Hidrológiai Közlöny 1982 (62. évfolyam)

10. szám - Dr. Scheuer Gyula–Tóthné Németh Ildikó: Adatok Budapest dunajobbparti részének (Buda) építéshidrológiai viszonyaihoz

462 Hidrológiai Közlöny 1982. 10. sz. Dr. Scheuer Gy.—Tóthné Németh 1.: Adatok Budapest ben fordul elő, a tájegység peremi részei felé pedig emelkedik és megközelíti a felszínt, több helyen pincevizeket okozva (Keleti Károly utca). Nagyon gyakoriak még a rés- és rétegvizek is, melyek sok esetben váratlanul, időszakosan mutatkoznak. Tározó kőzeteik az édesvízi mészkő, kiscelli agyag és a tardi agyagmárga. A tájegység területén több helyen források is ismeretesek. Ezek egy része az emberi beavatkozások hatására jött létre, tehát mesterséges források — pl. az agyagbányászat miatt — míg a másik részük természetes, keletkezésük az adott terület vízföldtani viszonyaival áll szoros összefüggésben. Különböző vizekből (talaj-, réteg- és résvíz) kapják utánpótlódásukat. 2.1.3 A Budai hegység központi és D-i része (B3) is rendkívül változatos, mind morfológiai, mind pedig földtani felépítés szempontjából. Ennek megfelelően az építéshidrológiai viszonyok is bonyolultak, mert a különböző vizek előfordulásán túlmenően, azok szeszélyes eloszlásában is jelentkeznek. A jó vízvezető tulajdonságú karbonátos kőzetek felszíni elterjedése jelentős és ahol ezek ismeretesek, esetenként időszakosan megjelenő vizekkel lehet számolni. Azokon a területeken, ahol a felszínen vagy annak közelében rossz vízvezető kőzetek vannak, már megjelenik a talajvíz, az előzőekben tárgyalt építéshidrológiai tájegységekhez hasonlóan. így a talajvíz jelentkezéséből már általánosságban is következtetni lehet a fekii vízzáróságára, rétegkifejlődésére. A vízzáró képződmények elterjedésétől függően, helyileg kisebb-nagyobb önálló, egymástól független talajvizes területek alakultak ki. Talajvízzel rendelkező területek vannak többek között: a Németvölgyben, az Alkotás utca környékén, az Ördög árok felé eső részen, továbbá nyugaton a Budakeszi medencében. A talajvíz csapadékvíz eredetű, de jelentős utánpótlóclást biztosítanak még a vizes közművekből elszivárgó vizek is. A talajvíz áramlási iránya a lejtésviszonyok függvényében változó, a helyi erózióbázisok felé tart. Mélységi helyzete is változik, mert a helyi adottságok függvényében 0—20 m között, vagy még ennél is mélyebben érhető el. Általában a talajvízmentes területek környezetében a karsztos rögök mentén egy keskeny sávban hiányzik, vagy nagyon mélyen van (25—30 m) azok leszívó hatása miatt. Majd a helyi erózióbázisok felé fokozatosan emelkedik, a peremi területeken pedig a felszínre is kilép, belvizes területeket hozva létre. A talajvíztartó rétegek túlnyomó részben gyenge, illetve rossz vízáteresztő képességűek. Ez a körülmény az esetleges víztelenítési munkálatokat megkönynyíti. A talajvízszín ingadozásának mértéke változó. Egyes területeken a sokéves ingadozás alig haladja meg az egy m-t, máshol pl. a Gellérthegy— Számadó utca környékén a több mint 4 m-t is eléri, ami jelzi a csapadékvíz gyors lejutását a talajvízig. A talajvízen kívül a felszínközeiben rés- ós rétegvizek megjelenésével is számolni kell. Az előbbiek a márga és édesvízi mészkő területeken gyakoriak. Ilyen képződmények környezetében előfordulásuk esetleges és rendszerint időszakos, a csapadékosság függvényében, melyek az oligocén agyagos-homokos rétegösszletben lépnek fel. A tájegység területén több, kisebb hozamú forrás ismeretes. Ezek genetikailag rés- és talajvíz források csoportjába tartoznak. Nagy részüket foglalták. 2.1.4 A Tétényi fennsík (B4) is — környezetéből kiemelt helyzetéből adódóan — önálló vízháztartással rendelkező egységet alkot. A fennsík legnagyobb részén jó vízvezető, miocén kori kőzetek vannak a felszínen, amelyekbe a csapadékvíz jelentős része beszivárog és mélybe vezetődik. Ezért a fennsíkon építéshidrológiai problémák nem várhatók. A vízszint e kőzetekben a magassági viszonyoktól függően a terep alatt 25—40 m mélységben található. A peremi területeken fokozatosan megközelíti a felszínt, sőt — ahol kapcsolódik a Nagytétényi öblözethez — a mélyfekvésű részeken belvizek is megjelennek. Itt már a talajvíz a jó vízvezető pannóniai és pleisztocén rétegekben tározódik. A fennsík északi pereme meredek lejtővel csatlakozik a Budaörsi medencéhez és a Kőérpatak völgyéhez. E részen a talajvíz szintje meredeken esik, építéshidrológiai problémák csak a két tájegység átmeneti övezetében várhatók. 2.2 Patakvölgyek és dunai üledékek területei A Budai hegységet több, jelentős patakvölgy szeli át, többek között az Ördög árok, Aranyhegyi patak stb. Ezek képezik lényegében a hegységi részek negyedkori üledékeiben tározódé talajvíz erózióbázisát. Ezért a talajvíz mozgása feléjük irányul és ezeken keresztül csapolódik meg, vezetődik le. E völgyekben a patakok üledékanyagot halmoztak fel, melyek talaj vízvezető szerepe meghatározó, mert ezek veszik fel a völgyoldalak felől érkező talajvizet. így szerepük építéshidrológiai szempontból jelentős. A Budai-hegység K-i peremén több helyen fiatal szerkezeti mozgások hatására, esetenként kiterjedt süllyedékek keletkeztek, amelyeket a Duna hordalékanyagával feltöltött. Ilyen helyeken a talajvíz a folyóvízi üledékekben tározódik és mozog. Egyes helyeken pedig a Duna közvetlenül a hegység lábánál folyik. Az ilyen morfológiailag jól körülhatárolt területek, építéshidrológiai vonatkozásában is eltérnek a hegységi területekre jellemző adottságoktól. Ezért indokolt külön önálló tájegységekként a jelentősebb patakvölgyeket és a Duna jobbparti sík, folyóvízi üledékekkel feltöltött öblözeteket elhatárolni. Az előzőek alapján a következő építéshidrológiai tájegységek különböztethetők meg: — Budakalászi—Óbudai öblözetek: jele: B5 — Solymári völgy: jele: B6 — Középbudai parti sáv: jele: B7 — Ördög árok völgye: jele: B8 Kelenföldi öblözet: jele: B9