Hidrológiai Közlöny 1981 (61. évfolyam)
10. szám - Almássy Endre–Deák Béláné: A közműves vízellátás bázisául szolgáló vízkészletek mennyiségi és minőségi alakulása
448 Hidrológiai Közlöny 1981. 10. sz. Almássy E. .—Deák B.-né A közműves vízellátás kerettervben. Nem szerepel a víztípusok között a talajvíz. A karsztvízkészlet értéke gyakorlatilag változatlan, a partiszűrésű vízkészleté mintegy 1,4 millió m : i/d-vel nagyobb, a rétegvízkészlet értéke kevéssel csökkent, a korábban talajvízként szereplő víztípus egy része átkerült a kavicsmezők, hordalékkúpok elnevezésű csoportba, és értéke emelkedett (a megnevezés változása a tartalom változásával is jár). 1.3 Természetes védettségük A felszíni vízkészletnek nincs természetes védettsége a minőségét károsító emberi beavatkozások ellen. Védelmét csak intézkedésekkel s azok megvalósításával lehet biztosítani. A védőterület fogalma ugyan nem ismeretlen a közüzemi ivóvízellátásban hasznosított felszíni vízkészletekkel kapcsolatban, de azt ma még csak a tározóknál alkalmazzák kezdeti fokon. Az alkalmazás nehézségei — túlmenően a gazdasági korlátokon — nyilvánvalóak: jelenleg nincsenek olyan ismereteink, amelyek birtokában különbséget lehetne tenni a kijelölt védőterületen előforduló szennyezőforrások között aszerint, hogy mi hagyható meg és mit kell eltávolítani onnan. Nem tudjuk, hogy a szennyezőanyaggal mi történik lefolyás közben, ideértve a felszínalatti lefolyást is. A KGST Szabványosítási Állandó Bizottságában most készülnek műszaki szabályozástervezetek a peszticidek és a műtrágyák tárolásáról, kezeléséről. Ezek bevezetéséről ezután kell majd gondoskodni, s még ekkor is a lehetséges veszélyeztetéseknek csak egv része zárható ki. A felszín alatti vízkészlet már lehet természetes körülmények között védett. Teljes védettségről akkor beszélünk, ha a felszínen végzett emberi tevékenység semmiféle károsító terméke nem érheti el a hasznosításra kerülő vízkészletet. Nem teljes a természetes védettség, ha bizonyos károsító anyagok eljuthatnak a vízkészletig. A részleges védettség intézkedésekkel teljessé tehető; olyan tevékenységeket kell megszűntetni, amelyek terméke eljuthat a vízbeszerzés helyéig. Ezt olyan távolságra kell kiterjeszteni, amelyen keresztül haladva, a károsító anyagok kiküszöbölődnek a vízből. Az a terület, amelyen az intézkedéseket meg kell hozni, a védőterület. A felszín alatti vízkészlet természetes védettségét eltérő módon kell megítélni természetes állapotában és akkor, ha kitermelésre kerül. A kitermelés alatt lévő vízkészlet mozgásviszonyai ugyanis megváltoznak, így változik a vízmozgás iránya és jelentősen növekszik a sebessége. Előfordul, hogy emiatt a természetes körülmények között kielégítően védett vízkészlet-kitermelés következtében kevéssé védetté válik. Mivel a védettség és a védelem a vízkészlet károsodását akadályozza meg, célszerű meghatározni a károsodás, károsítás fogalmát. Ivóvízellátás szempontjából akkor károsodik a vízkészlet, ha tulajdonságai úgy változnak, hogy minősége kevésbé felel meg az előírásoknak, mint korábban. Ha védelmet alkalmazunk, annak az a célja, hogy a víz ne kerüljön távolabb a követelményektől. A gyakorlatban ritkábban az is előfordul, hogy a védelemmel javítani lehet a víz minőségét. A természetes védettség a felszín alatti víztípusonként más és más. Gyakorlatilag teljes a mélyfekvésű rétegvizek természetes védettsége. Rétegvizeink védettsége olyan, hogy azt a felszíni vizek minőségét befolyásoló katasztrofális események sem veszélyeztetik. A mai réteg víztermelés mellett a készlet teljes kicserélődése országos átlagban 1122 év. A nagyobb vízkivételek környezetében a csere ideje ugyan két nagyságrenddel rövidebb is lehet, ez azonban még mindig elég hosszú időt ad a teljes természetes védettség kialakulásához. Az ilyen védett vizek kitermelése mintegy 6,4 millió m 3/d-igj fokozható, ami az 1.2 fejezetben figyelembe vehető távlati vízkészlet 44%-a. A karsztvíz természetes védettsége országos átlagban valamivel kisebb, mint a rétegvizeké. Kevéssé védett, vagy védetlen a karsztvíz, ha a beszivárgás fedőréteg nélküli vagy igen vékony fedőrétegen keresztül történik. A rétegvizeknél bemutatott vízcsere idejére vonatkozó számítások félrevezethetők lehetnek a karsztvíz esetében. Jellemző viszont, hogy több, közműves ivóvízellátásba bekapcsolt jelentős forrásnál 1—2 nap alatt eljut a beszivárgó víz a forrásig, és ilyenkor a szennyező hatások is kimutathatóak. A karsztvízkészlet természetes védettsége tehát országosan közepes, helyről-helyre azonban az egészen gyengétől a teljes védettségig változik. Ily módon a távlatban figyelembe vehető felszín alatti vízkészletnek mintegy 9%-át kitevő karsztvízmennyiségnek mintegy felét tekinthetjük védettnek, másik felét gyengén védettnek. A parti szűrésű vízkészlet természetes védettsége gyenge^ mivel többnyire sekélyfekvésű a terraszképződmény, fedőrétege vékony és általában nagy vízáteresztő képességű. A tartósan hasznosítható parti szűrésű vízkészlet a távlatban figyelembe vett készlet 40%-a; ez az a hányad, ami gyakorlatilag védtelen körülmények között van, vagyis ahol a legtöbb védelmi intézkedést kell tenni a jövőben. A hordalékkiípok, kavicsmezők, alluviumok sekély fekvésű, talajvíz-jellegű vizeinek védettségével kapcsolatban ugyanazt kell elmondani, mint a parti szűrésű vízről. A tartósan hasznosítható felszín alatti vízkészletből ez a hányad mintegy 7%-ot jelent, felében gyengén védett, felében védettnek minősülő körülmények közül származva. 1.4 Minőségi értékelésük A felszíni vizek minőségéről itt csak nagyvonalú áttekintést lehet adni, a becslést nem meghaladó pontossággal. Ennek oka, hogy nincs olyan módszer, amely a vízminőség vízfolyásonkénti és időbeli eloszlását megadná. A KGST vízminőségi kategóriák a sokéves átlagos lefolyásra érvényesek. Az átlagos lefolyásból a hasznosítható vízkészletre oly módon lehet áttérni, ha figyelembe vesszük, hogy a felszíni lefolyásnak mintegy 30%-a az ivóvízellátásban
