Hidrológiai Közlöny 1978 (58. évfolyam)

12. szám - Vezse S.: A vízgazdálkodás feladatai és fejlesztése Észak-Magyarországon

526 Hidrológiai Közlöny 1978. 12. «z. Vezse S.: A vízgazdálkodás feladatai > itt felhalmozott nemzeti vagyon értéke több mint 60,0 milliárd Ft; — A belvízöblözetek területe 200 000 ha, amelyről 2150 km hosszú belvízcsatorna, 16 szivattyútelep segítségével szállítja a vizet a befogadókba; — A különböző méretű patakok, állandó és időszakos vízfolyások összes hosszúsága meghaladja a 3000 km-t; — Az öntözésre berendezett területek kiterjedése több mint 25 000 ha; — A területen eddig 36 db víztározó épült meg, összesen 39,0 millió m

3 tározótérfogattal; — A jó ivóvízzel ellátott lakosság 640 ezer főt tesz ki, ami az itt élő népesség 62%-át jelenti; — Csatornázott területen 350 ezer fő, a népesség 32 %-a él. Észak-Magyarország dinamikus település- és gazdaságfejlesztési viszonyai között fokozatosan érvényesül az a meghatározás, hogy a jó minőségű vizet, egyre következetesebben, a nemzeti vagyon részeként kell kezelni és aszerint kell vele gazdálkodni. A terület vízgazdálkodási viszonyai már eddig is szükségessé tették az igényes vízgazdálkodási módszerek és korszerű eljárások alkalmazását. Csak így vált lehetővé, hogy a rendelkezésre álló 37,3 m

3/s hasznosítható vízkészlettel 1975 évben 74,7 m

3/s friss vízigényt elégítsünk ki, amely érték 1980-ra 80,3 m

3/s-ra, 1990-re pedig 121,0 m

3/s-ra növekszik. Mindez azt is jelenti, hogy az igények csak szigorú rend szerint, részletesen megtervezett vízgazdálkodási beavatkozással elégíthetők ki. Ahhoz, hogy a települések és a gazdálkodás továbbfejlesztéséhez kedvező vízgazdálkodási feltételeket teremtsünk, növelni kell a hasznosítható vízkészletet, amelynek legfontosabb módszere a víztározók építése. Ebben a munkában már jelentős eredményt értünk el. Amíg területünkön 1960-ban 4 tározó üzemelt, fél millió m

3 térfogattal, addig 1978 évre 36 tározó épült meg, a tározótérfogat pedig 39,0 millió m

3-re növekedett. A megalapozott fejlesztés biztosítása érdekében, a széles körű társadalmi nyilvánosság bevonásával — területi szervezetünk aktív közreműködésével — készítettük el a térség középtávú tározásfejlesztési tervét. A tervkészítés során több nagy jelentőségű tározási lehetőség feltárására és megvizsgálására került sor. így javasoltuk például: a Bodrogzugi 300,0 millió m

3-es, az Inérháti 360,0 millió m

3-es tározási helyek kihasználását, valamint a külszíni szénbányászkodással, kavicskitermeléssel keletkező záró gödrök tározási célú használatát, ami a tározási lehetőségek közel 1,0 milliárd m

3-es növekedését jelentik. A felszíni tározáson kívül, javaslatot tettünk a felszín alatti tározási lehetőségek, hidrogeológiai, vízgazdálkodási vizsgálatára, ami véleményünk szerint a Sajó kavicsterasz, a Tarna menti hordalékkúp, és a bükki karsztvidék kitermelhető vízkészletének szabályozása és növelése szempontjából jelentős. Egyeztetett fejlesztési terveinkben az V. ötéves tervidőszakban 9 tározó építése szerepel, összesen 22,0 millió m

3 tározótérfogattal. A következő tervidőszakra további 11 tározó építését irányoztuk elő, ami a tározási térfogat 73,0 millió m

3-es növekedését jelenti. E nagyarányú tározásfejlesztést csak úgy tartjuk megvalósíthatónak, ha a pénzforrások koncentrációját, a népgazdasági ágazatok érdekeltségük arányában megteremtik. Az ilyen módon történő tározóberuházásnak szép példája lehet a Felső-Tarna völgyi víztározócsoport építése, amellyel a térség regionális ivóvízellátásán és a Recski Színesfém Kohászati Kombinát ipari vízellátásán túl, a Tarna-völgy öntözésfejlesztése és árvíz mentesítési feladatai is megoldhatók. A vizek mennyiségi biztosításához hasonlóan fontos a megfelelő minőségi viszonyok megteremtése is. A terület jelenlegi vízminőségi viszonyai az 1960-as évek elejére alakultak ki. Azokat döntő mértékben az ipar határozta meg, melynek hatását az utóbbi években a mezőgazdaság is befolyásolta. Az 1960-as évek elejétől az ipari vízbiztosításról fokozatosan áttértünk az ipari vízgazdálkodásra. Ezzel párhuzamosan, a korábbi passzív vízminőségvédelem helyébe a preventív vízminőség-gazdálkodás lépett, ami az 1970-es évek második felére vízgazdálkodási központú környezetvédelemmé teljesedett ki. Ezt a munkát a környezetvédelmi jogszabályok következetes alkalmazásával, a mezőgazdasági üzemek és ipari vállalatok cselekvő közreműködésével végezzük. Eredményként sikerült a vizek minőségromlását megállítani, sőt egyes területeken már javulást is értünk el. Ennek jelentőségét az ózdi és a Lenin Kohászati Művek eredményei is jól példázzák, ahol a termékmennyiség közel 100%-os növelése mellett is csökkentették a kibocsátott szennyvíz és szennyező anyag mennyiségét. Az elmúlt időszak eredményei közé soroljuk néhány új, országosan is eienjáró vízgazdálkodási technológia bevezetését, például — a Leninvárosi Ipari Koncentrációnál a mechanikai és biológiai tisztításon túl, a III. fokozatú tórendszeri szennyvíztisztítás alkalmazását; — a Borsodi Vegyi Kombinátban a szennyvizek átlagosítását, majd az egész kombinátra kiterjedő, számítógép vezérlésű szennyvíztisztító rendszer építését; — a December 4. Drótművekben a páclevek regenerálását és haszonanyagok visszanyerését; — a Borsodi Sörgyár szennyvizeinek elöntözését. Ezeket az eljárásokat célszerű továbbfejleszteni és általánossá tenni. Különösen vonatkozik ez a