Hidrológiai Közlöny 1980 (60. évfolyam)

3. szám - Kovács Dezső: A jeges árvizek elleni védekezés eredményei Magyarországon

Kovács D.: A jeges árvizek elleni védekezés Hidrológiai Közlöny 1980. 3. sz. 139 eresztésének feltételeit és biztosítani kell a za­vartalan jéglevonulást a vízlépcsők, valamint a meder védelme érdekében, különös tekintettel az erőművek csúcsüzemére. e) A védekezési módszerek, eszközök fejlesztése so­rán célkitűzés az alapvető védekezési igények jobb kielégítése. Ennek elérését szolgálná pl. — a légpárnás jármű kialakítása, — a szádfalazás technológiájának a fejlesztése, — az osztagok mobilitását fokozó konténer-park továbbfejlesztése, — a hírközlés továbbfejlesztése stb. f) a dunai jégtörési tevékenység fejlesztését szol­gálja egy új 1400 LE-es döngölős vezérhajó, amelynek megépítése az 1980-as évek elején várható. Szükséges továbbá a meglevő, elhasz­nálódott dunai és tiszai jégtörő-vontató hajókat újakkal pótolni, illetve azokat felújítani. Fejleszteni, korszerűsíteni kell a jégtörés tech­nológiáját is az újabb tapasztalatok felhaszná­lásával. g) A jég elleni védekezésben érdekelt irányító, előkészítő és végrehajtó szakemberek részére az eddigi gyakorlatnak megfelelően továbbképző előadássorozatot célszerű szervezni. h) Nem hanyagolható el a jég elleni védekezésre vonatkozó alábbi utasítások, irányelvek kor­szerűsítése, kidolgozása sem: — Útmutató a jeges légi felvételek készítéséhez és kiértékeléséhez — Irányelvek a jégrombolási feladatok végrehaj­tásához — Jégtörési szabályzat — A tárcaközi együttműködési megállapodások kiterjesztése a jégveszély elleni védekezésre. * A tanulmánnyal kapcsolatos hozzászólások, va­lamint a javaslatok és észrevételek figyelembevé­telével összeállított határozati javaslatok a Hidro­lógiai Közlöny 5. számában jelenik meg. (Szer­kesztőség.) IRODALOM [1] Árvízvédekezósi Kézikönyv, OVH 1974 Budapest. [2] A jégvédelem Kézikönyve, OVH-ÁBKSZ 1973. Budapest. [3] A jégveszély elleni védekezés, VMGT 52. sz. 1973. Budapest. [4] Adatgyűjtemény folyóink jégviszonyairól, VITUKI 1975. Budapest. [5] A „Folyó és Jég" Szimpózium eredményeinek hasznosítása. Tájékoztató, OVH 1975. Budapest. [6] Lászlóffy W.: Folyóink jégviszonyai. Mérnök­továbbképző Intézet 1953—54 évf. 3437 sz. Budapest. [7] Horváth S.: Jégviszonyok a Duna Engerhaltzell­Sulina közötti szakaszán. Disszertáció MTA 1957. Budapest. [8] Horváth S.: A csatornázás hatása a magyar Duna jégjárására. Vízügyi Közlemények, 1960. 4. és 1961. 1. Budapest.' [9] Horváth S.: A folyószabályozás és a jégjelenségek kapcsolata. Korszorű folyószabályozás, ÖVH 1969. Budapest. [10] Horváth S.: A folyószabályozás hatása a folyók jégjárására, VMGT 52. sz. 1973. Budapest. 11] Csorna J.: A Tisza jégjelenségeinek előrejelzése. Vízügyi Közlemények, 1968. 3. Budapest. 121 Csorna J.: A jelenségek alakulásának vizsgálata. VITUKI tanulmány Budapest. 