptomiak a megművelhető földet, a Deltát tekintették hazájuknak, az iszap sötét színéről elnevezve ezt volt a Kernet, a Fekete (föld), amelyet keleten ős nyugaton a Dereret, a Vörös (föld), a sivatag határolta. Az ókor számos gondolkodója szerint a Nílus, a legendás folyam hozta létre Egyiptomot. Hérodotosz írta, hogy „Egyiptom nemrégen jött létre és a Nílus folyó ajándéka". Egyiptom északi részét valóban a folyó alakította ki, hiszen a fáraók korában ennek a vidéknek a nagy része még mocsaras volt. Az időszámítás előtt másfél évezreddel létrejött Újbirodalom himnusza szerint „Minden teremtett dolog az ő adománya". Az egyiptomiak élete teljes egészsében a Nílus rendszeres áradásától függött, ugyanakkor ők nem tudtak elfogadható magyarázattal szolgálni a Nílus kiöntéseire, amelyek példátlan pontossággal, rendszerességgel követték egymást, az országot tápláló Nílus eredete az áradások természete rejtély maradt számunkra. Csaknem minden görög történész és filozófus igyekezett magyarázatot találni a nílusi csodára. Némelyek úgy vélték, hogy a Nílus a világmindenséggel együtt: született, hiszen ilyen nagy és nevezetes folyó nem jöhetett létre ugyanúgy, mint a többi. Mások úgy vélték, a Nílus áradásainak oka a Földközi-tenger keleti részén árilistól októberig fújó szél. Hérodotosz ezt téves nézetnek tartotta, mivel az áradások olyan években is előfordultak, amikor szól nem volt. A szél-elméletet élesen kritizálta a római Seneca is, aki szerint a Nílus vízszintemelkedései teljesen függetlenek a széltől. (A Oidrotechnika i Melioracija és Kákosy László Hé fiai című könyve nyomán ) Szlávik Lajos