Hidrológiai Közlöny 1977 (57. évfolyam)

6-7. szám - Ajueszky Géza–Liptai Edit–Dr. Scheuer Gyula: Az Ény-i Bükk vízföldtani viszonyai

282 Hidrológiai Közlöny 1977. 6—7. sz. Aujeszky G.—Liptai E.—

Dr. Scheuer Gy.: Az ÉNY-i Bükk szentmárton közötti völgyszakaszba telepített fúrásaink. Néhány fúrásunk meddőnek mutatkozott (IV/38.). Végleges kút telepítésére alkalmas helyül jelöltük meg a Mikófalvától É-ra található IV/21., ÍV/25., IV/27., TV/36, fúráspontokat. Bár Mikófalvától D-re a vízadóréteg kifejlődése kedvezőbb, ezt a területet felszíni tározó létesítésére alkalmasnak találtuk, ezért erre a területre végleges kutak telepítését nem javasolhattuk. A Mikófalvától É-ra kiépítendő vízmű a vízműépítés II. ütemben valósul meg. Várhatóan mintegy 600 m

3/nap vízmennyiség szolgáltatására lesz képes az organizációs ipari vízigény fedezésére. 4.4. Vízkémiai adottságok A vizsgált területen előforduló különböző víztípusok vizeinek kémiai jellege is eltér egymástól. A rendelkezésre álló számos vízvegyvizsgálati adatból kiválasztottuk az egyes víztípusokra jellemző kémiai összetételt és ezt a 2. táblázatban közöljük. A karsztforrások vize kalcium hidrogénkarbonátos jellegű. Egyes forrásokban a magnézium mennyisége rendkívül csekély. Például aMónosbéli Vízfőnél 1,5 mg/l, a Felsőszalajka forrásnál is csak 2,9 mg/l. Azoknál a forrásoknál, amelyek permi mészkőből fakadnak (Ablakoskői és Bán források), a legmagasabb a magnézium mennyisége. Ez összefüggésben van avval, hogy a források vízgyűjtőterületének egy részén dolomit fordul elő. A karsztforrások különböző vízhőmérsékletűek. A legmagasabb hőmérsékletet (15 °C) a Mónosbéli forrásoknál mértük. A vízhőmérséklettel a vízben oldott anyagok mennyisége lényegesen nem növekszik. A különböző vízhozamoknál a kémiai összetételben csak kisebb eltérések voltak tapasztalhatók. A nagyobb forrás hozamoknál az oldottsók mennyisége kisebb mértékben csökken. A területen nagy elterjedésben mutatkozó miocén összlet rétegvizei nátrium hidrogénkarbonátos szulfálos vizek csoportjába tartoznak. Az egyéb kationok a nátrium mellett igen alárendelt szerepet játszanak. Ezért a vizekre az alacsony keménységi érték a jellemző. A hegységperemek felé a nátrium csökken és megnövekszik a kalcium és a magnézium mennyisége a rétegvizekben. Ez azt látszik valószínűsíteni, hogy a karsztos területekről oldalirányból karsztvízből és egyéb vizekből is történik vízutánpótlódás. A patak völgyekben feltárt folyóvízi üledékek talajvize kalcium, magnézium, hidrogénkarbonátos szulfátos jellegű igen alacsony nátrium tartalommal. Az összes keménység 30 nkf. körüli értéket mutat és a vastartalom meghaladja a 2 mg/l-t. A talajvíznek a kémiai összetétele alapján csak ipari vízként történő hasznosítása javasolható. 5. Összefoglalás A Bükk hegység ÉNy-i részén a vízföldtani adottságok megismerésére a térség vízellátása érdekében folytatott vizsgálatok eredményeként került sor. A vizsgált területen a gyakorlati célból legfontosabb felszínalatti vízelőfordulás a karsztvíz. Karsztvízföldtani szempontból a Bükk fennsíki mészkőnek van döntő szerepe, mert ennek nagy területi elterjedése és nagyfokú karsztosodottsága biztosítja a források vízutánpótlódását. A források maguk azonban általában nem közvetlenül a fennsíki mészkőből lépnek ki, hanem a paleo-hidrogeológiai fejlődés eredményeként az azt ENy-ról kísérő — de a fennsíki mészkővel vízvezetői kapcsolatban álló — mészkőrögökből. A vízkilépéseknél hol agyagpalából, hol pedig miocén rétegekből álló vízzáró képződmény okozza a karsztvíz visszaduzzadását. így a források az átbukó típusú források csoportjába sorolhatók. A mónosbéli forráscsoport, a bélapátfalvi Mária forráscsoport és a szilvásváradi Szalajka források a nagy egységes összefüggő bükki karsztrendszer megcsapolóinak tekinthetők. A hegység É-i részén fakadó Leány-, Ablakoskő, ill. Bán források azonban — egy közbeékelődő ÉK—DNv irányú vízzáró palavonulat miatt — feltehetően egy különálló kisebb karsztvízrendszer megcsapolói. A térségben miocén rétegvizek is előfordulnak, de nagyobb vízigények kielégítésére elégtelen menynyiségben. A patakvölgyek negyedkori kavicsos üledékei — megfelelő rétegkifejlődés és vízutánpótlódási adottság esetén — alkalmasak jelentősebb mennyiségű víz beszerzésére. IRODALOM | I] Almássy B. : A szilvásváradi Szalajka völgy karsztforrásainak feltárása és foglalása. Mérnökgeológiai Szende. 1904—1965 p. 100—116. [2] Aujeszky G.—

