Hidrológiai Közlöny 1980 (60. évfolyam)

9. szám - Dr. Salamin Pál: Az erdő hidrometeorológiája

Dr. Salamin P.: Az erdő hidrometeoroló-jiája Hidrológiai Közlöny 1980. 9. sz. 389 kozások mellett célszerű lenne az erdő ilyen szerepének felhasználási lehetőségét megvizsgálni, tekintve, hogy a lehulló csapadék mennyiségéből a művelési ágak közül a legnagyobb részt az erdő juttatja vissza a légtérbe, s egyidejűleg jelentős mértékű szerves anyagot is termel! Dr. Papp László: Az erdő vízbevétele olyan forrásból is gyarapodhat, amelyet általában nem mérünk. Ilyen lehet a köd és a zúzmara. A köd esetére magam sok esetben tapasztaltam, hogy egy-egy fa alatt olyan nedves volt a talaj, mintha kisebb eső esett volna. Minél magasabb, minél finomabb ágú a fa, minél jobban ki van téve a szélnek, erdőszegélyeken, annál bőségesebb a ködből efedő csepegés. Mennyiségi mérésre még nem volt alkalmam. A zúzmarával kapcsolatban volt egy olyan kedvező adottság, amikor pár napon át hideg, szélcsendes idő uralkodott, és méréseket lehetett végezni, s a zúzmara mennyiségét megmérhettem: 1965 december 12-én a Pilisben, a Gödöllői Dombvidéken érdekes jelenség zajlott le. Ez a jelenség ónos esővel indult, amely keleti széllel érkezett. A fák ágaira rárakódva egyre vastagabb jégréteg képződött. Az ónos eső megszűnte után a szél iránya nem változott, s a párás levegőből megindult a zúzmara kicsapódása. December 13-án jutottam ki a helyszínre, s mondhatom csodálatos látvány fogadott. Egy-egy ág úgy nézett ki, mint egy-egy hatalmas szarvas agancsa. Az ágakból mintát vettem és lemértem. A lombfák ágaira átlagosan 540 g/fm jég rakódott, ami a gally saját súlyának mintegy 16-szorosa volt. Szemléltetés céljából néhány adat: A 0,6 cm vastag gallyra 2 cm széles és 2,5 cm vastag jéghasáb rakódott az ónos esőből. Erre csapódott ki 3 cm vastag zúzmara. Lemértem egy 21 cm hosszú jéghasábot, amelyről a zúzmarát eltávolítottam. A jégbevonatból származó terhelés átlagosan 485 g/fm volt. Itt a zúzmara az összes terhelésnek csak 10%-át tette ki. Sokkal nagyobb volt az erdei- és a feketefenyő terhelése. Minden tű egy-egy felfogó felület volt. Sőt összefagyva jelentős felületet képeztek a zúzmara számára. A lemért ágak 725 g/fm súlyt hordtak. A tűk általában saját súlyoknak 40-szeresét hordták jég és zúzmara alakjában. Érdekes,hogy ilyen nagy terhelés ellenére aránylag kevés kár következett be. Csak az alászorult, felnyurgult és ferdenövésű egyedek törtek össze. Az arányos koronák nem sérültek. Magyarázatát a Máriabesnyői csemetekertben találtam nyár suhángokon. A fokozatosan felrakodó teher alatt az ágak lehajoltak. Mikor az időjárás enyhébbre fordult a jég elvált az ágtól. A súlyától megszabadult ág elfoglalta eredeti helyét. Ott maradt viszont tökéletes mása jégből, megnagyítva. A jégágak öszszefüggő egészet alkottak a törzsön képződött jéggel. Ha az ágakat és a törzseket el lehetett volna óvatosan távolítani, a suháng jégből épített mása maradt volna vissza. A felrakódott súlyt tehát maga a jég segítette elviselni. Az utóbbi jelenséget még jobban szemléltette a száraz fűszálakra rakódott jég, amelyek nem hajoltak le a súly alatt. Érdemes arra is rámutatni, hogy mekkora vízbevételt jelenthetett egy ilyen csapadék az erdő számára. Csak az 5 cm-nél vékonyabb ágakat vettem figyelembe, mert a vastagabb ágakon a viszonylagos lerakódás kisebb volt. A vizsgált helyen az állomány középkorú kocsánytalan tölgy. Becsült vékony fa tömege 35 m

3/ha. Súlyra átszámítva figyelembe véve a fenti adatokat, az ónos eső és zúzmara lerakódásból származó vízbevétel kb. 40 min csapadéknak felelt meg. Nyilvánvaló, hogy ez csak nagyon megközelítő becslés. De ha figyelembe vesszük, hogy az 5 cm-nél vastagabb ágakon, törzseken lévő lerakódást elhanyagoltam s az előadásban elhangzottakat, ahol a lehullott zúzmara indirekt számítással 25 mm csapadéknak megfelelő értéket adott, a fenti adat nem is olyan lehetetlen. S ez a víztömeg csak ott csapódott ki, ahol volt felfogó felület. Amikor tehát az erdő vízgazdálkodásával foglalkozunk, a horizontális csapadék sem elhanyagolható összetevő. Dr. Szőnyi László: Az erdő hidrometeorológiájával kapcsolatban három további gondolatra javasolok figyelmet fordítani: 1. Az erdőre egyre gyakrabban úgy tekintenek, mint a vízgyűjtőnek egyik elemére. Az erdő védő jellege miatt határozott célkitűzéseket megvalósító gazdálkodás részévé fejlődött. Igazi értéke azonban csak környezetével együtt tud kibontakozni. Az erdővel való foglalkozást viszont területi elrendezése, sajátos megjelenési formája, életritmusa, sérülékenysége bonyolulttá teszi. Az erdő ennek ellenére nagyon rugalmasan kezelhető tényezője környezetének. Nemcsak egy állapot fenntartása céljára alakítható ki, állítható be, de létesítése, berendezése, kezelése a vízgyűjtőben működő egyéb termelő-szolgáltató ágazatok fejlesztésére is alkalmassá tehető. Az erdőgazdálkodás hosszútávú fejlesztési programja elkészült, ez az erdőgazdálkodás mezőgazdasággal kapcsolatos feladatait emeli ki. v 2. A többcélú hasznosítás elbírálásakor a vízhez kapcsolódó jelenségeknek elsőbbséget kell adni. Ehhez alapvető hozzájárulás lehet Járó Z.-nék, a hazai erdők vízfogyasztásával kapcsolatos kutatása. Eredményei újak, az erdők funkcióit javító gazdálkodás tervezésekor felhasználhatók. 3. Az erdő hidrometeorológiájával foglalkozóknak számolniok kell az erdészeti eljárások változásával. Ezek között gazdasági okokból elkerülhetetlen a tarvágás és az ezt követő erdőfelújítás. Kezdeti megállapítások: a lefolyási tényező még