Hidrológiai Közlöny 1980 (60. évfolyam)

3. szám - Kovács Dezső: A jeges árvizek elleni védekezés eredményei Magyarországon

Kovács D.: A jeges árvizek elleni védekezés Hidrológiai Közlöny 1980. 3. sz. 133 6. kép. A Hartai kanyar szabályozása, 1979 (Fotó: VIZDOK) CHUM. 6. Peey/iupoeanue u3JiynuHbi Xapma. 1979. ( BM3JJ0K) ges árvíz veszélye. A hidrometeorológiai helyzet és a vízállások kedvezőtlen alakidása továbbra is előidézője lehet jégtorlaszok képződésének, jeges árvizek kialakidásának. Fokozott gondot kell tehát fordítani továbbra is a jeges árvizek elleni védekezésre. A védvonalak tervszerű fejlesztése mellett sor került a védekezési technológia, a védekezési anyagok-eszközök és szervezet arányos fejlesztésére, illetve szintentartására is. A tanulmány erről részletesen tájékoztat és hivatkozik ,,A vízkárelhárítás védelmi anyagainak, eszközeinek jelenlegi helyzete, korszerűsítésének lehetőségei" című téma munkabizottsági feldolgozására, melyet a Hidrológiai Társaság Árvízvédelmi és Belvízvédelmi Szakosztálya 1978. március havi ülésén tárgyalt meg. Felhívja a figyelmet továbbá azokra a tényezőkre, amelyek a jeges árvíz elleni védekezést megnehezítik és a nyári árvíz elleni védekezéstől eltérő módszerek alkalmazását teszik szükségessé. Mura 100%, Tisza 41%, Szamos 50%, Bodrog 92%, Maros 53%, Körösök 33%, illetve a szükségtározók figyelembevételével 100%, azzal, hogy ezek igénybevétele esetén korlátozott mértékű károkkal kell számolni. A jeges árvizek szempontjából leginkább veszélyes Esztergom — déli országhatár közötti Dunaszakaszon egyébként a mértékadó árvízszint az eddig előfordult legnagyobb jeges vízállások burkoló görbéje. E Duna-szakaszon levő töltéshossz kereken 400 km (ebben nem szerepel a Budapest főváros kezelésében levő 83,5 km védvonal), amelyen jelentőségének és veszélyeztetettségének megfelelően 23,2 millió m

3 földbeépítést végeztek el, ami az összes védműfejlesztésnek mintegy 27%-át teszi ki. Az 1956—1978 évek között végrehajtott, illetve az 1979—1980. évekre előirányzott földmunka mennyiségeket a 2. táblázat tartalmazza. A Duna Budapest alatti szakaszán megvalósult árvízvédelmi fejlesztés és folyamszabályozási beavatkozás ellenére sem lehet azonban egyértelműen kijelenteni, hogy e szakaszon megszűnt a je7. kép. A Siótorok környékének rendezése, 1979 (Fotó: VIZDOK) CHUM. 7. PeayAupoeanue yHactma eo3Ae ycmbn p. llluo. 1979. ( BH3JJ0K) 8. kép. Keresztgátak a Sárosparti kanyarnál (Fotó: Bajai VÍZIG) CHUM. 8. JJonmie nopoeu y u3euöa ILIapouinapm (YBX Bán) 4. A jég elleni védekezés (jégrombolás) fejlesztése A jégrombolás keretében elsőként a jégtörőhajópark tervszerű kifejlesztése kezdődött meg az 1956. évi jeges árvíz után. A külföldi és hazai tapasztalatok alapján a Balatonfüredi Hajógyárban 1959 telén tartották meg a „Jégtörő I." hajó próbaüzemét, majd ezidáig 11 db nagy (600—1400 LE-s) és több kisebb (300—400 LE-s) teljesítményű jégtörőhajót építettek. A jégtörőhajók felkészülése és állomáshelyük kijelölése minden év őszén megtörténik, mivel a hajók egész éven át vontató hajóként üzemelnek. A kijelölt jégtörőhajók a Tiszán, a Rábán, a Körösökön és a Berettyón a zajlás megindulásakor — a Dunán a hidrometeorológiai helyzet alakulásától függően, —amikor a jégzajlás a 30%-os borítottságot elérte, elfoglalják állomáshelyeiket.