Hidrológiai Közlöny 1982 (62. évfolyam)

9. szám - Herzog Henrik: Az árvízvédelmi gátak és a geotechnikai tervezés

414 Hidrológiai Közlöny 1982. 9. sz. Takács I.: Az árvízvédelmi gátak — a második célként a potenciálisan legveszélyesebb lokális anomáliák felkutatása és szanálása jelölhető meg. Szabadjon megjegyeznem, ha e tekintetben csupán annyit érünk el, hogy az eredményes aktív védekezés feltételeit megteremtettük a legfontosabb lépést a biztonság érdekében már is megtettük. Mindkét esetben említettem a védekezés feltételeit, úgy vélem ezek során a legfontosabbak csak címszószerűen az idő, a közlekedés-szállítás és az anyag. Nem lehet kétséges, a körvonalazott két cél közül a másodikat szükséges mielőbb elérni. E sürgős feladat megoldása csak több fokozatban végrehajtott kizárásos eljárással közelíthető meg, amelynek jellegzetessége, hogy az egyes fokozatok végrehajtásához különböző szellemi anyagi eszközök szükségesek ill. állnak rendelkezésre. Melyek ezek a fokozatok? Az 1. fokozatban meg kell jelölni azokat a védvonal szakaszokat amelyeken belül a lokális anomáliákból származó potenciális veszély ill. — kár a legnagyobb. Ehhez az alapvető eszközt a helyi tapasztalat, az árvizek idején észlelt jelenségeket tartalmazó feljegyzések, dokumentációk szolgálják. Információs értékük annál nagyobb minél több az adott jelenség helyét és intenzitását, valamint ennek az idővel ill. a folyami vízszintekkel való kapcsolatát számszerűen jellemző adat. E fokozatban célszerű a gát és a holtmedrek keresztezéseit számbavenni. A domborzat, a felszín és a növényzet figyelmes — különböző évszakokban ismételten végrehajtott — szemlélete révén a kereszteződések egyrésze fellelhető. Légi fotókon olyan holtmedrek is kimutathatók, amelyek a terepen álló közvetlen szemlélő előtt rejtve maradnak. (Baló Zoltán, Eehér A.) A 2. fokozatban az előbbiben lehatárolt szakaszokon belül vizsgálni kell az egyes szakaszrészek biztonságának mértékét, ki kell jelölni azokat a részszakaszokat amelyekben a biztonság számszerű meghatározásához esetleg részletesebb vizsgálatok is szükségesek lehetnek. Ehhez a művelethez a topográfiai adatokon kívül az adott rétegviszonyok közelítő ismeretére is szükség van. A rétegek geometriai adatainak a meghatározása a legfontosabb, a minőség tekintetében elsősorban a szivárgási tényezők játszanak szerepet, nem annyira az abszolút értékek, mint inkább az egyes rétegek k-tényezőinek egymáshoz viszonyított arányai. A rétegviszonyok felderítésének alapvető módszere a fúrásos feltárás, amelynek az adott függélyre érvényes eredményeinek vonalmenti általánosításához jól használhatók a különböző geofizikai eljárások. (Takács, Fehér) Az egymáshoz kapcsolódó felderítési módszerekkel a fekii helyzetére közelítő, a fedőrétegek vastagságára és vonalmenti változására részletes képet alkothatunk. Ennek birtokában számításokkal kimutathatók a fölös biztonsággal rendelkező részszakaszok, azaz, kiszűrhetők a kétes vagy éppen hiányos biztonságú szakaszok. Ezzel eljutottunk a 3. fokozathoz. A 3. fokozatban kell kidolgozni az előírt biztonság megteremtéséhez szükséges műszaki beavatkozást, ehhez a rétegjellemzők részletesebb ismeretére van szükség. A felderítési eszközök, módszerek lényegében azonosak a 2. fokozatban alkalmazottakkal, a kritikus rész-szakaszok pontosabb lehatárolása érdekében telepítésük sűrűségét fokozzák. Mielőtt rátérnék a megerősítési módszerekre — engedjék meg —, hogy az előbbiekben tárgyalt feltárási, vizsgálati eljárásokhoz fűzzek két megjegyzést. Első megjegyzésemben két ellentétes előjelű törekvést szeretnék szóvátenni. Intenzíven jelentkezik az az egyébként nyilvánvalóan indokolt törekvés, hogy a felderítési módszer olcsó, gyors, — sőt lehetőleg „roncsolás mentes" — legyen; folyamatos ós nem csupán egyes függélyekre érvényes eredményt szolgáltasson. Ilyen szempontból nyilvánvalóan csak a közvetett eljárások felelnek meg, amelyeknek alapvető jellemzője azonban az, hogy a rétegek mechanikai tulajdonságait a talaj valamilyen fizikai tulajdonságával pl. elektromos ellenállásával hozzák korrelációba. Az eredmény a mechanikai tulajdonságok tekintetében — minthogy többszörös „áttétel" útján jön létre — nyilvánvalóan csak nagyon közelítő, erősen tájékoztató értékű lehet. Ugyanakkor érzékelhető az a törekvés, amely az árvízvédelmi gátak problematikáját a talajok ásványtani, fizikokémiai tulajdonságai felől közelíti meg. A talajokat az építőmérnök részére közismert mechanikai tulajdonságokon kívül a fiziko-kémiai jellemzők alapján ítéli meg. Az ilyen irányú kutatások elméleti jelentőségét elismerve azonban úgyvélem, hogy a kérdés megközelítésének ez a módja alig — de legalábbis nagyon nehezen — egyeztethető össze az előbb említett gyors felderítési módszerekre irányuló törekvéssel. Második megjegyzésemben utalni szeretnék a szóban forgó felderítési módszerek korlátaira. Alkalmasak a jellegükben eltérő tulajdonságú talajrétegek lehatárolására, egy kvázi — folytonos rétegszelvény felmérése, lokális jellegű közbetelepülések, lencsék kimutatására. Alkalmasak — bár csak korlátozott mértékben — az egyes rétegek feltárás időpontjában érvényes állapotának jellemzésére is. Pontszerű anomáliák — pl. féreg vagy gyökérj áratok, vagy más szűk területre kiterjedő folytonossági hiányok jelenlétét csak véj etlen, kivételes esetekben jelzik. A leggondosabb talajfelderítés esetében sem zárható ki annak a lehetősége, hogy vizsgált szakaszon belül felderítetlen pontszerű folytonossági hiány • maradjon. Továbbá nem zárható ki annak a lehetősége sem, hogy valamely rétegnek feltáráskori kielégítő állapota az árvízi terhelés hatására esetleg tetemes mértékben leromlik. Az ezekben rejlő veszélyt külön fejtegetni úgy vélem fölösleges. Az eddig elmondottak tulajdonképpen nem tartalmaznak újdonságot nyilvánvalóan minden ked-