Hidrológiai Közlöny 1978 (58. évfolyam)

10. szám - Bozsai Gábor–Köves Lászlóné: A Dunából nyert ivóvizek nehézfém-szennyezettségének vizsgálata atomabszorpciós módszerrel

Bozsai G.—Köves L.-né: A Dunából nyert ivóvíz Hidrológiai Közlöny 1978. 10. sz. 471 a Vác—Dunakeszi térségében talált, 100 /xg/l-t is meghaladó átlagértékek valószínűleg a mintavételi pontok feletti ipartelepek (pl. járműjavító) szennyvizének parti beömlésével hozhatók kapcsolatba. A Felszíni Víztisztító Mű vízkivétele sodorvonalban, közvetlenül a mederfenék felett történik, így a parti szennyezés hatása itt már nem érzékelhető. A partiszűrésű ivóvíz cinktartalma méréseink szerint párhuzamosan változik a folyó szennyezettségével, de annál kb. 25—85%-kal magasabb szinten. Ezt a koncentrációnövekedést a partiszűrésű kutak közül egyedül az Ercsinél végzett vízkutatási próbafúrások vizsgálatánál nem tapasztaltuk. Itt a szivattyúzott víz csak vascsővel érintkezett, ebből következtettünk arra, hogy a többi vízműnél a cinktartalom megnövekedését csak a horganyzott csövekből és egyéb szerelvényekből való kioldódás okozhatja. Megállapítható, hogy a dunai kavicsterasz és a jelenleg alkalmazott víztisztítási technológia nem Csökkenti a cink szennyezést. .Bár az ivóvízben mért cink-koncentrációk jóval kisebbek a jelenleg érvényes VVHO-határértéknél, mégis indokolt a cink vizsgálata, mert a cinknek gyakori kísérő eleme a rendkívül toxikus kadmium. Irodalmi adatok szerint a cinkércekben a cink— kadmium arány 100—200 : 1, így a horganyzott vízvezetékcsövekből jelentős mennyiségű kadmium kerülhet az ivóvízbe [16]. Méréseink szerint a Duna-vízben a kadmium átlagkoncentrációja arányosan nő a cinktartalommal, és a már említett ipari szennyvízbeömlés alatt — Dunakeszinél — éri el a maximumot (2. ábra). Az ivóvizekben mért kadmiumtartalom szerencsére ma még a szigorúbb határérték-javaslat tizedrészét sem éri el, de a tendencia mindenképpen figyelmeztető. További feladat annak eldöntése, hogy az ivóvízben talált kadmium milyen arányban származik a folyóvízből, ill. a szerelvények, csövek horganybevonatából. Vizsgálataink szerint a Duna-víz átlagos higanytartalma megközelíti az 1,0 /tg/I-t, az ivóvizeké 0,5 yg/l alatt van (3. ábra). Az 1976. évi júniusi igen alacsony vízállásnál azonban több mintavételi 2. ábra. Kadmium -koncentrációk a Duna- és az ivóvízben Fig. 2. Cadmium concentration in Danube- and drinking water Cfa/1] 3. ábra. Higany-koncentrációk a Duna- és az ivóvízben Fig. 3. Mercury concentration in Danube- and drinking water 4. ábra. Ölom-koncentrációk a Duna- és az ivóvízben Fig. 4. Lead concentration in Danube- and drinking water 4 ponton a Dunában és a parti szűrésű vizekben is ahatárértéket jelentősen meghaladó higanytartalmat tudtunk kimutatni. Ezt a koncentrációemelkedést valószínűleg a rendkívül alacsony vízállásnál az üledékben kialakuló anaerob körülmények miatt intenzívebbé vált metileződéses remobilizáció okozhatta. Eredményeink szerint a Duna vizében a nehézfémek közül a cink után a legnagyobb koncentrációban az ólom fordul elő (4. ábra). Ezt minden bizonnyal a gépkocsikipufogógázokból a levegőbe kerülő ólomszennyezésnek az esővízzel való bemosódása okozza. Az erre vonatkozó vizsgálati adatok szerint a budapesti szennyvizekkel évente a Dunába jutó összes ólomterhelésnek mintegy 80%-a a csapadékvízzel kerül a folyóba [17]. Ez az ólom azonban túlnyomórészt a lebegőanyaghoz kötötten van jelen, és ez lehet a magyarázata annak, hogy az ivóvízben ólom egyáltalán nem volt kimutatható. Az átlagos réz-, króm- és nikkeltartalom a Duna-vízben és az ivóvizekben egyaránt igen csekély volt (2. táblázat).