Hidrológiai Közlöny 1977 (57. évfolyam)

3. szám - Dr. Salamin Pál:A vízrendezés jelentősebb elvi és gyakorlati kérdései

Dr. Salamin P.: A vízrendezés Hidrológiai Közlöny 1977. 3. sz. Ill rűbb fizikai és matematikai modelljét, amely az /. ábrán alapszik, már kidolgoztuk. A mezőgazdasági táblákról a gyűjtőárokba lefolyt víz továbbvezetése a vízépítő feladata, amelynek megoldásán több vonalon is dolgoznak (BME, VITUKI, GAE). A vizsgálat útja a hidrológiai rendszervizsgálat, amit itt részletesen nem tárgyalunk, csak a tározás szerepére mutatunk rá. A talajban tározott víz mennyisége határozza meg a beszivárgási sebességet. Hasonlóképpen a felszínen a vízfoltokban lévő víz mennyisége döntően hat a nyílt levezető rendszer működésére. 4.5 A felszíni víz tározódása A felszíni vizeket a vízrendezés egységében — ahogyan eddig is láttuk — a rendezés céljainak megfelelően, vissza kell tartani, illetőleg késleltetéssel vagy azonnal le kell vezetni. A szántott táblákon a víz csak teljesen egyenletesen, az egész táblára kiterjedően (például a vízszintes szántás útján) tartható vissza. Foltos vízvisszatartás (4.4 fejezet) nem engedhető meg! A vízrendszerben magában viszont a víz, arra a célra kiválasztott értéktelenebb mély területeken átmenetileg (az árhullám-belvízhullám csúcsának levonulásáig), vagy hosszabb időre (hasznosítási céllal) visszatartható. Az utóbbi vízvisszatartásnak alapfeltétele, egyrészt, hogy a víz a hasznosítási célra megfelelő legyen, másrészt, hogy száraz időszakokban a hasznosítható igény más úton biztosítható legyen. , Üzemi vonatkozásban még megemlíthető, hogy a fölösleges felszíni vizek visszatartása kis tározókban hasznos lehet, erre hazánkban is számos példát láthatunk. 4.6 A talajvízszín alakulása A talajvízszín alakulása függvénye az egész nagy térség hidrológiai körülményeinek. Ennek megfelelően a talajvízszín helyi szabályozásával csak részleges hatás érhető el. Amúgyis az egyik legnehezebb kérdés a talaj vízszínek megfelelő szinten tartása. A beavatkozások kettősek: r 1. megelőzőek (nem engedünk túl sok vizet a talajba szivárogni, a felszíni fölös vizeket gyorsan elvezetjük stb.). 2. közvetlenek (a talajvíz szintje alatti levezetési bázist biztosítunk: vízszintes vagy függőleges drénekkel, mély csatornával stb.). Síkvidéken a kérdés nagyon kényes, főleg a síkvidék mély részein. Domb-hegyvidéken csak a völgyfenéken merülnek fel ezek a kérdések. 4.7 A felszíni víz lesodró hatása Az eróziós károk és az ellenük való hatásos védekezés vizsgálata annak ellenére, hogy széleskörű terepvizsgálatokat folytatnak hazánkban is, még nagy mértékben fejlesztendő. Altalános képünk van a hazai vizsgálatok nyomán a talaj-lepusztulás mértékéről. Kiterjedt vizsgálatok igazolták, hogy a lepusztult területeken a műtrágyázásnak igen kedvező hatása lehet, s 10 év alatti lepusztulásnak a termésre gyakorolt kedvezőtlen hatását kb. 4 évi megfelelő arányú műtrágyázással ki lehet küszöbölni. A műtrágyák és egyéb kemikáliák használata az erózió sújtotta területeken viszont egy sor környezetvédelmi (vízszennyezési) problémát vet fel. A tulajművelési módok vizsgálata számos érdekes eredményt mutatott. Elsősorban a szintvonal irányú szántás kedvező hatását igazolta. A forgatás nélküli talajelőkészítés eredményességét nem bizonyították egyértelműen a vizsgálatok. A mélylazítás kedvező hatása főleg a vékony termőrétegű talajokon mutatkozott. Kedvezőnek adódott a talajborító élő vagy réteges mulch (zöldtrágya) alkalmazása. Az északi táj vizsgálatában kiemelhető még növénytermesztési szempontból a lucerna talajvédő szerepének bizonyítása. Országosan több helyen is folyik a talajstabilizáló szerek, a morzsák állékonyságát biztosító anyagok (pl. a Solakról) vizsgálata. Számos értékes eredmény mellett sem tekinthető azonban ez a kérdés lezártnak. Foglalkozzunk még a továbbiakban a talajpusztulás mértékének meghatározásával, a meghatározás módszereivel. A tervezés vonalán jól ismert a Wischmeier és Schmith-féle talajveszteségi mutató, amely a maga területén igen mélyen kidolgozott. Ez a mutató lényegében a jelenlegi eróziós kárt, illetőleg a tervszerinti beavatkozások utáni kárcsökkenést évi átlagos értékben fejezi ki. Az eljárás amerikai eredetű, magyar körülményekre az OMMI dolgozta át. A módszer ma világszerte általánosan használt. Hibája — szerintünk — hogy egyidejűleg túl sok tényezőt vesz figyelembe, szélsőséges folyamatokat időben átlagolva, jellemez, s az időbeni változásokat nagy általánosságban figyelmen kívül hagyja. 5. A feladatkör gyakorlati kérdései 5.1 Mezőgazdasági és vízépítési vízrendező elemek A vízrendezés helyes gyakorlati megoldásának alapja a mezőgazdasági és vízépítési elemek tökéletes összhangjának biztosítása. Az előzőekben számos kapcsolódó kérdést megvizsgáltunk már. Lényegében a vízrendezés alapjait a mezőgazda a kis- és bizonyos mértékben a közepes térségben biztosítja. A vízépítő ennek megfelelően a közepes és a nagy térség vízrendezési feladatait kell hogy megoldja, ugyanakkor azonban ezen megoldásai olyanok kellenek hogy legyenek, hogy a kis térség vízrendezési alapadottságai meg legyenek, sőt egyes különleges esetekben még tábla szintre is kell, hogy a rendezés lehetőségeit biztosítsa. (Példaképpen érdemes kiemelni, hogy amennyiben az 50—'100 ha táblán belül mély, vizenyősödésre hajlamos foltok vannak, ún. céldrénezéssel — csak a folt víztelenítését biztosítva — kell a tábla homogén vízhelyzetét biztosítani. Ekkor azonban nemcsak a dréncső fektetése jelentkezik mint átmeneti vízépítői feladat, hanem biztosítani kell a dréncsőből kifolyó víz gravitációs elvezetését, ami nem kapacitás-