Hidrológiai Közlöny 1979 (59. évfolyam)
3. szám - Vízkelety Éva: A Kisbalaton nyíltvizének algológiai-vízminőségi vizsgálata
127 Hidrológiai Közlöny 1979. 3. sz. A Kisbalaton nyílt vizének algológiai-vízminőségi vizsgálata VÍZKELETY ÉVA« A Nyugatdunántúli Vízügyi Igazgatóság Laboratóriuma 1970-től végez biológiai vizsgálatokat a Zalán és mellékvizein a torkolat előtti térségben (Vlzkelety és Lenti, 1977; Németh és Vízkelety, 1977). 1975-ben a vizsgálatokat kibővítettük a Zala két párján az 5—6. folyamkilométer térségében elterülő Kisbalaton két nyílt vizére. A vizsgálatok célja volt, hogy a kevéssé kutatott, gazdag madárvilágú ősmocsár jelenlegi állapotáról adatokat gyűjtsünk. A Kisbalaton elnevezés először 1805-ben készített térképen szerepel, ahol a balatonhídvégi híd és a tőle 3 km-re ÉK-re levő területet jelölték ezzel a névvel. A Fenékpuszta—Balatonhídvég közötti rész okkor még a „Nagy Balaton" nevet viselte. 1833-ban készült térképen a fenti terület már Kisbalaton néven jelenik meg. A vízborítás 1863-ig általában 1,5—2 méter volt, s a nyílt vízfelület 12—15 km 2. Ez a vízfelület napjainkra 0,5 km 2-re zsugorodott, átlagos mélysége 0,5 m. A kémiai és biológiai vizsgálatokat 1975. júniusa és 1976. júniusa között végeztük, a Zala bal partján levő „Északi" és a jobb parton levő „Déli" tó nyílt vizéből. Az általános kémiai analízis mellett a szaprobiológiai állapotot, a fitoplankton mennyiségét és minőségi összetételét vizsgáltuk. Anyag és módszer A mintákat mindkét tónál a Zala partról bevezető vágat közelében vettük a parti nádastól 50 méterre. 1975. jún., júl. és 1976. júl.-ban egy alkalommal, 1975. aug., szept.-ben hetente vettünk mintát, felszínközeli merítéssel. A kémiai analízis a KGST szabvány szerint készült. Az összes algaszámot a helyszínen acetát tartalmú Lugol oldattal rögzített mintából 0,45 mikron pórusátmérőjű SARTORIUS membránon átszűrt, tömörített anya gon határoztuk meg (Felföldy, 1974). Az a-klorofill mennyiségét szintén membránon átszűrt, metanolban extrahált mintából határoztuk meg „Spekol" fotométerrel mérve. (Felföldy, 1974.) Az algák taxonómiai feldolgozásához a merített mintákon kívül az „Északi tó"-ból háromszor ,a „Déli tó"ból négyszer gyűjtöttünk be a hínarakon dús bevonatot alkotó algákat is. Az algák meghatározása élő és acetát tartalmú Lugol oldattal, majd formaiinnal rögzített és tartósított mintákból történt. A kovaalgákat hidrogénperoxiddal és kénsavval roncsolt, majd STYRAX gyantába ágyazott készítményeken vizsgáltuk. A dolgozatot 28 mikrofotó és 20 algarajz egészíti ki. Eredmények és értékelésük A tavak vízkémiai és biológiai állapotát az alábbi határértékek jellemzik: * Nyugatdunántúli Vízügyi Igazgatóság, Szombathely „Északi tó' „Déli tó" Levegő hőmérséklet: 17,5—30 °C 18,9—31 °C Víz hőmérséklet: 19,2—29 °C 19—30,5 °C pH: 6,85—9 7,3—8,8 Vezetőképesség: 250—279 293 —505 [•10-«. ohm" »-cm" 1] KOI 3Mn [mg -l"'] 6,3—19 7,8—31 KOIcr [mg • 1"»] 34—49 48-68 BOI 5 [mg1-'] 3-8,6 1,9-8,3 Ca 2 + [mg -l -*] 36—50 32-86 Mg*+ [mg-i-'] 4,7-18,5 15-31 HC0 3- [mg-l->] 141—190 152—378 Fe 2 + [mg-11] 0,03—0,99 0,05—0,9 NH 4+ [mg-i" 1] 0,05—2,6 0,06-2,1 N0 2- [mg-11] 0,0—0,06 0,0-0,09 NO," [mg.l->] 0,0-1,3 0,03-4,5 P0 4 3"— Pímg-1" 1] 0,0 —0,01 0,0—0,05 Ásványi nitrogén [mg-11] 0,13—2,25 0,22-1,73 (NII 4 +—N + N0 2— —N + NO3—N) Összes nitrogén [mg -l" *] 0,5-5,5 0,05-3,17 Összes foszfor [mg-11] 0,05 -1.2 0,07—2,77 Összes oldott anyag [ing-l' 1] 177-236 237-427 Szaprobiológia 1,71-2,25 1,82-2,65 (Pantle— Buck index) Összes algaszám [i - ml- '] 159-1063 332-1222 a-klorofill [mg-m3] 1,5-8,0 2,1-9,2 A részletes vizsgálati eredményeket az 1. táblázat tartalmazza. (É-= Északi tó", D = Déli tó".) Mindkét tóra a magas vízhőmérséklet, 7—8 közötti pH volt a jellemző. Az „Északi tó" vize kalcium-hidrokarbonát iontípusú, a „Déli tó" kalcium-magnézium-hidrokarbonátos volt. A fajlagos vezetőképesség és az összes oldott anyagtartalom alapján mindkét víz béta-alfa oligohalóbikus, de a „Déli tó" ionokban gazdagabb. A két tavat összevetve megállapítható, hogy a „Déli tó" magnézium és nátrium-ion koncentrációja kétszerese, klorid-ion koncentrációja 4—5-szöröse, szulfát-ion koncentrációja háromszorosa az „Északi tó" koncentrációinak. Mindkét tó a vas és mangánion koncentráció alapján kissé szennyezett víznek minősül. A kémiai oxigénigény nagyobb, mint más állóvizekben, s a biokémiai oxigénigény kisebb, ami a lápi vizek huminsav tartalmával függ össze. A szaprobiológiai állapot szűk határok között ingadozik, leggyakrabban béta—mezoszaprób a víz minősége mindkét tóban (2. ábra). Általában a „Déli tó" ásványi nitrogénben gazdagabb, mint az „Északi tó". Foszfát-iont a vizsgálatok felénél nem tudtunk kimutatni, a többi esetben alacsony koncentrációkat mértünk. Az összes nitrogén és összes foszfor tartalom tág határok között ingadozik, a vizsgálatok felénél a „Déli tó"-ban magasabb, mint az „Északiban".
