Hidrológiai Közlöny 1978 (58. évfolyam)
8. szám - Nagyistók Ferenc: Rétegvíz termelési tapasztalatok a Makói vízműnél
Hidrológiai Közlöny 1978. 8. sz. 370 Rétegvíz-termelési tapasztalatok a makói vízműnél NAGYISTÓK FERENC* 1. ELŐZMÉNYEK A Maros-parti város vízellátása lényegében 1968ig rétegvízre telepített gravitációs körzeti kutakra épült, hasonlóan Csongrád megye többi településéhez. Az 1961—68 közötti időszakban a meglevő 54 db gravitációs kút közül mintegy 25—30 db üzemelt, s látta el a lakosságot jó minőségű, de mennyiségileg már nem elegendő ivóvízzel. A jórészt 1900—1945 között fúrott kutak fokozatosan romló műszaki állapota, a karbantartás hiánva 1963—1964-ben 2 db kút fúrását (I—II.) tette szükségessé, majd az 1968-ban megépült központi vízmű és víztorony beüzemelését egyre sürgette. 1970-ben további 7 db kút mélyítése, majd fokozatos beüzemelése kezdődött, s így 1973 év elején a vízmű már közel 5500 m 3/nap kapacitással üzemelt. A kutak telepítése az OVH Vízkészletgazdálkodási Központ által kiadott szakvélemény alapján a javasolt helyen történt, nem került azonban sor a megfigyelőkút-hálózat kialakítására. A részben szivornyás, részben gravitációs üzemmód maximálisan 5500 m s/nap vízmennyiséget biztosít. Ugyanakkor a kutak mértékadó kapacitásai alapján mintegy 10 000 m 3/nap vízmennyiség hálózatba nyomására volna mód, szivattyús üzemmódra való áttérés esetén. A város egyre növekvő vízigényének kielégítése egyrészt a szivattyús üzemre történő áttérést sürgeti, másrészt a rendelkezésre álló felszín alatti vízkészlet, s ebből eredően a termelési paraméterek várható alakulásának vizsgálatát is időszerűvé tette. Noha a kutak telepítése során az alapvető kőzetfizikai jellemzők meghatározására nem került sor, az elmúlt néhány év termelési tapasztalataiból részben megállapíthatók. 2. VÍZFÖLDTANI JELLEMZŐK Makó város térségében kedvezők a vízbeszerzési lehetőségek a Maros közelsége és a kedvező földtani felépítés miatt. Az ivó- és ipari vízellátás rétegvízből történik. Az ivóvizet a mintegy 600—700 m vastagságú pleisztocén üledékösszlet vízvezető képződményeiből nyerik be. Az üledékanyag túlnyomó többségében, mint Csongrád megye területén általában, homokból és homokos frakcióból áll. Az összlet felső 200 m-ében a finom szemcsefrakció uralkodik, míg 200 m alatt az agyag és iszap uralkodó szerepét az apró és középszemcsés homok veszi át. A helyenként 20—30 m vastagságú homokszintek (1. ábra) jó vízbeszerzési lehetőséget kínálnak. A 200 m-től 500 m-ig terjedő rétegek jó minőségű ivóvizet tárolnak. A víz össz. oldottanvag-tartahna 200—600 mg/l, Fe + +-tartalma 0,1— 0,5 mg/l, Cl "-tartalma 6—15 mg/l, össz. keménysége 0,5— 6,4 Nkf. Csupán a 0,5 mg/l Fe + +, illetve 3,0—5,87 * Csongrád megyei Víz- és Csatornamű Vállalat, Szentes. Nl/m 3 össz. metántartalom szorul kezelésre. A kifolyó víz hőmérséklete 22—29 °C a mélységtől függően. A rétegek jó vízadó képességét jellemzi, hogy a kutak kettős fajlagos vízhozama általában 3,0—4,5 l/p/m/m között alakul, s így kutanként 800—1000 l/p víz termelhető ki 133—165 mm 0-jű kettős (szitaszövetes) szűrőfelülettel. A depressziós görbe alakulásából JACOB értelmezését felhasználva a megcsapolt összlet mélyebb szintjeinek szivárgási tényezője 1,0 • 10 ~ 4 m/sec-ben, míg a kettős fajlagos vízhozamok alapján 400—500 m között 1,10~ 4 m/sec-ben, 250—350 m között 5-10~ 5 m/sec-ben határozható meg. 3. TERMELÉSI TAPASZTALATOK A vízmű 9 db termelő kútjából 5 db a 400—500 méter között feltárt három vízadó réteget csapolja meg 2600 l/p összegzett vízhozammal, míg 4 db kút összesen 1000 l/p vízhozammal a 250—350 m közötti rétegekből termel. A kutak horizontálisan egymástól általában 500 m-re létesültek (2. ábra). A termelt víz mennyisége lényegében már 1971 év végétől állandónak tekinthető, hiszen a termelés növekedése az utóbbi években szinte minimális. (Az évi termelés 1971-ben 1,5 millió m 3, 1975-ben 1,8 millió m 3.) Ezen érték állandóságát azonban nem a fogyasztási, hanem a termelési oldal határozza meg, mivel a kutak megcsapolási szintjei a gravitációs, illetve szivornyás termelés miatt állandók. A beüzemelést követően a depresszió a vízműtelep környezetében fokozatosan nőtt, s rövid idő alatt a városi gravitációs kutak többsége terepszinten, vagy a fölött már nem volt képes vizet szolgáltatni. A kutakon rendszeresen, negyedévenként történtek vízszintmérések. E mérési eredmények azt jelzik, hogy a depresszió a vízműtelep területén állandó vízhozam mellett is 1971-től kezdődően 1,4—1,9 m-t nőtt, az üzemi vízszintsüllyedés tendenciája 1975—1976 évben lelassult. (3. ábra). A vízkémiai komponensek vizsgálatából a víz oldottanyag-tartalmának lényeges változása nem állapítható meg, csupán a Cl" kismértékű emelkedése tűnik ki, ami elsősorban a konszolidációs folyamatok hatására utal (1. táblázat). I. (íEOIIIDROLŐGI AI VISZONYOK Közismert, hogy egy-egy tetszőleges nagyságú, térben lehatárolt idomból adott vízföldtani egységen belül a kitermelhető rétegvíz mennyiségét az egyes kitermelhető vízkészletfajták összegzéseként vehetjük figyelembe. V t=v g+v r+v k+v d, ahol V„ = a gáz rugalmas tágulásával kitermelhető készlet, V r — a kőzet és a víz rugalmas tágulásával kitermelhető készlet,
