Hidrológiai Közlöny 1976 (56. évfolyam)

8. szám - Könyvismertetés

348 Hidrológiai Közlöny 1976. 8. sz. Dér I.—Vermes J.: A solymári völgy uliausgefüllten freien Spalte mit äusserst grosser Porenraum-Masse sichtbar. 4. Die Kornverteilung ist dem groben, schotterigen Teil der fluviatilen Sediemnte ähnlich. Die hydraulisch vermittelnde Rolle dieser Formatio­nen in vertikalem und horizontalem Sinn wirr! betont. Die Geschiebemuren lagern unter den feineren Sedi­menten des Quartärs. Somit werden die in die Forma­tionen einsickernden Niederschläge v wie durch eine Drainage in die tieferen Teile des Beckens geleitet. Andererseits können die aus älteren Schichten entsprin­genden Gewässer als verborgene Quellen in die Geschie­bemur gelangen. Eine wichtige Rolle kommt der Geschiebemur auch in den Perioden der grösseren Niederschläge zu. Da der Rauminhalt des Geschiebematerials in günstigen Fällen auch 50% des gesamten Rauminhalts betragen kann, kann äusserst viel Wasser aufgenommen und eine Hoch­wasserretention erzielt werden. In den Alluvien der Gebirgsränder mit weiten Pro­filen und weiten Hohlräumen fliessen die, Gewässer wie in natürlichen Kanälen weiter. Bei entsprechendem Wasserspiegelgefälle kann die Abflussmenge solcher un­terirdischen Abflüsse sogar bedeutender sein als im Oberflächengerinne, indem das Wasser des ganzen Bec­kens verborgen weiter gefördert wird. Ein solches unter­irdisches Bett kann wahrscheinlich interessante Flut­wellen, Druckverbreitungs- und alluviale Speicherungs­Eigenschaften zeigen. Hierauf weist der anscheinend geringe Wert der Abflussprozente dieses Gebiets hin. Unsere Untersuchungen fanden an einer verhältnis­mässig kleinen Fläche statt. Aus den Ergebnissen wur­den auch einige allgemeine Folgerungen gezogen. Nach­dem die Gebirgsrandsedimente auch an anderen grossen Gebieten vorkommen und bisher noch keine eingehen­dere Forschungen vorgenommen worden sind, ist eine weitere, ausgedehntere Untersuchung dieser Frage an­gebracht. Ein Hauptziel war, die Aufmerksamkeit auf die be­schriebenen Formationen und ihre hydrogeologische Rolle zu lenken. Fürdőügyi megnyilalkozások a reformkori orvostudományban Dr. Bugyi Balázs 1. ,, Magyar ország ásványvizeire nézve a világ leggazda­gabb országa" írta Tognio Lajos, a pesti Tudományegye­tem orvosprofesszora „Magyar- és Erdélyország orvo­saihoz és természetvizsgálóihoz — intézett — Felszólí­tásában" 1841-ben, amelyben őket a hazai ásványvizek feltárására és alaposabb megismerésére, gyógyfürdőink orvosi alkalmazhatóságának tisztázhatására és e fürdők kiépítésére, ezeken túlmenően a vízgyógyászat rend­szeres therápiás felhasználására hívta fel. „Felszólítá­sát" három körülmény tette időszerűvé, a) a mind nagyobb számban megismert ásvány­vizeinknek gyógyítási célra használhatósága, b ) az a mind nagyobb körben külföldön elterjedt vé­lemény, hogy mesterséges gyógyvizekkel a természetes ásványvizek minden tekintetben helyettesíthetők, c ) gyógyfürdőinknek fokozódó, de tudományosan alá nem támasztott, kellően nem propagált látogatottsága, amin szerinte szintén szükséges segíteni — megvetve ez­zel elsőként hazánkban a gyógyfürdők tudományos meg­alapozottságon alapuló jó propagandáját. Tognio Lajos (1798 —1854) apja Trencsénmegyében volt körorvos. Bécsben tanult. 1820-ban az idegzsábáról írott dolgozatával avatják ugyanott orvosdoktorrá. 1825-ig a bécsi Allgemeines Krankenhausban orvos, on­nan nevezik ki a pesti Tudományegyetemre az általános kórtan és gyógyszertan professzorává. Szinte megszál­lottja a balneológiai kutatásoknak, aki nagyszámú tanít­ványát is ilyen irányú tevékenységre buzdítja. 