Hidrológiai Közlöny 1979 (59. évfolyam)

8. szám - Bárdi Pál: Az erózióvédelem aktuális problémái vízmosásos területeken

378 Hidrológiai Közlöny 1979. 8. sz. Bárdi P. : Az erózióvédelem tosító járulékos létesítmények (terelőművek, övárkok, stb...). Ennek szükségességét a tapasztalatok igazolják, ugyanis több helyütt a megkötött vízmosásokban oldalirányú elfajulások keletkeztek, vagy a vízlefolyás útja változott meg, felhagyva a kiépített rendszert, újabb vonaleróziót indítva. Ezeknek az eseteknek megelőzése érdekében szükséges a gyors oldalirányú beavatkozás, melynek eredményessége csak a mű fenntartójától várható el. Befejezve a kezelési és tulajdonjogi, illetve feladatmegosztási kérdések problémáját, áttérünk a vízmosáskötési munkák tervezésének kérdésére. Eltekintve egy-két kivételtől, általában spontán beavatkozások, egyedi tervezések folytak a rendelkezésre álló kivitelezési hitel mértékéig. Ennek az esetleges tevékenységnek az a következménye, hogy korántsem biztosítja a leghatékonyabb beavatkozást. Amikor a gátudvarok feltelnek, a hordalék ismét feliszapolja az alsó szakasz kiépített vízelvezető műveit, többnyire ilyenkor vetődik fel az új gát elhelyezésének, építésének kérdése, tehát kizárólag vízügyi érdekből, a befogadó védelmében, vagy akkor, ha egy szakasz elfajulása már szembetűnően nagy méreteket ölt. Az utóbbi esetben természetesen a megkötés költsége már többszöröse a pár évvel előbb adódó megoldásnak. Kívánatos lenne valamennyi főműre alapterv kidolgozása, mely a meglevő állapot rögzítésén túlmenően a végleges megkötéshez szükséges műveket is előirányozza tanulmányterv szinten, programot adva a további teendőkhöz. E munkával párhuzamosan elengedhetetlenül szükséges lenne a vízgyűjtőn tevékenykedő mezőgazdasági üzemek talajvédelmi terveinek egyidejű elkészítése. Ez adná a vonalerózióval szabdalt vízgyűjtő komplex rendezését. Talajvédelmi tervek, a talajvédelmet szem előtt tartó földhasználat nélkül munkánk csak tüneti kezelés. A helyzet javítása érdekében a feltárási tevékenység mellett ez évben készítjük a területünkön található legnagyobb víz mosás rendszer — a nyúli Sárkánylyuk — alaptervét, az előbb taglalt szempontok figyelembevételével, sajnos a vízgyűjtő terület talajvédelmi tervei, illetve a mezőgazdasági üzemek közreműködése nélkül. Az állami főművekre vonatkozó alaptervek készítését tovább folytatjuk. A sorrendiséget az üzemek kapcsolódása, illetve a területről érkező megalapozott igények és természetesen a folyamatban levő feltárási munkák kiértékelése befolyásolhat j a. A tervezés problémái után néhány észrevétel a megépített művekkel kapcsolatban: Vízmosásmenti utak. A vízmosások kialakulásának egyik legfőbb okozója az, hogy az emberek a történelem során rendszerint a völgyhajlatokban alakítottak ki felhajtó utakat. Nagyobb esőzések alkalmával a dombok lejtőiről a csapadékvíz ugyanezekbe a hajlatokba szaladt össze és az utakon a közlekedés által feltört, kopár talajt elsodorták. Ezáltal a hajlatokban egyre mélyebb és mélyebb berágódások képződtek. Amikor már ezek a berágódások útnak nem voltak használhatók, az utat áthelyezték, néha a szakadék felső peremére, néha a szakadék rézsűjébe vágtak új utat. A víz folytatta tovább romboló hatását, nemcsak a régi vízmosásban, hanem az új úton is. Mivel a vízmosás megkötésével egyidejűleg a vízmosásban való közlekedés kérdését is rendezni kellett, több megoldás született a vízmosásmenti utak biztosítására. A legolcsóbb egy keresztirányú kőbordasor kiépítése volt. Ezek a bordák nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket. A vízmosás felőli végeik leszakadoztak, egyes települések belsőségeiben épített útbordázatok közei pedig annyira kimélyültek, hogy azokon közlekedni nem lehetett. Jóval költségesebb, de jó megoldásnak bizonyult a teknőszerű útburkolatok kialakítása. Különösen belterületi vízmosásos utakon előnyös megoldás. Hátránya, hogy költséges. Ez utóbbi műszaki megoldás felvet egy másik problémát, az érdekeltséget: az útteknő kivitelezése esetén a vízmosáskötési funkció eltörpül a közlekedést biztosító funkciója mellett. A mű igénybevétele, tönkremenetele fenntartási problémái már nem az elsődleges funkcióból adódnak. A vízmosásokban kialakított burkolatlan utak egy másik problémát is felvetnek. Az utak a vízmosástól többnyire a fejgátnál válnak el. A vízmosáskötési munkák a fejgáttal stabilizálják a vízmosás befogadási szintjét, míg az út a forgalom hatására tovább mélyül. Gyakori eset, hogy a vízgyűjtőről érkező vizek bizonyos idő elteltével a lemélyült úton vonulnak le, felhagyva a megkötött vízmosásvölgyet. Ennek a részben üzemelési hiányosságból adódó problémának kettős hatása van: egyrészt a vízmosás völgyébe épített hordalékfogó művek nem tudják funkciójukat ellátni, másrészt a vízmosásmenti út sem képes feladatát betölteni, mert az oldalirányú vizek terhelésén túlmenően koncentrált terhelést kap a vízgyűjtőről, azaz közlekedésre alkalmatlanná válik. A vízmosásmenti utak rossz állapotának a logikus következményekén túlmenően (iizemanyagfogyasztás, megközelítési lehetőségek időszakossága, stb...) olyan közvetett kihatása is van, hogy a felső területek megközelítési nehézségek miatt parlagon maradnak. Tehát az erózióval érintett mezőgazdasági területek mértéke rendkívüli módon megnő, részben a közvetlen eróziós károkkal, részben a völgyekbe lehordott iszap okozta károkkal, de legnagyobb mértékben — a vonalerózió közvetett következményeként — a közlekedési nehézségek miatt feladott fennsíki mezőgazdasági területek elvesztésével. A hordalékvisszatartás hatékonysága. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a nagy költséggel kialakított gátudvarok viszonylag rövid idő alatt feltöltődnek. Ha a lepusztulás mértékét összehasonlítjuk a gátudvarok hordalék-visszafogásának hatékonyságával, érezhető, hogy a befogadók feliszapolódásának mértéke van túlsúlyban. Legtöbbjük szinte függőmederben folyik. Ennek oka, hogy a hordalékfogással párhuzamosan a vízgyűjtő