Hidrológiai Közlöny 1981 (61. évfolyam)

9. szám - Könyvismertetés

427 Hidrológiai Közlöny 1981. 10. sz. Nekrológ Könyvismertetés Fourth Edition IKRIGATION PR1NCIPLES AND PIIACTICES (Vaughn E. Hansen, Orsón IV. Jsraelsen, Glen E. Stringham ) Kiadó: John Wiley and Sons (New York—Chichester— Brisbane—Toronto). 1980. A múlt évben jelent meg Hansen—Israelsen—Stringham; „A/ öntözés elvei és gyakorlata: című szakkönyv negyedik kiadása. A magyar öntözési szakemberek egy része már ismerte az 1950. évi második és az 1902. évi harmadik kiadást is. Ezek a kiadások főként Orsón W. Israelsen koncepcióját tükrözték, mind szakmai tartalmi, mind az anyag szerkezetét és formáját illetően. A szakkörökben világszerte ismert ós elismeri, amerikai professzor 1887-ben született ós 1968-ban halt meg. A most megjelenő negyedik kiadást is neki ajánlják. Ennek a kiadásnak is jellemzője, hogy megmaradt a lényegre ós az általánosra törekvés, a világos szerkezet, — ós a nem angol anyanyelvű olvasónak külön előnye a tagolt — érthető nyelvi stílus. A harmadik kiadás óta az öntözési kutatások, a elméleti munka sok újat hozott. Az öntözött területek világszerte lényegesen növekedtek és sok új gyakorlati tapasztalat halmozódott fel. Mindezek tömör elvi általánosítása és a legfontosabb gyakorlati módszerek bemutatása az 1962. évi harmadik kiadás alapos átdolgozását igényelte. Megítélésem szerint a szerzők megőrizve az előző kiadások említett hasznos — értékes vonásait, tartalmilag lényegesen korszerűsített munkát alkottak. Munkájuk elsősorban az amerikai tapasztalatok sűrítése. Módszereik általános gyakorlati alkalmazása is főként ott lehetséges. Az öntözés fejlesztésének bemutatott, főként ökológiai és műszaki elvei ós a gyakorlati módszerek jelentős része azonban globális érvényű. Az ismertetett elvek legnagyobb része és számos gyakorlati megoldás ország vagy földrész határoktól függetlenül, mindenütt ahol az öntözés szüksége jelentkezett, vagy jelentkezik — eligazító és a konkrét természetitársadalmi helyzetekhez jól alkalmazható lehet. Nagyrésze egybevág magyarországi eredményeinkkel és tapasztalatainkkal. A könyv bemutatja az öntözés fejlődósét világszerte. Problémáit a vízforrástól a vízelvezető befogadóig. Tárgyalja a vízforrások, a tározás, a vízmérés, a vízeineíés és a vízszállítás műszaki kérdéseit. Különösen általános érvényű a talaj—víz—klíma— növény ós az öntözés közötti kapcsolatok és kölcsönhatások főbb elvi kérdéseinek a vázolása. Nagy jelentőségeit tulajdonít a sós és az alkáli talajok és vizek sajátosságainak bemutatására és a vízhasználatban figyelembe veendő elvek vázolására. A szerzők táblázatokat és módszereket mutatnak be a „hogyan é6 mennyi vízzel öntözzünk" alapvető gyakorlati kérdés megválaszolására is. A könyv többoldalúan tárgyalja az öntözéssel kapcsolatos jogi-igazgatási ós társadalmi kérdéseket is. Ezek a részletek a magyar olvasóknak bár kevés közvetlenül alkalmazható ismeretet adnak, mégis az öntözés-társadalom kapcsolatrendszer jellegéről — néhány közvetve hasznosítható információhoz juthatunk. A könyv szerkezetében külön említendő két hasznos kiegészítő rész található. Általában a Sí mértékrendszert használja — de külön függelékként megadja azokat az angol egységeket -— (táblázatokat, egyenleteket és ábrákat) amelyekre az angol szisztéma alkalmazóinak vagy összehasonlítóinak szüksége lehet. A másik ilyen praktikus betétként találja az olvasó a könyv végén „Problémák és kérdések" c. alatt az egyes fejezetek tartalmát, egy-egy rövid mondatban megfogalmazva. Ez jól segíti a bemutatott ismeretek jobb, ír „radandóbb elsajátítását is — javítja a kézikönyv