13] Csorna J.: A jéglevonulás vizsgálata a Duna Budapest alatti szakaszán. VMGT 52. sz. 1973. Budapest. 14] Szászhelyi P.: Az 1956 évi dunai árvízről. Vízügyi Közlemények, 1956. Budapest. 15] Itirig D.: Az 1956. évi dunai jeges árvíz Magyar­országon. Vízügyi Közlemények, 1956. 4. Budapest. 16] Bognár Gy.: A Duna jégviszonyai és a jégtörés tapasztalatai. Vízügyi Közlemények, 1968. 3. Buda­pest. 17] Dr. Starosolszky Ö.: A jég a vízépítésben. VITUKI 1969. Budapest. 18] Kránicz I.: A Duna Paks—Zádor közötti szaka­szának szabályozása. Vízügyi Közlemények, 1977. 3. Budapest. 19] Kovács D.: A folyószabályozás feladatai Magyar­országon. Hidrológiai Közlöny, 1977. 3. sz. Buda­pest. 20'[Kovács D. és Károlyi Z.: A magyar—jugoszláv közös érdekeltségű Duna-szakasz jégjárásváltozá­sának vizsgálata. Vízügyi Közlemények, 1977. 3. Budapest. 21] Ihrig D.: Gátvédelem és korszerűsítésének kér­dései. Vízügyi Közlemények, 1963. 3. Budapest. 22] Knézy L.: A jeges árvízveszély elhárítására irá­nyuló beavatkozás. Arv. továbbképz., 1967—68. Budapest. 23] Irányelvek az árvízvédelmi létesítmények védő­képességének fokozására. VITUKI 1974. Budapest. 24] Galli L.: Az árvízvédelmi földművek állékonysági vizsgálata. OVH 1976. Budapest. 25] Magyarország folyóinak mértékadó árvizei. OVH 1976. Budapest. 26] A vízkárelhárítás védelmi anyagainak, eszközei­nek jelenlegi helyzeto, korszerűsítéseinek lehető­ségei, a műszaki fejlesztés eredményeinek felhasz­nálásával. Munkabizottsági jelentés 1978. Budapest. 27] Kovács D. és Szenti J.: A jeges árhullámok elleni védekezés módszerei. Árvízvéd. Kézikönyv. VI. fej. 1974. Budapest. 28] Árvízvédekezési anyagok, felszerelések ós gépek kézikönyve. OVH—ÁBKSZ 1975. Budapest. 29] Jalsovszky J.: Összefoglaló tájékoztató a jeges árvizekről, a jeges árvízre való felkészülésről és a védekezésről. VÍZIG 1972. Budapest. 30] Irányelvek a jégrobbantási feladatok végrehajtá­sához. OVH—ÁBKSZ 1973—76. Budapest. 31] Útmutató a jégrobbantással kapcsolatos intézke­désekhez. OVH—ÁBKSZ évenként Budapest. 32] Rozsnyói P.: A robbantástechnika alkalmazása az árvízvédekezésnél és belvízvédekezésnél. Előadás az Árvízi és Belvízv. Szakoszt. 1979. X. 5-i ülésén, Budapest. 33] A folyami vízlépcsők jég elleni védelme. UVATERV 1966. Budapest. 34] A Duna téli viszonyainak hidrológiai kutatása ós azok változásának előrejelzése a vízerőműrend­szer kiépítése után. VITUKI 1965. Budapest. 35] A Duna téli viszonyainak hidrológiai kutatása. A Nagymaros alatti Duna-szakasz jógviszonyainak vizsgálata. VITUKI 1966. Budapest. 36] A tiszalöki duzzasztótér víz-, hordalók és jéglevo­nulási viszonyai. Vízügyi Közlemények, 1967. Buda­pest. 37] A jégviszonyok megváltozásának kutatása a Gab­cikovo—Nagymarosi Vízlépcsőrendszer megépítése után. VITUKI Budapest, VUVH Bratislava 1976. 38] A Hrusov—Dunakiliti-i tározó jógleeresztési kér­dései. VITUKI 1977. Budapest.

Next

/
Thumbnails
Contents