Scheuer Gy. : Adatok a Bükk-hegység karsztvízföldtani viszonyaihoz. Hidrolgóiai Közlöny 1974. 54. p. 173—183. [3] Aujeszky G.—Karácsonyi S.—

Scheuer Gy.: A DN Y-i Bükk karsztvízföldtani viszonyai. Hidrológiai Közlöny. 1974. 54. p. 465—476. [4] Balogh K. : A Bükk hegység földtani képződményei. MÁFI Évkönyve 1964. XL VIII. k. 2. f. p. 24—719. [5] Csókás K. és munkatársai : Geofizikai vizsgálatok a Bélapátfalvi új Cementgyár vízkutatási munkálatokkal kapcsolatosan. Kézirat. 1972. Budapest. [6] Jakucs L. : A karsztok morfogenetikája. Földrajzi Monográfiák VIII. k. 1972. Akadémiai Kiadó, Budapest. [7] Jámbor A. : A Szilvásváradtól DK-re levő terület felépítése MÁFI Evi jelentése az 1957—58 évről. 1961. p. 89—102. Budapest. [8] Keszler H. : A karsztból tartósan kitermelhető vízmennyiség és a beszivárgási százalék megállapítása. Hidrológiai Közlöny. 1954. 34. p. 213—222. [9] Keszler H. : Az országos forrásnyilvánturtás. VITUKI kiadvány 7. sz. 1959. Budapest. [10] Lécfalvy S. : Vízbeszerzés, vízellátás forrásokból. 1966. Budapest. [11] Marton L. : A monosbóli forráscsoport foglalása. Hidrológiai Közlöny 1963. 43. p. 251—256. [ 1 2] Papp F.—Vitális Gy. : Magyarország műszaki földtana. Tankönyvkiadó, Budapest, 1967. [13] Schmidt E. R. és munkatársai: Vázlatok és Tanulmányok Magyarország vízföldtani atlaszához. MÁFI alkalmi kiadványa. 1962. Budapest. [14] Schréter Z. : Földtani vizsgálatok Nagyvisnyó vidékén. MÁFI Évi jelentés az 1951 évről. 1953. Bp. p. 157—167. [15] Schréter Z. : A Bükk hegység régi tömegének földtani és vízföldtani viszonyai. Hidrológiai Közlöny 1954. 34. p. 287—294, 369—381. [16] Takács T.—Vitális Gy. : A Bélapátfalva Varna-réti agyagpala kutatás. Építőanyagipari Központi Kutató Intézet Tud. Köz. 1965. 15. p. I—64.