Hidrológiai Közlöny 1977 (57. évfolyam)
2. szám - Dr. Homonnay András: A vízminőségszabályozás lehetséges jogi eszközei a mintaterületen
Dr. Homonnay A.: A vízminőség szabályozás Hidrológiai Közlöny 1977. 2. sz. 85 tetlenségc van és az alkalmazási rutin megváltoztatásának időszükséglete nagy. Ez részben kompenzálható lenne, a) ha a jogalkotásban a rutinváltás meggyorsítható. Ez a jogalkalmazó apparátus jelentős szakosodását és appercepciós sebességének növelését kívánja, ami egyrészt a létszám, másrészt pedig az intellektuális kapacitás (legkiválóbb szakemberek foglalkoztatása) nagyarányú növelését jelenti. Ugyanakkor a rutin elsajátítása után kapacitásfelesleg mutatkozik. b) ha a műszaki-gazdasági háttér gondos vizsgálata alapján a fejlődési trendek kijelölhetők és az arra alapított jogszabályok az alkalmazás első idejében bizonyos mértékben jogprognosztikát jelentenk. Ilyen esetekben az operatív végrehajtás feladata a rugalmas szabályok helyes értelmezése a „türelmes jogból" kiindulva a „szigorú jog" felé haladva. Ez természetesen magában hordja a jogszabályok szubjektív alkalmazásának veszélyét még akkor is, ha időről-időre autentikus interpretáció segíti a gyakorlatot. Mégis ez utóbbi módszer látszik célszerűnek a szakjogi szabályok élettartamának meghosszabbítására és az alkalmazási rutin kialakítására. 3. A regionális vízminőgészabályozás céljait szolgáló jofíi alternatíva Az előzőekben tárgyalt szempontok figyelembevételével megtörtént az UNDP-Project működési területén elhelyezkedő szennyezőkre vonatkozó jelenleg hatályos gazdasági ösztönző rendszer hatásosságának vizsgálata. A vizsgálat számos pozitív megállapítását most nem említve néhány negatív vonást emelünk ki. Az ösztönzőrendszer hatékonysága kérdéses — olyan nagy szennyezők esetében,melyek szennyvízkibocsátása bővizű befogadókba történik, így jogszabályban biztosított bírság-preferenciákat élveznek, — egyes bővizű befogadók mellé települt jelentéktelen szennyezők esetében, melyek a bírságterhek alól való mentesülés érdekében költséges, de esetenként szükségtelen beruházásokra kényszerülnének, — mert a bírságok nem hozhatók kapcsolatba a vízszennyezésből eredő kárral, — az olyan üzemek esetében, melyek jövedelmezősége nagy. Ez utóbbiakkal kapcsolatban megállapítható, hogy a bírságterhek a jövedelmezőséget nem, vagy csak kis mértékben befolyásolják és környezetvédelmi magatartásukban nem valamely gazdasági kényszer, hanem kényelmi szempont dominál. Pedig éppen ezek az üzemek okozzák a vízszennyezés legjelentősebb hányadát. A bírságrendszer hatékonyságának közbenső elemzéseiből levonható következtetés egy olyan vízminőségszabályozási igazgatási alternatívát eredményezett, mely feltételezve egy vízminőségszabályozási régióra vonatkozó beruházási optimalizálási modell létezését, az optimális beruházások egyedenkénti kikényszerítéséhez adhat segítséget gazdasági ösztönző-rendszer formájában. Az ösztözőrendszer, vagy annak valamilyen továbbfejlesztett változatának bevezetésre való alkalmasságát természetesen modellszerű kísérleteken előzőleg igazolni kell, mert rutinszerű alkalmazása számos analitikai meghatározási, jövedelemszabályozási problémát vethet fel. A garanciarendszert egy differenciáltabb bírságrendszerrel képzeljük el. Elöljáróban le kell szögezni, hogy a bírságrendszerbe a bonyolult igazgatási eljárások kiküszöbölése érdekében csak olyan komponenseket célszerű beépíteni, melyek a vízminőségi modell alapját képezik. A bírságrendszer viszonyítási alapját egy kárjellegű pénzérték adja: k t — n jí= X [ K< Z ' (1 ) ahol J —jogalaj) nélküli gazdagodás, T —többletterhelés, T = T,-T„ T' —kibocsátott szennyezőanyag mennyiség, T"—megengedett szennyezőanyagmennyiség, K —fajlagos tisztítási költség, i —i-edik komponens, j —-J-edik üzem, t —idő. A jogalap nélküli gazdagodás tulajdonképpen egy káron szerzett jövedelem. Azt a pénzbeli megtakarítást fejezi ki, amit egy vízminőségvédelmi beruházásra kötelezett üzem azzal ér el, hogy kötelezettségének nem tesz eleget. Ez a megtakarítás azonban az egész rendszer szempontjából általában nagyobb mértékű kárként, ill. veszteségként jelentkezik. A szennyező komponensek sokasága miatt a számítás meglehetősen bonyolult. A számításba vett komponensek számának csökkentése azonban lehetővé teszi a T változásának figyelembevételét is (vízhozamtól, szezontól függő határértékek és ezekhez tartozó terhelhetőségi értékek). A bírság kiindulási alapjaként a jogalapnélküli gazdagodás mindenképpen igazolható, mert ha nincs is szoros összefüggés a ./ és a vízminőségi kár között, a ./ értéke olyan kötelezettségeket takar, melynek mindenképpen eleget kell tenni. Ha a bírság viszonyítási alapja ismert, lehetséges a bírság működési mechanizmusát matematikailag is kifejezni. D = e b l Jj, (2) ahol D = bírság e'"' —progresszivitást biztosító tényező, ahol b =0, ha í 0<<=sf e l, b =constans, ha i> t e\ —az építés befejezésére előírt idő, t n —az építési kötelezettség megállapításának időpontja, t —az építés befejezésének tényleges időszükséglete. A t ei és t a bevezetésének szükségességét az indokolja, hogy a beruházások lebonyolításának idő-