1854-ben hunyt el a hazai balneológiának e szakmailag kitűnő személyisége. 2. Az ásványvizek kutatását nagymértékben megnehe­zítette az a főleg német szerzőktől propagált törekvés, hogy azonos összetételű mesterségesen előállított „ásvá­nyos vizekkel" a természeteseket minden tekintetben pótolni lehet. Ilyesjellegű kijelentést egy-egy orvosdok­tori értekezésnek a professzorok által megadott és nyil­vános dispután „megvédett" tézise hazánkban is ter­jesztett. Ezzel a kérdéssel végül is 1841-ben Tognio „Felszólításával" egyidejűleg és feltehetően az ő sugal­mazására Meyer Imre Lipót „A mesterségesen előállított ásványvizekről" című orvosdoktori értekezése foglalko­zik. A mű latin nyelven jelent meg, és címe „Dissertatio inauguralis medica de aquis mineralibus arte factis". Budán az Egyetemi Nyomda betűivel a szokottnál ki­sebb méretben jelent meg a 30 oldalnyi terjedelmű kis mű. A bevezető részben Würtler József törzsorvosnak ajánlja szerző munkáját és igen részletes bevezetőben taglalja a mesterséges ásványvizek használhatóságát szembe állítva a természetesekével. Részletes irodalom ismerteti az ilyen irányú pozitív megnyilatkozású mun­kákat, így J. L. A. Kreysig (1824), J. A. Struve (1826), E. Osann (1830), A. Velter (1835) és Ch. H. Schmidt (1840) publikációit, anélkül, hogy a már akkor is bőséges magyar és osztrák gyógyforrás és ásványvíz irodalomról említést is tenne (1 — 8. oldal). A könyvecske a további­akban megbeszéli az ásványvizek — beleértve itt termé­szetesen a mesterségesen előállított ásványos vizeket is — vegyi vizsgálatának módszereit, anélkül, hogy itt szerzőre hivatkozna (9 —15. oldal), majd tárgyalja a mesterségesen létrehozott „ásványvizek" összetételét, „compositióját" (16 — 29. oldal), ahol a fellengős és meg sem kísérelt lehetőségek helyett vitatja azokat a tény­leges lehetőségeket, ahogyan a savanyú vizeket — aci­dulae —, a szénsavas keserűvizeket, a magnesium bikar­bonátos keserű vizeket elő lehet állítani. Ezek mestersé­gesen is előállítva alkalmazhatóak, de Mayer indokoltan fenntartja azt a határozott állítását, hogy a természetes ásványvizek gyógyhatását a mesterségesen „megkompo­náltak" nem érik utol. De hát mit tartalmaznak ténylegesen az ásvány­vizek ? Milyen vizsgálati eljárásokkal lehet és kell a ter­mészetes ásványvizek alkotóelemeit meghatározni? Ezt a fontos kérdést vetette fel Schulek Sándor a szepességi Gölnitz városából származó orvosjelölt „Ásványvizek analysise — címen kiadott — orvos-vegyészeti értekezésé­ben" 1842-ben. A mű latinul jelent meg és címe „Analy­sis aquarum mineralium dissertatio inauguralis medico­chemica". A 16 oldalt és egy oldalnyi táblázatot kitevő értekezés Budán Gyurián József és Bagó Márton betűivel jelent meg. Ez tudomásunk szerint országunkban a má­sodik ásványvíz analízissel foglalkozó mű. Az elsőt Winterl Jakab írta, aki a nagyszombati, budai, illetőleg pesti tudományegyetemen a kémia és botanika profesz­szora volt, és az értekezése Oesterreicher József Manes budai ásványvizekkel foglalkozó dissertatiója első része­ként jelent meg. Schulek művének bevezetésében Ma­gyarország ásványvíz gazdagságát — a Tognio Lajos által mondottakkal szó szerinti megegyezésben — tün­teti fel. Utal a bevezetőben arra a tényre, hogy a vizs­gálatokat a pesti Tudományegyetem Laboratóriumában végezte és dr. med. Eder Józsefnek köszöni a vizsgálatok végzésében való közreműködését. Szerző sem Winterlt, sem másokat nem idéz munkájában, amely nyilván Tognio ásványvíz analysis módszerét kívánja sommázni. Rövid összegezés után megbeszéli (Folytatás a 356. oldalon)

Next

/
Thumbnails
Contents