Hidrológiai Közlöny 1979 (59. évfolyam)
12. szám - dr. Haszpra Ottó–Ujfaludi László: A Nagymarosi Vízlépcső parti környezetében várható szivárgások laboratóriumi vizsgálata
Dr. Haszpra O.— Ujfaludi L.: A Nagymarosi Vízlépcső Hidrológiai Közlöny 1979. 12. sz. 537 JELMAGYARÁZAT : 0 1 0° ' 2 0 °M Iszapos talaj | |W l Szikla 3. ábra. Néhány jellemző talajszelvény Puc. 3. HecKOJibKO xapatcmepubix pa3pe3oe epymna Abb. 3. Einige charakteristische Bodenprofile megfelelő vízfelszín és a fekii metszésvonala meghatározta a szivárgási tartománynak (és egyúttal a következő közelítés modelljének) a külső határát; ezen a vonalon kívül gyakorlatilag nincs szivárgás. A potenciálértékeknek megfelelő vízszinteknek az áteresztő réteg felső (a fedőréteg alsó) határfelületével való metszésvonala mentén a vízfelszín leválik a fedőrétegről és az áramlás szabadfelszínűvé válik. Az így létrejött „leválási vonal" és a beszivárgási felület között a második közelítés modelljében az elektrolit vastagságát az áteresztő homokos kavicsréteg vastagságával, a leválási vonal és a kilépési felület között pedig a sziklafelszín és az 1. közelítés potenciálvonalainak megfelelő szabad felszín által közrefogott vastagsággal azonosan kellett beállítani. Mivel az elektrolit felszíne vízszintes, az elektrolittál aljára öntött változó vastagságú viaszréteggel lehetett az elektrolitréteg vastagságát változtatni. Az ily módon felépített modell ekvipotenciális vonalait a 4. ábra pontozott vonala mutatja. A 3., a 4., az 5. és a 6. közelítés modelljei ugyanilyen eljárással készültek az előző közelítés alapján. A 6. (utolsó) közelítés modelljében felvett ekvipotenciális vonalakat a 4. ábra folytonos vonalai mutatják; ennek a közelítésnek potenciál- és vízhozamértékei az előző 5. változat értékeitől 5-%nál kisebb mértékben tértek el, ezért tekintettük ezt utolsó közelítésnek. Az egymás utáni közelítések ekvipotenciális vonalserege egyre közelebb esik egymáshoz; ez a 4. ábrán is érzékelhető, bár az áttekinthetőség érdekében nem rajzoltuk be valamennyi közelítés vonalait. Az 5. ábrán viszont megadtuk az egyes közelítésekben a szádfal mentén mért potenciál-eloszlásokat; innen jól látható az említett konvergencia. Az egymás utáni közelítések vízhozam-értékeiben hasonló konvergenciát tapasztaltunk. A szabad felszín alakját és a szivárgó vízhozam értékét az összes többi (az 1. és a 2. ábrán látható) szivárgási tartományra a fentihez hasonló módszerrel határoztuk meg. A munka előrehaladtával azonban, amikor a módszer alkalmazásában nagyobb gyakorlatot szereztünk a végleges értékhez egyre kevesebb (4, sőt 3) közelítés után eljutottunk. A 6. ábrán az előbb példaképpen bemutatott sorozat utolsó közelítésének modellje látható építés közben. Megjegyezzük, hogv a nagymarosi és az ahhoz hasonló feltételek mellett létrejött háromdimenziós szivárgás esetében szigorúan véve nem elegendő ekvipotenciális vonalakról és áramvonalakról beszélni, hanem ekvipotenciális és (elég körülményesen definiálható) áramfelületekről. Mivel azonban a vízvezető rétegek vastagsága vízszintes kiterjedésükhöz képest igen kicsiny, az alsó réteghatár, valamint a szabadfelszín pedig kevéssé tér el a vízszintestől, a potenciálfelületek és az ezekre merőlegesen szerkeszthető bizonyos áramfelületek jó közelítéssel olyan függőleges alkotójú hengerfelületeknek tekinthetők, melyeknek vezérgörbéi a modellekben felvett ekvipotenciális vonalak és áramvonalak a szivárgási tér túlnyomó részében. A rézsűk közelében azonban — mivel ott az áramlás már erősen eltér a vízszintestől — az ekvipotenciális és az áramfelületek is egyre kevésbé közelíthe?0%~ \ \ \ 1. ábra. A fokozatos közelítés 1., 2. és 6. lépésében kapott ekvipotenciális vonalak. Puc. 4. JIUHUU paeHbix nomenifuaAoe e noemenemmx npuö/iuotceiiuHX K> F, 2, 6 Abb. 4. Die stufenweise Annäherung der im 1., 2. und 6. Schritt erhaltenen äquivalenten Linien 1. közelités 2 közelítés 6. közelítés 1 Felviz 106,2 mB (100%)
