Hidrológiai Közlöny 1981 (61. évfolyam)
8. szám - Dr. Benedek Pál–Licskó István–Uzarovicz Roman: Szervetlen mikroszennyezők eltávolításának lehetőségei a szennyvíztisztításban
346 Hidrológiai Közlöny 1981. 8. sz. Dr. Benedek P.—Licskó I.—Uzarowicz R.: Szervetlen JE'LMAGYARÁlAT: gr o Ni * In Kritikus pH-tartomán y i . Qu 1. ábra Nehézfém kicsapatás savas, ciánmentes szennyvízből Abb. 1. Ausfallung von Schwermetalle aus saurehaltigen zyanjreiem Abwásser Puc. 1. OcaMdeuue mnweAbix MemaAAoe U3 KUCAOÜ cpedbi, npu omcymcmeuu tfuanudoe eredményeit ismertetjük. Poharas (szakaszos) kísérletekot végeztünk, melynek során külön-külön kezeltük a „savas" és „lúgos" (cianidokat is tartalmazó) szennyvizeket. A megfelelő pH beállítását NaOH oldat adagolásával értük el, egyes esetekben szerves flokkuláns (Praestol 2935 TR) adagolására is sor került. A szennyvizeket az adalékanyagokkal tíz percig gyorsan, majd húsz percig lassan kevertük, ezt követően pedig redős szűrőpapíron megszűrtük. A szűrletekben atomabszorpciós spektrofotométer segítségével meghatároztuk a maradék nehézfém-koncentrációkat. A cianidokat is tartalmazó „lúgos" szennyvizeket kísérleteink előtt Na-hipoklorit felhasználásával ciánmentesítettük. A „savas" szennyvizekke\ végzett kísérleteink eredményei az 1. ábrán láthatók. Megfigyelhető, hogy az oldott állapotú (pontosabban: a szűrletben mérhető) nehézfémek koncentrációja a 7,0—8,5, valamint a 9,5—11,0 pH tartományokban a pH növekedésével —- csökken. A 10,5—11,0 pH tartományban az egyes nehézfém komponensek már csak 0,1—0,3 mg/l koncentrációban maradnak oldott állapotban. Ez a kezdeti nehézfém-koncentrációktól függően 95—99%-os nehézfém-eltávolításnak felel meg. Néhány esetben a vizsgált négyféle nehézfémnél a 8,5—9,8 pH tartományban azt tapasztaltuk, hogy a nehézfém-eltávolítás hatásfoka rosszabb volt, mint az említett pH intervallum határain kívül. A nehézfém-eltávolítás hatásfoka az említett pH tartományban csak 80—90%-os. A szokatlan jelenség értelmezésére a későbbiekben visszatérünk. A ,, lúgos" (cianidos) szennyvizekben elsősorban nikkelt és rezet találtunk nagy koncentrációban. A 2. ábrán a cianidok eltávolítását megelőző, és az azt követő kémiai kezelés eredményességét hasonlítottuk egymáshoz. Megállapítható, hogy a cianidok eltávolítása (oxidációja) nemcsak a szennyvíz mérgező hatását szűnteti meg, hanem a cianid komplexek megbontása révén a nehézfémek kicsapódását, eltávolítását is megkönnyíti. A 2. ábrán megfigyelhető, hogy a cianid eltávolítása (komplexbontás) nélkül réznél 50—60%-os, nikkel esetében alig 10%-os fémeltávolítás érhető el pH—10,5-nél. Komplexbontás után ugyanennél a pH-nál 95—98%-os a nehézfém-eltávolítás mindkét fémre. A króm eltávolítása csak abban az esetben lesz megfelelő, ha három vegyértékű alakban (azaz redukált állapotban) található a szennyvízben. Ezért lúgosítás előtt a szennyvízben redukciót kell végrehajtanunk. A krómmal ellentétben a nikkel oxidált állapotában távolítható el könnyebben a szennyvízből. Általában a nehézfémek hidroxidjai, oxidjai oxidáltabb állapotban rosszabbul oldódnak vízben, mint redukáltabb formájuk. A króm sajnos kivétel, mert oxidáltabb formájában csak komplex anionként (CrO^-, Cr.jO?-fordul elő, mely lúgos közegben stabil, hidroxid képzésretehát nem kerül sor. "A a tény, hogy a többi nehézfémmel ellentétben a krómeltávolítás redukciót igényel, nagy nehézséget okozhat a szennyvíztisztítási technológia kialakításakor. Minden esetben a helyi viszonyokhoz kell alkalmazkodni, és ennek alapján dönteni, hogy redukált, vagy oxidált körülmények között végezzük a lúgosítást. Miután az esetek döntő többségében a króm lényegesen nagyobb koncentrációban fordul elő a szennyvizekben mint a nikkel, ajánlatos a redukciót a lúgosítás megkezdése előtt megvalósítani.