egyetemi oktatásban ill. továbbképzésben való használatának lehetőségét.,,Az öntözés elvei ós gyakorlata" c. mű 417 oldal terjedelmű ós 17 fejezetre tagolódik. Az I. fejezet a világ öntözéseinek rövid történetével ós az öntözés fogalmi meghatározásával kezdődik. A világ öntözött területére vonatkozó utolsó adatai 1974 évre vonatkoznak, eszerint a világon 26 ország van, ahol az öntözött terület az I millió ha-t meghaladja, ós az összes öntözött terület nagyságát 233,6 millió ha-ban adja meg. A II. fejezet az öntözővíz forrásokkal és a különböző típusú tározókkal, azok vízveszteségével foglalkozik. Külön tárgyalja a felszíni ós az altalaj tározásokat. A III. fejezet ismerteti a talaj—víz kapcsolatok legáltalánosabb fogalmait ós törvényeit. így a talaj szövetére — szerkezetére — nedvességformáira, a víz és a talajnedvesség tenziókra vonatkozó ismereteket. A IV. fejezet csak a talajnedvesség mérés problémakörét tárgyalja. Ezen belül a mintavétel, a gravimetriás, a porózus blokkos, a tenziomótjres és a neutron mérési módszereket. Az V. fejezet a talajban való vízmozgás jelenségét, elméleti alapjait és a különböző mérési módszereket vázolja. Az öntözés gyakorlatához ezek közül az öntözés tartalma alatti szivárgás ós a talajvíz mozgásra vonatkozó megállapítások állnak legközelebb. Kiemelendő a különböző vízmozgási formákra vonatkozó egyenletek gyakorlati alkalmazhatóságának korlátaira vonatkozó megállapítása. A só problémák.a talajban ós a víz témakörét mutatja be a VI. fejezet. Néhány fogalmi meghatározás ós a kémiai összefüggés után röviden ismerteti az ide vonatkozóan lehetséges víz, ill. talaj javítási beavatkozások körét is. Az öntözővíz minőség romlásra vonatkozó adatokon kívül elég részletesen foglalkozik a növények sótűrósének problémájával, ezen belül a talaj-sótartalomnak a növényi táplálkozásra gyakorolt hatásával. A vízhasználat elvi és gyakorlati kérdéseit a VII. fejezet foglalja össze. Fogalmi meghatározások után a vízhasználat direkt mérési ós számítási módszereit vázolja. Ez utóbbiak keretében csakis a következő négyet ismerteti; Á módosított Penmann, a Jensen-Haire, Hargreaves és a módosított Planey-Griddle, egyenleteket. Összefoglaló táblázatot mutat be 27 növényfaj viszonylagos tenyészidő alatti vízfogyasztásra vonatkozóan. A VIII. fejezet „a hogyan ós mennyi vízzel öntözzünk" kérdésre fejti ki a részletes válaszokat. Említi a téli és a korai öntözéseket, az öntözési vízadagokat és gyakoriságot. Számunkra talán a legtanulságosabb, hogy részletesen elemzi az öntözés (víz) hatásfokát ós hasznosulást. Ezen belül a vízszállítás, a vízszétosztás és a víztározás hatásfokát külön-külön tárgyalja. Az öntözővízzel való fokozott takarókosság miatt ezek ismeretére és befolyásolására Magyarországon is sokkal nagyobb figyelmet indokolt fordítani. Á IX. fejezet az csőszerű és a csepegtető öntözési módok összehasonlítását tartalmazza. Viszonylag részletesen szól az esőztető berendezésekről és az esőztető önt">ző rendszerekről. A csepegtető öntözés alapkérdéseit viszonylag röviden tárgyalja ós az utóbbi I—2 év eredményeiből keveset tartalmaz. A X. fejezetben a felületi ós altalaj öntözések kérdéseit foglalja össze, a magyar olvasónak viszonylag nem sok újat mond. A XI. fejezet foglalkozik az öntözéshez szükséges eszközökkel ós berendezésekkel. Elsősorban a tereprendezés, csatorna-barázda építés gépeivel, a különböző műtárgyak tipizálásával, a vízszállítás eszközeivel. Ez utóbbiak közül nálunk nem ismert pl. a hordozható alumínium csatorna. A XII. fejezet az öntözővíz szállítás hidraulikai alaptörvényeit mutatja be (Darczy, Ghezy stb.) áttekintést