Hidrológiai Közlöny 1976 (56. évfolyam)
12. szám - Lorbererné Szentes Izabella–Lorberer Árpád: A földtani szerkezet és a természetes felszínalatti vízáramlások kapcsolatának vizsgálata egy Duna–Tisza-közi példaterületen
Lorbererné Szentes 1 .— Lorberer A.: A földtani szerkezet Hidrológiai Közlöny 1976. 12. sz. 545 5. ábra. A piezometrikus gradiensek függőleges komponenseinek átlagos értékei a + 50 és + 0 megcsapolása szintek között Jelmagyarázat: 1. Izogradiens-vonalak (méter/méter). 2. Vízföldtani szelvények helye Abb. 5. Durchschnittliche Werte der senkrechten Komponente der piezometrischen Gradiente zwischen den Anzapfungsniveaus +50 und ±5 Zeichenerklärung: 1. Isogradienten-Linien (Meter/Meter). 2. Ort der hydrogeologischen Profile zolja. A két térkép részletes összehasonlításával megállapítható volt, hogy a feltételezett leszivárgás helyén az alsópleisztocén-vízszintek magasabbak, a feláramlás helyén pedig alacsonyabbak a felsőpannon rétegek nyugalmi vízszintjeinél. A Bugyi—Ürbőpuszta környéki szórványos adatok szerint a rög triász mészkövét megcsapoló fúrásokban a pannon vízadókénál alacsonyabb nyugalmi vízszintek voltak észlelhetők. A piezometrikus gradiensek függőleges komponensei tehát a feltételezett leszivárgási területen valóban negatív, a feláramlás területén pedig pozitív értékűek. A rög környezetében észlelhető helyi vízszintsüllyedés az áramló vizet tartalmazó, nyomás alatti rétegre telepített kút körül kialakuló aszimmetrikus leszívott vízfelszínre hasonlít, amely permanens vízmozgás esetén közelítőleg leírható a DUPUITTHIEM-féle függvénnyel. Ahhoz, hogy a vízelvonás mértékét megbecsülhessük, fel kell tételeznünk a lineáris szuperpozíció lehetőségét, vagyis azt, hogy a különböző természetes megcsapolások együttes hatására létrejött leszívási vízszinfelület (1. ábra) előállítható az egyes különálló megcsapolások hatására bekövetkező egyedi leszívási vízszínfelületek összegeként. Ebben az esetben az egyes helyi depressziók is rekonstruálhatók a tényleges vízszínfelületből a geofizikában általánosan alkalmazott maradékanomália-képzés és digitális szűrés (Kis K.: 1974) segítségével. A Magyar Medence egészére szerkesztett regionális vízszinttérképeken (pl.: Szebényi L.: 1971; Erdélyi M.: 1973) ugyanis a lokális megcsapolások hatása már nem mutatható ki, emiatt is jutottak az idézett szerzők arra a következtetésre, hogy a hátságok területén leszivárgó vizek fő megcsapolását a Duna képezi. A 3/a ábrán látható „depressziótérképet" Szebényi L. (1971) térképének felhasználásával szerkesztettük, amely szintén a max. 200 m terep alatti mélységben települt vízadókra vonatkozik. A maradékanomália-depressziót Schmieder A. (1971) módszerével ellenőrizzük.
