Hidrológiai Közlöny 1978 (58. évfolyam)

3. szám - Dr. Bartha Zsuzsanna–Dr. Hajdú Lajos: Cladophoraprodukció vizsgáaltok a Velencei tavon

136 Hidrológiai Közlöny 1978. 4. sz. Oláh J.—Tóth L.—O. Tóth E.: Szokatlanul nagy tápanyag terhelés Cladophora-produkció vizsgálatok a Velencei-tavon Módszertani tanulmány DR. BARTHA ZSUZSANNA»— DR. HAJDÜ LAJOS»» A Velencei-tó négy különböző vízminőségű területén sejtszámolással kvantifikált produkció vizsgálatokat végeztünk Cladophora fracta (Müll, ex Vahl) Kütz, var. fracta (Chlorophyta, Siphonocladales) fonalas zöldmoszattal (Hoek, 1963). Amint azt számos szerző, így hazánkban elsőként Felföldy (1962) kimutatta, az algatesztek eredménye erősen függ a kísérletben szereplő algafajtól, azaz más fajjal végezve a tesztet, egészen más eredményt kaphatunk. Gyakorlati következtetésekre is lehetőséget adó eredmények nyerése céljából ezért a vizsgált termőhelyen tömegesen tenyésző algafajt kell tesztobjektumként használni. Az említett Cladophora 1975-ben tömegesen élt a Velencei-tóban és egyre több helyen jelent meg. Meg akartuk tudni, hogy a tó eltérő vízminőségű helyein milyenek a körülmények a Cladophora számára, milyen a tápanyagellátottság, továbbá, hogy a sejtszámolásos produkciómérésnek melyek az előnyei és hátrányai más módszerekhez képest. A fonalas algákat általában rossz teszt-szervezeteknek tartják, mert tenyésztésük, mennyiségileg megnyugtató adagolásuk, és az eredmények matematikai értékelése nehézségekbe ütközik, ezért helyettük inkább egysejtű algák teszttenyészeteinek használatát javasolják (Felföldy, 1974). Az említett nehézségek valóban fennállnak, de nem áthidalhatatlanok (Ettl, 1973). Korábban a Cladophora nem volt ilyen gyakori a vizekben, a világszerte ijesztő mértékben folyó eutrofizáció következményeképp azonban ma már alig van olyan víz, ahol ne lenne tömeges. Emiatt azután — a módszertani nehézségektől függetlenül — világszerte intenzíven kutatják ( Bellis—McLarty, 1967, Betzer—Kott, 1969, Chudyba, 1965, Herbst, 1969, Jansson, 1970, Jepsen, 1965, Neil—

Owen, 1964, Pieczynska, 1968, 1971, Sládecková—Vinnikova, 1956, Sládecková, 1960, 1962, Thurman—Kuehne, 1952, Taft— Kishler, 1973, Wood, 1975, Zauer, 1960). Összehasonlításként ugyanilyen vizsgálatot végeztünk a tóban szintén tömegesen előforduló Spirogyra sp. fonalas zöldmoszattal is. Anyag és módszer Kísérleteinket 1975. július 30. és augusztus 1. között végeztük a tó négy pontján: Fürdető, Nemfogi-tisztás, Vendel-tisztás és agárdi Hoszszú-tisztás. A teszt-növényként szolgáló Cladophora fracta var. fracta-t a VITUKI agárdi kutatóállomásának csónakkikötőjében gyűjtöttük, innen származik a Spirogyra sp. is. A Cladophora-t nádtól árnyékolt helyről vettük, azért mert a naposabb részen le.vő fonalakat vastagon borították az epifiton kovamoszatok. Az árnyékban növő Cladophora sokkal mélyebb zöld színű, * Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Központ, Budapest. ** Természettudományi Múzeum Növénytára, Budapest. 1 Előadásként elhangzott a Bajai Hidrobiológus Nap-on. mint a napon tenyésző fakó sárgászöld szint mutató egyedek. Július 30-án reggel a tavat Végigjárva két-két liter vizet gyűjtöttünk a kijelölt pontokról és membránfilteren (0,45 jum pórus) átszűrtük. A Cladophora-ból egy-egy csomót a vizsgálandó hely vízmintájába tettünk és kezelésük a továbbiakban ebben folyt. A kísérlet elvégzése után jutott el hozzánk Moore-McLarty (1975) cikke, akik azt javasolták, hogy a vizsgálati fonaldarabka levágása után azt az eredeti vízben kell tartani, különben nagyarányú pusztulás lép fel. A vágás utáni stresszt eredeti körülményei között állítólag ki kell pihenni a Cladophorának és csak egy nap elteltével lehet átvinni tesztbe. A Cladophora fonal egyedi sejtek sora, nehéz elképzelni, hogy az egyik sejt sérülésétől az egész fonal károsodna, bár nem lehetetlen, hiszen a sejtek plazmafonalak révén kapcsolatban vannak egymással. Mi mindenesetre nem így jártunk el, de pusztulást mégsem észleltünk. Lehet azonban, hogy ez a tényező is hozzájárult adataink nagymértékű szórásához. A tesztet 10 cm hosszú és másfél cm széles, két végén peremes üvegcsövekbe zárt algafonállal végeztük. A cső két végét gumigyűrűvel rögzített planktonháló korongokkal (25-ös) zártuk le. A csöveket mintavízzel telt főzőpohárba állítva kezeltük. A fonaltömegből epifiton kovamoszatoktól lehetőleg mentes, élénkzöld színű, mintegy fél centiméter hosszúságú darabkákat vágtunk le és ezeket tág nyílású pipettával vittük át az egyik végükön már lezárt teszt csövekbe. A munka minden fázisában különös gonddal kell ügyelni arra, hogy az algafopalak ne kerüljenek érintkezésbe a levegővel, mert ez a sejtek azonnali pusztulását eredményezi. Mielőtt betettük volna a fonaldarabkákat a csőbe, megszámoltuk, hogy hány sejtből áll. A számolást célszerű kis nagyítással végezni (10szeres objektív) és a számolás megkezdése előtt a szabad szemmel is felismerhető elágazásokról vázlatot készíteni. Az algafonalat beletettük a csőbe és a cső másik végét is lezártuk. Az ismétléseknek megfelelő számú, azaz öt csövet (amelyek mint említettük a tesztelni kívánt vízzel megtöltött főzőpohárban álltak) horgászzsinórral összekötöztünk és 31-én reggel a teszt helyére szállítottunk, és ott a kívánt mélységbe süllyesztettünk. A csövek vízszintes helyzetben voltak a teszt alatt. Nem lett volna célszerű a tó négy különböző helyén azonos mélységbe helyezni a mintákat, mert a víz átlátszósága a planktonalgák és a le-