Hidrológiai Közlöny 1982 (62. évfolyam)

1. szám - Kovács Antal: A vízgazdálkodás VI. ötéves terve

4 Hidrológiai Közlöny 1982. 1. sz. Kovács A.: A vízgazdálkodás mint például a Tisza szabályozása, amikor Széchenyi úgy fogalmazott, hogy azalatt nemcsak a folyó medrét, közvetlen környezetét kell érteni, hanem az egész „roppant vízszerkezetet". Mégis gyakran alig-alig tudjuk érvényesíteni ezt a szemléletet a valóságban. Le kell győzni a szakadékokat, amelyek az okos felismerések és a gyakorlat között vannak. Megengedhetetlen, hogy a jó gondolatok megvalósulása gyakran évtizedeket várasson magára, holott sokszor csak szakmai fegyelmen törvények betartásán — például a tervtörvény betartásán — múlik és azon, hogy ésszerűtlen, elvtelen kompromisszumokba ne menjünk bele és éljünk azokkal a lehetőségeinkkel, amire jogosítványunk szól. őszintén meg kell mondani, hogy mindezek maradéktalan érvényesítéséhez még sok akadályt kell eltávolítani. Halaszthatatlan, hogy továbbfejlesszük hidroökonómiai ismereteinket, pontosabban kellene ismernünk a vízkészleteinket, különösen a felszínalatti vizek törvényszerűségeit, továbbfejlesztésre szorul a meglévő vízkivételek tényleges vízhasználatának nyilvántartása is, és még sorolhatnám tovább. Összegezve a VI. ötéves tervről elmondottakat; gondolom jól érzékelhető mind a tervcélokból, mind a valóraváltás módjaiból és feltételeiből, hogy teljesítéséhez a korábbiaknál lényegesen nagyobb erőfeszítésekre van szükség a vízgazdálkodásban is. Ehhez arra van szükség, hogy a vízügyi dolgozók szellemi tartalékait, szakmai tapasztalatait értelmesen és gazdaságosan kiaknázzuk. Ez lehetővé teszi, hogy relatíve szűkösebb anyagi eszközökkel, volumenében közel azonos programot teljesítsünk mint az elmúlt ötéves tervben, de magasabb színvonalon, jobb minőségben, jobban igazodva a körülményekhez. Ebben a körben nem kell sokat magyarázni, hogy országunk számára a nemzetközi vízügyi kapcsolatok fejlesztése alapvető érdek. Ennek az érdeknek megfelelően kapcsolataink sokoldalúan és dinamikusan fejlődnek. Pártunk és kormányunk általános külpolitikai és külgazdasági célkitűzéseinek megfelelően alakultak. Ami most mégis az eddiginél is jobban az érdeklődés homlokterébe állítja a nemzetközi munkánkat, hogy teljés kapcsolatrendszerünket fokozottabban az időszerű hazai feladatok megoldásának szolgálatába kell állítani. Ezt lehetővé teszi számunkra a magyar vízgazdálkodás nemzetközi elismertsége is. Támaszkodva kivívott megbecsülésünkre megőrizhetjük és gyarapíthatjuk is nemzetközi rangunkat. Minden szinten és minden szervezetben, a határvízi szerződések, keretén belül éppúgy, mint a KGST munkákban fokozhatjuk az együttműködés hatékonyságát, ha céltudatosabban összpontosítunk a fontosabb relációkra és témákra. Szélesebb körben kívánjuk alkalmazni az együttműködés fejlettebb módszereit. Ennek jegyében zajlott le tavaly ősszel a KGST Vízügyi Vezetők Értekezlete a magyar vízügyi szervek rendezésében. Ez a szelleme a múlt héten aláírt ú j magyar szovjet határvízi egyezménynek, de ezt kívánjuk érvényesíteni a Tisza-völgyi ötoldalú együttműködésben és a KGST-országok vízminőségi konvenciójának kidolgozásában is. A fontosabb szakmai célkitűzéseket igyekszünk összehangolni a VI. ötéves tervünk céljaival: — A határvízi egyeznények korrekt végrehajtásával szomszédainknál minden értelmes lépést megteszünk az országhatárokon átfolyó vizek minőségének megóvásáért a további szennyeződésektől, valamint az ár- és belvíz elleni közös védekezésre vonatkozó megállapodások betartásáért. — Kapcsolatainkban arra törekszünk, hogy növeljük a vízellátási, szennyvízelvezetési és tisztítási témák arányát, különös tekintettel a meglévő művek intenzifikálására, szorgalmazzuk az üzemeltetés és fenntartás korszerű módszereinek munkamegosztásban való kidolgozását. Az ágazat nemzetközi munkájának új eleme az ország külgazdasági tevékenységébe, a nemzetközi gazdasági vérkeringésbe való bekapcsolódás. Hazai feladataink ellátása mellett a vízügyi export fokozása a tervidőszak kiemelt feladata. Eddigi tapasztalataink feljogosítanak arra, hogy nagyobi) részt vállaljunk az ország fizetési egyen,súlyának helyreállításában és az eddig alkalmazott már ismert és polgárjogot nyert vízügyi exportnak más formáit is alkalmazzuk, elsősorban a fejlődő országokban. Ez feltételezi, hogy az érintett vállalatok mintegy főprofilként építsék be tevékenységük rendszerébe az export feladatokat. Szakítani kell azzal a gyakorlattal, hogy az exportot puffernak tekintik, csak az itthoni feladatok fölötti, maradványkapacitásokkal oldják meg. Ennek ugyanis csak az lehet a vége, hogy vagy a hazai feladatok ellátása szenved csorbát, vagy a rendszerint nagyon igényes külföldi piacon szenvedünk fiaskót. Az exportban résztvevő termelő szerveknek céltudatosan és hosszú távra kell felkészülniük erre a munkára, megfelelő piackutatással, alapos, mindenre kiterjedő előkészítéssel, a szellemi exporttól a rendszer-exportig, fővállalkozóként, vagy alvállalkozóként. Bátrabban lehetne élni a külföldi társ- és alvállalkozás lehetőségével is. Sajátos vonást ad nemzetközi kapcsolatainknak, hogy az ENSZ Közgyűlése tavaly novemberben hozott határozatával az 1980-as éveket „Nemzetközi Ivóvizei látási és Közegészségügyi Évtizeddé" nyilvánította. Ennek a nagy nemzetközi programnak az indíttatása szomorú tényekben gyökerezik. A fejlődő országokban évente 13 millió gyermek hal meg, főleg a vízellátás és szennyvízelvezetés hiány miatt. A világ sok száraz és félszáraz vidékén sok milliónyi háztartásban több mint hat órát tölt egy családtag azzal, hogy vizet hord távoli forrásból. Az a víz, amit ilyen nehéz munkával szereznek, sokszor nem is ígér életet, ha szennyezett, betegséget, halált okoz. Ezekben az országokban a népesség háromötöde nem jut megbízható ivóvízhez és csupán egyötöde jut valamilyen egészségügyi berendezéshez. Két és fél milliárd ember számára kellene biztosítani a minimális