Hidrológiai Közlöny 1978 (58. évfolyam)

3. szám - Papp Ferenc–Benedek Pál–Homonnay András: Környezetvédelem és vízminőség-szabályozás

108 Hidrológiai Közlöny 1978. 3. sz. Dr. Papp F.—dr. Benedek P.—dr. Homonnay A.: Környezetvédelem minőségszabályozást. A vízminőségszabályozás tehát a társadalmilag elismert vízszükségletek megkívánt minőségi szintjét hivatott műszakigazdasági és jogi eszközökkel biztosítani úgy, hogy az a termelő erőkkel és a termelési viszonyokkal mindenkor összhangban álljon. Ebben a tevékenységben Magyarország sajátos helyzeténél fogva jelentős szerepet játszik a határon túlról érkező vizek minőségi állapota, mely része a háttérterhelésnek. A fejlett ipari, mezőgazdasági és kommunális struktúrával rendelkező országokban a természetes vízkészletek minőségi állapota — egyes felszínalatti és néhány felszíni vízkészlettől eltekintve — nem tekinthető természetesnek, hiszen az ember termelő és fogyasztó tevékenysége során változó mennyiségű és minőségű hulladékok, melléktermékek időben változó mértékben, de folyamatosan terhelik vízkészleteinket. Ez a szennyezési folyamat tehát vízkészleteinkben szennyező anyag terhelésként jelentkezik. A vízkészletek természetes állapotukban is eltérő minőségi tulajdonságokkal rendelkeznek (ez a háttérterhelésnek része). Az ilyen vízkészletekben oldott és szilárd fázisban jelenlevő vízösszetevők a vízhasználatok szempontjából szélsőséges minőségi állapotokat hoznak létre az idegen anyagokban viszonylag szegény karsztforrásvizektől az árvízi hozam magas hordalék és szervesanyag tartalmán keresztül a mélységi vizek rendkívül nagy só, sokszor mérgezőanyagtartalmáig. A vízigények kielégítéséhez a támpontot a vízminőségi célkitűzések — ember által alkotott — rendszere adja, melyben döntő szerepet játszik egyrészt a vizek közvetett használatában (rekreáció, természetvédelem, élővilág védelme) az ökológia, ahol célkitűzésként meghatározott biológiai folyamatok viszonylagos stabilitásának fenntartása a cél, másrészt a közvetlen vízhasználatok egyes nagy csoportjaihoz fűződő minőségi kritérium. A természetes vízkészletekben lejátszódó fizika, kémiai és biológiai folyamatok a vízkészleteknek azt a sajátos tulajdonságát hozzák létre, hogy a bekerülő idegen anyagokat asszimilájlák, illetőleg olyan mértékre felhígítják, hogy azok jelenlétét a vízi életközösség károsodás nélkül tolerálni képes. Hogy az élővilág számára káros hatások ne következzenek be, azt a vízkészletek asszimilativ kapacitása (öntisztulása) határozza meg. Az asszimilativ kapacitás azonban számos ismert és még sok nem teljesen feltárt tényező függvénye. Az asszimilativ kapacitás számszerűsítése és felhasználása a vízi környezetvédelmi-vízminőségszabályozási tevékenységben vízminőségi modellekben történhet. Ezek a többnyire szimulációs modellek ahhoz nyújtanak segítséget, hogy meg lehessen határozni valamely vízkészlet tekintetében azt a szennyezőanyag mennyiséget — éspedig a bebocsátási hely és idő, valamint a befogadó mennyiségi viszonyai függvényében —, amelyet a vízkészlet károsodás nélkül asszimilálni, illetőleg a vízigények minőségi kritériumainak megfelelő mértékig felhígítani képes. Ez a mérőszám a terhelhetőség — mely —, természetesen a vízhozam dinamizmusának megfelelően sok változó rendeízett halmazát jelenti — alkalmas annak megítélésére, hogy az ember termelő és fogyasztó tevékenysége során keletkezett nem hasznosított hulladékokból milyen mennyiséget lehet — és á népgazdaság teherbíróképességének helyes elosztása miatt kell — a természetes vizek hulladékszállító és asszimiláló képességére bízni. A terhelhetőség megfelelő kihasználása természetesen minden esetben változtat a befogadó minőségi viszonyain. Ahhoz, hogy ezek a változtatások megfeleljenek az előzőekben említett követelményeknek, a vízminőségi célkitűzések rendszerében a befogadókra meghatározott határértékek érvényesítése szükséges. A befogadó vízkészletek határértékei tehát egy minőségi tartományt képeznek, melyek szélső értékei a desztillált víz minősége és a vízi környezet számára még elviselhető (az asszimilativ és hígítási kapacitáson belüli) minőség. E két szélső érték közötti tartomány a vízminőség szabályozási tartománya, ahol a szabályozott jellemzők szabályozási szintjét a vízigények követelményei határozzák meg. A vízminőség szabályozás egyik lehetséges beavatkozási módja a szennyező anyagáram (kg/sec), azaz szennyezésnek a szennyvízkibocsátóknál való szabályozása. A vízkészletek vízminőségi célkitűzéseiből kialakított terhelhetőségi értékek egyszersmind meghatározzák azt a terhelést, amelyet egy adott pontban és időben a vízkészletekbe be lehet bocsátani. Ezek értékeit a szennyvizkibocsátási határértékek rendszerében lehet meghatározni. Megállapíthatjuk tehát, hogy a természetes vízkészleteknek a társadalmi-gazdasági folyamatokban való megfelelő részvételét a mennyisége és minősége határozza meg. A mennyiség a vízigények lokális és időbeli függvénye, a minőség pedig a tér és időbeli függésen túl ökológiai, vízhasználati és környezet esztétikai követelmények bonyolult rendszeréből áll. Ez utóbbi változó értéke azonban nem valamely „ideiglenesen eltűrt szennyezés", melyet meg kell szüntetni, hanem a vízkészlet — mint termelési tényező, gazdasági erőforrás —, gazdálkodásba való bevonásának megengedhető mértéke [12], A vízminőségszabályozási beavatkozások az előzőekben említett célok elérése érdekében nagyszámú műszaki létesítmény, módszer és eszköz kombinált bevetését teszik szükségessé. A vízminőségszabályozás a szennyvíztisztítás sokféle technológiáján kívül eszköztárába vonja a lefolyásszabályozás, a vízkészlet minőségi rehabilitációja, a tér és időbeli újraelosztás, a belső üzemi, létesítményi vízgazdálkodás lehetőségeit és mindazon eszközöket, melyek a víz minőségének kívánt szinten tartására befolyással lehetnek. Ezen eszközök célszerű bevetésére tervszerű alkalmazására és a mindenkori célkitűzéseknek megfelelő kombinált, alternatív megoldások végrehajtására a műszaki előírások rendszerén túl szükség van gazdasági szabályozásra, ami végül is a műszaki előírásokkal együtt egy