Hidrológiai Közlöny 1980 (60. évfolyam)

9. szám - Dr. Salamin Pál: Az erdő hidrometeorológiája

Dr. Salamin P.: Az erdő hidrometeoroló-jiája Hidrológiai Közlöny 1980. 9. sz. 385 2. V csemetetermelés hidrometeorológiája Papp L. említett előadásában [13] elsősorban a fóliaházas csemetetermelés kérdéseit elemezte. Mind a szabadföldi, mind a fóliaházas csemetetermelésnél az első kérdés a talaj nedvességellátásának optimális biztosítása. A fóliaházas zárt térben a mikroklíma megfelelő alakítása igen jelentős az említett talajnedvesség ellátáson túlmenően a légnedvesség—léghőmérséklet—sugárzás (árnyalás) összhangjának a biztosítása. 3. Az álloménynevelés hidrometeorológiája [13] Az erdő állományklímája az előzőekben a térbeni egységeknél jelzett 2. alatti téregységnek (a korona alatti légtérnek) a klímája meghatározó szerepű az állomány fejlődésénél. Ez a klíma nagymértékben függ a korona „záródásától", s legjobban a talajfelszín hőmérsékletével jellemezhető. Addig lehet állományklímáról beszélni, amíg a talajfelszín hőmérséklete kisebb, mint az állomány légterének hőmérséklete [13]. Az állomány nevelésénél általában érvényesek azok a tényezők, amelyeket az erdősítés tárgyalásánál általánosságban felvetettem. Itt talán még azt lehetne hozzátenni, hogy az említett állományklímába erőszakos beavatkozást jelentenek a nevelővágások. amikor is a lomb koronaszintjét megbontjuk. Ennek a beavatkozásnak a hatása azonban csak átmeneti, az állomány jó fejlődésénél újra kialakul az állományklíma. Megemlékezünk a továbbiakban Papp L. érdekes megfigyeléséről, az ún. gyökfőharmatról. A Mátrában 800 m-es magasságban bükkerdőben tapasztalta ezt a jelenséget: bizonyos időszakban a fák tövénél a bükkfák sima kérge a gyökfőnél a talajból felvett hűvösebb nedvesség hatására lehűlt és pára csapódott ki. ,.Ennek a jelenségnek a feltétele a nagy légnedvességen túl, hogy nagy legyen a levegő hőmérséklete és az alsó talajréteg hűvös legyen. A jelenség akkor is fellépett, amikor már hetek óta nem volt eső, a fák tövénél azonban az avar egészen nedves volt. Volt eset, hogy a nedvesedett rész az 50 cm-t is meghaladta, a fák délnek eső kérgén 3—4 cm-re] magasabbra húzódott a nedvesség. A jelenségnek ugyan nincs különösképpen nagy jelentősége, de mint érdekes megfigyelés hozzájárul a fa vízháztartásának megismeréséhez, s tény, hogy a fa számit erre a nedvességre, amit jól bizonyít, hogy a tőnél a fa behálózza gyökerekkel az avart"' 4. Hidrometeorológiai károsodások A legnagyobb károsodásokat jelentik erdőinkben a hótörés, a zúzmaraterhelés, az ónos eső hatására létrejövő jégpáncél stb. Keletkezhetnek azonban a víz hatására egyéb károk is, mint például a talaj túlzott átnedvesedése: 1962 őszén a nedves hó, a szél és az átnedvesedett talaj közös hatására jelentkezett igen nagy károsodás elsősorban a fenyvesekben, de bizonyos fokig a lomberdőkben is (Papp László beszámolt a fenyvesek nagy kárairól a MMT Soproni Vándorgyűlésén, magam súlyos károkat tapasztaltam természetjáró túrán a Bakony K-i szélén a Bárok-völgyben lomberdőben: a gyalogúton a völgy mélyén keresztbe fekvő lombfák miatt (amely lombfákat a nagy hóterhelés következtében a már lombtalan állapot ellenére a viharos szél a nedves talajból gyökerestől kifordította) a 4 km-es utat csak igen nehezen lehetett 3 óra alatt megtenni [18]. Még egy-két adatot kiemelek a károsodások jellemzésére : Papp László megmérte 1963. 12. 13-án az ónos eső hatására jelentkező ágterhelést [13]. A kis ágak minden fm-ére 486 g jeges zúzmara rakódott, aminek 90%-a jég és csak 10%-a volt zúzmara. Csomor Mihály szerint [5] a Magyarországon eddig észlelt legnagyobb lerakódás a Kékestetőn fordult elő, jeges, durva zúzmarából 2160 gjfm menvnviségben, de 1000—1500 g-os lerakódást észleltek a kőszegi hegyek, a Pilis, a Börzsöny a Bükk és a zempléni hegyek magasabb rétéin is. Ezek a terhelések elsősorban a távvezetékeket veszélyeztetik, aminek megfelelően Csomor Mihály gondos méréseket vezetett be a. Bakonyban Hárskúton 2 és 6 méteres szintben elhelyezett különböző vastagságú és szerkezetű vezetékeken a zúzmaraképződés meghatározására (Hárskút 480 m magasan fekszik egy a zúzmaraképződésre igen veszélyes nyeregben [5]). 5. Az erdő és a hótakaró [16, 18] Ezzel a kérdéssel 1955 és 1959 között kb. 5 évig a Mátrában, a Bükkben és a budai hegyekben közvetlen észleléseket folytatva foglalkoztam, majd még kb. 5 évig 1964-ig feldolgoztam valószínűségszámítások útján az észlelési adatsoraimat. Idézett hozzászólásom [18] lényegében a következőket tartalmazta: ,.A vizsgálati területek legmélyebb pontja 175 m, a legmagasabb 946 in volt. A Bükk hegységben főleg bükkerdőben, a Mátrában a mélyebb szinteken tölgyesben, magasabban ugyancsak bükkerdőben, a budai hegyekben elegyes, főleg tölgy és kőriserdőben, s mindegyik hegységben fekete és lucfenyő erdőfoltokban vizsgálódtam. A mérések során kereken 10 ezer hómintát vizsgáltam, mérve a hótakaró vastagságát, víztartalmát, ill. térfogatsúlyát. Az erdősített területeken az erdősítés arányának megfelelően vettem a mintákat, pl. a Bükk hegységi 16,7 km

2-es vízgyűjtőterületen a 124 mintavételi helyből az erdősítés arányának megfelelően 53 mintavételi hely erdőben volt). A munkámat végig támogatta dr. Kéri Menyhért, a hótakaró kérdéseinek meteorológus szakértője. A műszeres mérések eredményeinek legfőbb következtetései a következőek voltak: 1. A fák a hótakaró keletkezését és pusztulását segíthetik, de akadályozhatják is. 2. A domborzat, az égtáj, a magassági fekvés hatása erdősített területeken is megfigyelhető, s különösen élesen jelentkezik ez a hatás a fenyvesekben. Ez jól alátámasztja Papp Lászlónak a magasság hatására tett megállapításait (3. ábra). 3. Nagy kiterjedésű erdőségben a hótakaró a halmozódáskor és az olvadáskor kezdeti időszakban általá-