Hidrológiai Közlöny 1980 (60. évfolyam)
3. szám - Kovács Dezső: A jeges árvizek elleni védekezés eredményei Magyarországon
130 Hidrológiai Közlöny 1980. 3. sz. Kovács D.: A jeges árvizek elleni védekezés 100 90 80 r—- 70 .s? ^60 szon is számolni kell jeges árvízzel, azonban ezek, a tapasztalatok alapján, nem érik el a mértékadó jégmentes árvizek szintjét. 2. ábra. A jégjelenségek várható bekövetkezése a Duna mohácsi szelvényében Puc. 2. OoicudaeMbie cpoicu nacmynAeiiuR Aedoeux neMHUü e cmeope JJyHan Moxan letve kedvezőtlen körülmények esetén jégtorlaszok, jégdugók is keletkezhetnek. A veszélyeztetettség mértéke azonban folyónként eltérő, míg egyes szakaszokon fennáll a katasztrofális jeges árvíz veszélye, máshol a jeges árvizek kártétel nélkül vonulnak le. Jeges árvíz kialakulása szempontjából elsősorban a Duna Budapest alatti szakasza veszélyes. Itt ugyanis bármikor létrejöhet olyan hőmérsékleti inverzió, aminek hatására a beállt jég egy szakaszon megindul, majd álló jeget találva maga előtt feltorlódik és jégtorlaszt vagy jégdugót hoz létre. Ilyen helyzet kialakulása idézte elő az emlékezetes 1956. évi katasztrofális jeges árvizet. (1. és 2. kép) A Duna mellékfolyói közül a Rába Sárvár alatti szakasza minősíthető veszélyesnek morfológiai okok és a keresztező műtárgyak miatt. A Tiszán a jégveszélyes helyzetek kialakulása összefüggésbe hozható a duzzasztóművek téli üzemeltetésével, az üzemmódok összhangjával, illetve a felső szakasz néhány helyén a kedvezőtlen kanyarulati viszonyokkal. A Körösök-Berettyó vízrendszerében a morfológiai, hullámtéri adottságok, a sok keresztező műtárgy és a duzzasztóművek miatt fennáll a jeges árvizek veszélye. A többi folyón, folyószaka1. kép. Az árvízvédelmi töltésen összetorlódott jég (Fotó: Bajai VÍZIG) CHUM. 1. HaepoMoxcdeHue Abda y npomueonaeodKoeoü daMŐbi (YBX Baa) 2. A folyószabályozás hatása a jéglevonulásra A folyószabályozás a jeges árvíz elleni megelőző védelmi tevékenység leghatékonyabb módszerének tekinthető. Célkitűzései, feladatai között, csaknem minden folyóra, folyószakaszra vonatkozóan, első helyen szerepel az árvizek, ezen belül is a jeges árvizek zavartalan levonulásának elősegítése, azaz a kedvező mederviszonyok kialakítása, megfelelő szabályozási beavatkozásokkal. A tanulmány részletesen foglakozik az egyes folyók jégmegállás szempontjából veszélyes szakaszaival, az itt elvégzett, folyamatban levő és tervezett szabályozási munkálatokkal, azonban ezek közül a Duna érintett szakaszára vonatkozó elemzést, értékelést célszerű kiemelni és röviden ismertetni. A jégmegállás és torlaszképződés folyamatában a kanyarulatok jelentőségét Dr. Horváth Sándor ,,A folyószabályozás hatása a folyók jégjárására" c. összeállításában vizsgálta illetve értékelte a Duna Budapest-Tiszatorok közötti szakaszán a kanyarulati viszonyokat. (3. sz. ábra) A vizsgálataiból kitűnt, hogy a kedvezőtlen kanyarulatok csoportosan jelentkeznek és a jéglevonulás szempontjából egymásra hatnak. A legkedvezőtlenebb 6 kanyarulati csoport ezen a szakaszon: 1. Apatin és a Drávatorok közötti 8 kanyarulat 2. Sztaklár és Borovo közötti 7 kanyarulat 3. Tovarnyik és Kazuk közötti 4 kanyarulat 4 Újvidék környéki 2 kanyarulat 5. Baja és Sárospart közötti 2 kanyarulat 6. B. palánka és Banostor közötti 2 kanyarulat A Magyar Népköztársaság Kormánya és a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság Kormánya a Dunaföldvár—Vukovár (1560—1333 fkm) közötti 227 km hosszú szakaszt, a jeges árvíz elleni védekezés szempontjából közösérdekűvé nyilvánította 1955. évben. A szabályozás feladata a kanyarulatok túlfejlődésének megakadályozása és a sodorvonal helyes kanyarulati ritmusának kialakítása és biztosítása. E feladat végrehajtásával kapcsolatosan a Duna Budapest — déli országhatár közötti szakasza a következőkben jellemezhető. A Budapest—Dunaföldvár közötti szakaszon az ercsi, a kulcsi, a rácalmási és a dunaegyházi kanyarok szabályozásával a jégmegállás és torlaszképződés veszélye a mederben lényegesen csökkent. A Dunaföldvár alatti szakaszon az 1960-as évek elején szabályoztuk a szeremlei, a sükösdi, a bátai, a bári és a kölkedi kanyarokat. Az 1960-as évek végén, 1970-es évek elején pedig rendeztük az országhatár feletti bédai és a sirinai kanyí^ulatokat is. Elsősorban jéglevonulási, de hajózási szempontból is igen jelentős és fontos munka volt az 1972— 76-os években elvégzett Paks—zádori kanyar szabályozása. Itt a szabályozás következtében a 8 km hosszú két balkanyarból álló szakasz egységes, jó vonalozású kanyarrá alakult át, és megszűntek a hajózási akadályt képező csúcsgázlók is.
