Hidrológiai Közlöny 1980 (60. évfolyam)
12. szám - Dr. Benedek Pál–dr. Licskó István: Mikroszennyezők eltávolítása az ivóvízből
480 Hidrológiai Közlöny 1980. 12. sz. Dr. Benedek P.—Dr. Licskó I.: Mikroszennyezők CH A -h C zht 6 (CH 3) z Hg LEVEGŐ I^^/MTA CH 3 Hg + \t <wwwk víz \\ .ÜLEDÉK n \l/ CH 3Hg+ (CH 3) zHg 2. táblázat Szervetlen mikroszennyezők — határértékek és tényleges koncentrációk Dunára Dunában Kompo- javasolt* /'g/l határértékek [15] mért értékek 1979 Rajnában mért átlagos értékek 1978 [16] Rajnában mért max. értékok 1978 [16] Magyar ivóvíz szabvány (MSZ 450/1— 7b) As 10 _ 8, 19 50 Hg 0,5 0,3-0,8 0,7 2 1 (összes) Cu 30 10 27 46 200 Zn 500 40- 120 170 270 200 Pb 30 7 24 40 50 Cr 30 11 53 93 50 (összes) Cd 5 0,7- 3 4 11 5 B r'Um 1. ábra. Higany szervesvegyületté (metil-higannyá) alakulása vízi környezetben Fig. 1. Assimilation of mercury to organic compound (methyl-mercury) in aquatic environment Beszélnünk kell még az élő szervezetek hatásáról. Ezek átalakíthatnak és felhalmozhatnak. A mikroorganizmusok szerepe a fenéküledékben igen összetett. Ez az 1. ábra alapján a metilhigany keletkezésével — amely a legtoxikusabb forma — mutatható be. Megjegyzendő, hogy metilhigany keletkezhet higanyszulfidból is fotokémiai úton, és a tapasztalatok szerint minden esetben igen fontosak az üledék fizikai és kémiai tulajdonságai. Bizonyos mikroorganizmusok egyaránt képesek nehézfémeket akkumulálni a vízből (ez húszszorosa is lehet az üledék felvételének) és magából az üledékből. Gyakran magas fémtartalommal felhalmozódhatnak a halakban is. Az algák kis részben átalakítanak, nagyobb részben felhalmoznak, majd ezt a mennyiséget elhalásuk után kibocsátják [13]. A zooplankton fémfelvevő és leadó képességgel egyaránt rendelkezik, attól függően milyen a környező víz szennyezettsége. Mindkét tevékenység a hőfok növekedésével bizonyos határon belül nő [14]. Végül is elmondható, hogy a vízi ökoszisztéma közvetítésével a szervetlen mikroszennyezők egy része is szerves anyagba épülhet be, illetve szerves vegyület alkotó elemévé válhat. Az emberre káros hatások (a tápláléklánc mellett) főleg az ivóvízcélú vízhasználatnál léphetnek fel. Ezek ellen megfelelő tisztítási technológiák alkalmazásával lehet védekezni. Amennyiben a kérdéses folyószakaszt koncentrált szennyvízbevezetések is érik, a szennyvízbevezetés — vízfolyás — vízkivétel lánc két végpontján egy időben válhatnak szükségessé beavatkozások. Ugyanazon ivóvízminőség eltérő jellegű és mértékű technológiákkal is megvalósítható, általában eltérő költségek * Rajnán ugyauezek az ún. „szigorúbb" határértékek mellett. A transzportfolyamat ismeretében a lehetséges változatok közül a gazdaságilag legkedvezőbb választható ki. Itt ismét hangsúlyozni kell, hogy a transzport nagyobb részét általában a szilárd fázis képviseli, az ivóvíznyerés célját képező beavatkozásnál azonban az oldott szennyezés eltávolítását is meg kell oldanunk. A 2. táblázat első két oszlopában összehasonlítást adunk a hazai felszíni vízbázis zömét jelentő Duna jelenlegi szennyezéséről [12], valamint a nemrég befejezett UNDP-WHO-OVH project során a Dunára javasolt mikroszennyező határ koncentrációkról [15]. Egyik-másik fémkoncentrációban már súrolja a Duna a határt. A táblázat harmadik és negyedik oszlopában a Rajnában mért koncentrációkat írtuk be [16], A táblázat ötödik oszlopában ezeket az értékeket a magyar ivóvízszabvány (és egyben a WHO nemzetközileg elfogadott) határértékeivel is összevethetjük. Első rész: Szervetlen mikroszennyezők (nehézfémek) eltávolítási lehetőségei az ivóvíztisztítás hagyományos eljárásaival Az 1. táblázatban látható szervetlen mikroszenynyezők, melyek az arzén és cinaid kivételével az un. „nehézfémek" összefoglaló néven ismertek — mint láttuk — lehetnek a vízben oldott vagy szilárd formában is. Ebben a tekintetben az arzént is a nehézfémekkel vehetjük egy csoportba, cianid pedig ivóvíznyerésre szolgáló vízben általában nem fordul elő. A lebegőanyag kivonásával, melyre a derítés és homokszűrés hagyományos eljárásai szolgálnak, tehát máris csökkenthetjük a nehézfém koncentrációt a vízben. Sőt, különleges figyelmet kell fordítani a víz lebegőanyagának csökkentésére és ha lehet, már a vízkivétel előtt végre kell ezt hajtani: — a megfelelő vízkivételi hely megválasztásával, — előtároló létesítésével, — természetes előszűréssel (talajvíz dúsítással) A két utóbbi módszer igen költséges és csak nagyon szennyezett folyók esetében kerülhet sor rájuk. A Dunából való felszíni vízkivétel esetén már a vízügyi hatóság mérlegeli az előtározó szükséges-
