Hidrológiai Közlöny 1979 (59. évfolyam)

5. szám - Dr. Dobolyi Elemér: Az oldott szerves-foszfor meghatározása Balaton-vízben ultraibolya sugaras roncsolással

211 Hidrológiai Közlöny 1979. 4. sz. Az oldott szerves-foszfor meghatározása Balaton-vízben ultraibolya sugaras roncsolással DR. DOBOLYI ELEMÉR* Hevezetés Napjainkban a tavak, tározók vízminőségét leginkább a növekvő eutrofizálódás veszélyezteti. Az eutrofizálódás — mint ismeretes — a szervetlen növényi tápanyagokban való feldúsulás eredményeképpen keletkező növényi túlburjánzást, mértéktelen algaszaporodást jelent. Ebben a folyamatban a szervetlen szénen kívül (ami minden természetes vízben bőségesen előfordul) nagy szerepe van a nitrogén és foszfor vegyületeknek, e kettő közül is különösen a foszfornak, mint azon elemnek, amelynek hiánya a leghamarabb válhat az elsődleges növényi termelés korlátozójává a föld bármelyik pontján. Tekintettel a fentiekre, az eutrofizálódás kutatásában az egyéb paraméterek mellett, igen fontos a vizekben előforduló foszfor-formák mennyiségi és minőségi meghatározása, illetve az ezek mérésére szolgáló analitikai módszer ismerete. Hazánkban az eutrofizálódás folyamatának kutatása Balatoncentrikus. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az alábbiakban bemutatott vizsgálati módszert ne lehetne bármilyen felszíni vízre alkalmazni. A vizsgálat célja A vizsgálat közvetlen célja az volt, hogy meghatározzuk a Balaton-vízben az oldott szervesfoszfor formák koncentrációját. Mielőtt azonban rátérnénk a meghatározás részletes ismertetésére, tekintsük át azokat a foszfor-formákat, amelyeket a vízanalitikában megkülönböztetünk egymástól (1. ábra). Az ábrán az oldott-foszfor vegyületek felosztása konvencionális módon oldott-reaktív és oldott nem-reaktív formára történik, ami azt jelenti, hogy az ismert mennyiségű összes oldott VITUKI, III. Vízminőségvédelmi Intézet, Budapest foszforból mennyi az a rész, ami adja az ortofoszfát-ion molibdénkékes reakcióját (reaktív) és menynyi az, ami nem (nem reaktív). Az az állítás, miszerint az ábrán az oldott reaktív foszfort az ortofoszfát-foszforral azonosnak vettük, nem teljesen jogosult, ezzel a problémakörrel azonban itt nem foglalkozunk, erre külön közleményben később visszatérünk. Számunkra most az oldott, nemreaktív foszfor-forma az érdekes, aminek mennyiségét mindezideig csak az összes oldott foszforból az oldott reaktív foszfor levonásával, közvetve tudtuk meghatározni. Az ultraibolya sugaras feltárás azonban lehetővé teszi az oldott szerves foszfor közvetlen, a kondenzált foszfor közvetett meghatározását. Az ultraibolya sugaras feltárás alkalmazása az analitikai kémiában Az ultraibolya (továbbiakban UV) sugárzás alkalmazását nyomnyi mennyiségű, 1—2 mg/l szervesanyag roncsolására, a korábbi „nedves" savas roncsolás helyett elsőnek Beattie, Bricker és Oarvin (1961) említi. Felismerték, hogy a 200 nm körüli UV-sugárzással a kismennyiségű szervesanyagot el lehet roncsolni, és a keletkezett széndioxidot gázalakban, az infravörös tartományban pontosan lehet mérni. A módszert Armstrong Williams és Strickland (1966) fejlesztette tovább, ők az UV-sugaras foto-oxidációval tengervízben már nemcsak a szerves szenet, hanem a szerves foszfor és szerves nitrogén vegyületeket is elroncsolták. A szerves szénből széndioxid, a szerves foszfor vegyületekből szervetlen foszfát, míg a szerves nitrogén vegyületekből különböző oxidáltsági fokú szervetlen nitrogén vegyületek keveréke keletkezett. Holem—

Hansen, Strickland és Williams (1966) a módszert már rutinszerűen használja a CsendesOSSZES FOSZFOR Oldott- foszfor Szesztoníkus foszfor (formált-foszfor, lebegőanyaghoz köföff-foszfor) Szervesanyaghoz Szervetlen kötött P anyaghoz kötött P 1. ábra. A felszíni vizekben vizsgált foszfor-formák fel osztása Abb. 1. Verteilung der in den Oberflächenwässer untersuchten Phosphor-Formen