Hidrológiai Közlöny 1977 (57. évfolyam)

3. szám - Dr. Salamin Pál:A vízrendezés jelentősebb elvi és gyakorlati kérdései

110 Hidrológiai Közlöny 1977. 3. sz. Dr. Salamin P.: A vízrendezés 3.1 A vízrendezés fő céljai Az üzemi vízrendezés céljait az előzőekben (2.2. fejezet) röviden vázoltuk. Ezek a fő célok tehát az üzem területén (talajában, tábláin, a tábláiból alkotott teljes üzemi egységben): a kedvező vízháztartási helyzet kialakítása a természetes hidrológiai körülmények kihasználásával, a kárt okozó vizek elleni közvetlen védelem a természetes és a mesterséges vízgazdálkodási helyzetnek megfelelően. Ezekből a célokból világosan kitűnik, hogy a vízrendezés elsőrendű célja a mezőgazdasági termelés biztonságának a javítása (nagyobb és biztonságosabb termés), a termelési szint emelése (értékesebb növénytermelési és állattenyésztési ágak bevezetése), s csak másodsorban cél — az előző célon belül — a közvetlen vízkár-elhárítás. A vízrendezés gazdasági eredményeinek vizsgálatánál ezeknek a céloknak megfelelően kell eljárni, tehát végső fokon az elért „többleteredményt" kell figyelembe venni, szemben azzal a szemlélettel, amely az „elhárított kárt" tekinti kiindulási értéknek. A vízrendezéssel elért többlet-eredmény figyelembe vétele helyesen hasznosítási jelleget biztosít a vízrendezési munkáknak. Az üzemi vízrendezési munkák gazdasági hatásait különben a mezőgazdasági üzemek így is vizsgálják, s csak a nagy térségi vízgazdálkodás vonalán számolnak a vízgazdálkodás szakemberei elsősorban az elhárított kárral. A vízrendezés fő céljainak elemzésénél rá kell még mutatnunk arra, hogy mind a talajfelszín, mind a talaj víztelenítése automatikus legyen. így pl. a talaj automatikusan száradjon ki, azaz automatikusan víztelenedjék (ne kelljen a mezőgazdának se tiltót szerelnie, se szivattyút üzemeltetnie hanem az egész folyamat a gazdától függetlenül játszódjék le. 3.2 A vízrendezés domborzati keretei A vízrendezés feladatköre részben azonosan, részben eltérően jelentkezik a síkvidéki, illetőleg a domb-hegyvidéki vízgyűjtőterületeken. Azonos feladat mindkét esetben a talaj nedvességtartalmának kedvező kialakítása, minél több víz biztosítása az evapotranszpiráció számára, vagy ezen feladatok műszaki lehetőségeinek biztosítása. Eltérő feladatot jelent a fölösleges felszíni vizek elvezetése. A síkvidéki területeken a kis felszíni esésnek megfelelően az alapvető feladat a felszíni levezetés gyorsítása. Nem szabad azonban megfeledkezni arról, hogy síkvidéken is kétféle Iefolvási helyzettel állunk szemben. A síkvidék kiemeltebb (magasabb) területein sok esetben ajánlatos a levezetés fékezése, a víznek jobb hatásfokkal a talajba kényszerítése. A mélyebb területeken viszont a levezetés gyorsítása szinte általánosan előírt feladat. Ebből a kettősségből következik az a látszólagos ellentét, amiről nem szabad azonban megfeledkeznünk, hogy a magasságilag kiemelt területeken a víz fokozott visszatartása, a mélyebb területeken ugyanakkor a víz fokozott elvezetése vezethet kedvezőbb vízháztartási helyzethez a talajban, s ezzel nagyobb transzpirációhoz, illetőleg jelentősebb termés-eredményhez. A domb- és hegyvidéki területeken a nagy felszíni eséseknél megfelelően az alapvetőfeladat a felszíni vízlevezetés, vízlefolyás lassítása, fékezése. Nem szabad azonban itt sem megfeledkezni arról, hogy a domb- és hegyvidéken is kétféle helyzettel állunk szemben. A domb- és hegyvidék hosszan elnyúló, keskenyebb-szélesebb mély területein (völgyfenék) a gyors levezetés a kívánatos. Ez a területrész aránylag kicsi kiterjedésű, habár értékes, mert aszályos időkben igen kedvező vízháztartásai. A domb- és hegyvidékeknek ezek a hosszú mély területei országosan általában igen elhanyagoltak (rendszerint vizenyősek), s az általános megoldás még késik. A domb- és hegyvidék túlnyomóan kiemelt (magas) területein a víz minél nagyobb mértékű visszatartása a feladat. (Kivételek természetesen itt is vannak, például ha a pszeudogleyes barna erdőtalajok felső, vizet tározni képes rétege igen vékony, akkor a túlzott mennyiségben a talajba kényszerített víz a 30—40 cm mélyen levő kötött rétegen felhalmozódhat, és a feltalaj lecsúszását okozhatja.) A vízrendezés domborzati keretei alapvetően szabják meg az üzemi vízrendezési feladatok megoldásait. 3.3 A kiterjedés szerepe A rendezendő terület kiterjedése a vízrendezések tervezésénél más és más problémákat vethet fel. A kis területek (tábla, üzem) vízrendezése üzemi feladat, amely esetleg társulati segítséggel jön létre. A közepes nagyságú területek (több üzem) rendezése általában társulati feladat. A nagy területek (vízgyűjtők) vízrendezése közvetlen állami feladat. A különböző fokozatokban a jogi, szervezeti, pénzügyi kérdések nagyobbára szabályozottak. Az üzemeken belüli vízrendezési kérdések hatósági feladatai nem teljesen tisztázottak, az OMMI és a VIZIG-ek viszonylatában. Az eddigi gyakorlatban hidrológiai-vízháztartási szempontból a kis térségekben a kis területekre kiterjedő rövid időtartamú, nagy intenzitású esők által kiváltott lefolyásokat tartották mértékadónak. A nagy területek kategóriáiban pedig a tél végi hosszú időtartamú, nagv csapadék-fnennyiséget adó esőkből-olvadásokból származik a mértékadó helyzet. A két területi határ között mindkét hatás eredményezhet mértékadó állapotot. Nem értünk egyet azzal a felfogással, amely üzemen belül is a télvégi helyzetet tartja mértékadónak. Miután más-más a terület üzemi helyzete, a mértékadó időjárási helyzetek közül a látszólag veszélytelenebb is jelenthet mértékadó helyzetet, ha az szigorúbb üzemi-termelési feltételekkel párosulva jelentkezik. Az iparszerű mezőgazdaság igényeinek kielégítésével ezek a szempontok a jövőben még inkább jelentkeznek. * Módszertanilag érdekes lehet annak a felvetése, hogy a vízrendezési feladatok megoldásánál a kicsiből a nagy felé haladunk-e (a tábla-egységből, mint sejtből építjük-e fel a teljes vízgyűjtőterületet lefolyási-levezetési szempontból), vagy a nagyból a kicsi felé haladva oldjuk-e meg levezetési felada-