Hidrológiai Közlöny 1976 (56. évfolyam)

10. szám - Tóth Géza: A Központi Bükk karsztvíz térképe

Tóth G.: A Központi-Bükk karsztvíztérképe Hidrológiai Közlöny 1976. 10. sz. 447 zölt és a következőkben részletezett karsztvíz térkép az első olyan kísérlet, amely a KözpontiBükk és környékének karsztvíz készletét térben ábrázolja. A térkép jó megközelítéssel kijelöli a terület karsztvíz rendszerének tetőzési területét is. A karsztvíz térkép egy magas karsztvíz állás térbeli helyzetét ábrázolja. A továbbiakban számos pontosítási, részben átfogalmazási munkálatokra lesz szükség a fokozatosan gazdagodó új karsztvíznívó adatok nyomán. A későbbiekben valószínűleg jó megközelítéssel megállapíthatjuk a karsztvíztérkép egyes területein a maximális és minimális karsztvízállásokat. Ez a vertikális felületingadozás kutatásaink alapján a karsztvíztetőzés térségében a Központi-Bükk nyugati területén nagymértékű (kb. 100—150 m), míg a keleti oldalon kisebb. Ez a megállapítás a KözpontiBükk keleti és nyugati területe között fennálló karsztgenetikai eltérésekkel is alátámasztható. Karsztvíz térképünkön folytonos izohipszákkal ábrázoljuk a bizonyított, helyenként feltételezett karsztvízfelületet és ezeket az izohipszákat a vízzáró kőzetek területén is átvisszük szaggatott vonalakkal. A Központi-Bükk karsztvízkutatásai egyre több példát adtak arra vonatkozóan, hogy a vízzáró kőzetek kisebb pásztái az esetek többségében a karsztvíz számára feltehetően tektonikus vonalak, erős töredezettség következtében átjárhatók. Jó néhány összefüggésvizsgálat bizonyítja, hogy a felszínen eruptívumokkal vagy agyagpalákkal „határolt" karsztos képződmények közvetlen összeköttetésben vannak a vízzáró kőzetek túlsó oldalán fakadó karsztfórással. A bükki karsztvízösszefüggés vizsgálatok eredményei alapján a felszíni geológiai adatokat nagy körültekintéssel kell értékelni hidrogeológiai tekintetben. A Központi-Bükk déli peremén fakadó időszakos karsztforrások központi bükki kapcsolatát sikerült vízjelzésekkel bizonyítani [47] és 1974 őszén kísérletet tettünk az imókői időszakos karsztforrás visszahúzódó vizének megfestésével déli irányban, Felsőtárkány felé további kapcsolatokat kimutatni. Valószínűnek tartjuk, hogy a Központi-Bükk déli szomszédságában fedett karszt helyezkedik el. A karsztvíztérképünk szerkesztésénél a Felsőtárkány környéki agyagpalával borított területek izohipszáit megfelelő számú bizonyíték hiányában egyelőre még szaggatott vonalakkal kellett ábrázolnunk. A karsztvíztérképen összegezzük a vízjelzések eredményeit, a források elhelyezkedése, vízhozamaik alapján meghatározható legfontosabb karsztvíz mozgási irányokat. A karsztvíztérkép egyik jelentős eredményének tekintjük a Központi-Bükk karsztvíz képződményének legmagasabb tetőzési területének feltüntetését. A karasztvíztérkép szerkesztésének szempontjai 1. A karsztvízfelület pontosan meghatározható pontjait (források, víznyelő talppontok) az izohipszák rendszerébe úgy elhelyezni, hogy ezeknek a pontoknak a hidrodinamikai jellege is kifejeződjön. Ez a törekvés az ábrázolt terület méretéből adódóan csak nagyvonalakban történhetett meg. 2. A felszíni domborzati viszonyokat is figyelembe véve a karsztvíz magassági adatokat alapul véve az azonos magasságú karsztvíz formát a karsztvíz azonos magasságú pontjait képzeletben összekötő karsztvíz izopihszákkal ábrázoltuk. Ezek az izohipszák szoros összefüggésben a karsztvíz felületének dinamikus változásával mindig más és más helyen szerepelnek a valóságban. Ezért a karsztvíztérkép ábrázolásának elvonatkoztatottnak kell lenni. A későbbi kutatások adatai feltehetően lehetővé tesznek olyan karsztvíztérkép ábrázolást, amelynél a felvételezés időpontját és a források vízhozamát is rögzíteni tudjuk. Ilyen térképek a vízgazdálkodásban igen nagy jelentőségűek lennének. (Pillanatnyi állapotot jelző karsztvíztérképek). 3. Szempontként szerepelt a különböző vízhozamok és a feltételezett, illetve számított vízgyűjtő területek nagysága. Ugyanis a vízhozamok, vízgyűjtő területek, a karsztvíz áramlás és a karsztvíz forma szoros összefüggésben vannak. Tehát a karsztvíztérképeknek olyan karsztvízformát kell tükrözniük, amely lehetővé teszi a karsztvíz arányoknak megfelelő áramlását a terület forrásai felé. A vízhozam értékeket ismerve meg kell jegyezni, hogy a területen a mélykarszt szerepével kevésbé számolhatunk. Jelentősége kismértékű lehet, de teljesen nem hagyható figyelmen kívül a források vízutánpótlása szempontjából. A Központi-Bükk karsztvíz-készletének térbeli jellemzése A megszerkesztett karszt víztérkép alapján a következő fő megállapításokkal jellemezhetjük a Központi-Bükk karsztvízformáját és a vele öszefüggésben vagy feltehetően összefüggésben álló területek karsztvíz domborzatát (3. ábra). 1. Karsztvíztérkép elemzésekor ki kell emelnünk a karsztvíztérképen ábrázolt legmagasabb és legalacsonyabb karsztvíz magasságot a Központi-Bükk területén. A karsztvíztérkép legmagasabban ábrázolt izohipszái a Feketesárbérc és a Mélysár-bérc közötti területen feltételezhetők. Magasság értékeit csak feltevések alapján jelölhetjük 600 m tengerszint feletti magasságnak. A legalacsonyabb karsztvíznívó adatokat a Szinva-völgy és a Garadna-völgy depressziónak folytatásában Lillafürednél 260 m-es karsztvíz felszínre bukkanás jelenti. 2. A karsztvízforma egyik szembetűnő jellegzetessége az északi vízzáró kőzetekkel történő magasabb körülhatároltság, melynek eredményeképpen a karsztvízforma északon megtámaszkodik. Ezzel szemben a karsztvízforma a déli oldalon a terület déli határán meredek, majd enyhébb lejtővel folytatódik (fedett karszt). 3. A karsztvízképződmény jellegzetes területe a Központi-Bükk és a Délkeleti-Bükk közötti