Hidrológiai Közlöny 1976 (56. évfolyam)

8. szám - Dér István–Vermes János: A solymári völgy negyedidőszaki hegységperemi képződményeinek jellemzése és vízföldtani jelentőségük. I. Rész

340 Hidrológiai Közlöny 1976. 7. sz. A solymári völgy negyedidőszaki hegységperemi képződményeinek jellemzése és vízföldtani jelentőségük* I. Rész. DÉR ISTVÁN** — VERMES JÁNOS" A solymári völgy, illetve az Aranyhegyi-patak 90 km

2-es vízgyűjtő területét uralkodóan triász időszaki dolomit és mészkő építi fel. A vízgyűjtő ÉNy—DK-i irányban megnyúlt alakú. Ugyanezt az irányt követi a patakok nagy része is és ez egyben a fő tektonikai irányokat is megadja. A vízgyűjtő mai morfológiájának szerkezeti alapjai lényegében az oligocén hegységképző mozgásai révén alakultak ki. A parti fáciesű „hárshegyi" homokkő hegységi helyzetbe került, csaknem mindenütt szerkezetileg elválasztva a vele heteropikus fáciesű középsőoligocén foraminiferás agyagrétegektől (Venkovits /., 1973.). A medencékben ezután a tengeri üledékképződést már csak a középső és főleg a felsőoligocén képződmények jelzik, egy jelentéktelen lajtamészkő folttól eltekintve. Júra és kréta üledékeket ezidáig nem ismerünk. Az eocén barnakőszéntelepes rétegcsoport, a fedő márga, majd mészkőösszlet — különböző mértékben lepusztult állapotban — megtalálható. A negyedkorban képződött üledékek: a hegységperemi üledék-összlet, a lösz, továbbá a holocén futóhomok és az alluviumok lerakódásai a legtöbb helyen elfedik az oligocén képződményeket, azoknak erodált felszínére települve. E rövid földtani áttekintés után ismertetjük a terület felszíni vízfolyásainak természetét és az abból levont következtetéseket. A karsztvíz felszín alatti mély helyzete következtében a medence peremén kibukkanó karsztosodott mészkő és dolomitlejtők, valamint medencebeli szigetszerű kibukkanásaik víznyelő tulajdonságúak. Ahol a medencébe befolyó patakok medrei e kibukkanásokon haladnak át, a vízfolyások elnyelődnek, csökkentik hozamukat, vagy a szárazvölgyben nem is alakul ki felszíni vízfolyás, tgy pl. a pilisszentiváni Vadászréti patak a Fehérhegy dolomitrögénél elnyelődik, a Jegenye völgy patakja veszít vízhozamából, a Solymár, Pilisszentiván feletti völgyek szárazak (1. kép). A nyelődés mértéke rövid szakaszon (100—200 m) 500—1000 l/perc is lehet. Mivel a karsztos, nagy reliefenergiájú vízgyűjtőről felszíni árhullámok a medencébe általában nem jutnak el és a vízfolyások alap vízhozama főként a korlátozott vízvezetésű oligocén összletből ered, a mederben lefolyó vizekre jellemző a kis áradási hajlam, a lassú leürülési folyamat, és a szárazabb időszakokban is viszonylag jelentős kisvizhozam. Mint említettük a nagycsapadékok vizei is csak nagyon ritkán jutnak a medence belső részére, annak ellenére, hogy ezt a dolomitos karszttípus viszonylag kisméretű, szűk nyelőkapacitású víz* Előadva a Hidrogeológiai Szakosztály 1975. jún. 17-1 ülésén. * * M. Áll. Földtani Intézet, Budapest. 1. kép. A pilisszentiváni Vadászrét árok A nyíllal jelölt rész alatt a meder már száraz CHUMOK 1. Ea/iKa Oxomnutbe IloAe EO3AE dep. IIUAUUIceHmueaH. lacmb, omMeneHHan cmpeAKOÜ u3oßpa3icaem cyxoe pycAO Bild 1. Der Vadászrét-Graben in Pilisszentiván. Unter dem mit einem Pfeil bezeichneten Teil ist das Bett schon trocken vezetési rendszere nagyobb árvizek esetén lehetővé tenné. E látszólagos ellentmondás okát keresve, részletesen vizsgáltuk a Vadászréti árok patakjának viselkedését, hozamának változását, elnyelődését különböző időszakokban. A patak vizének elnyelődése nagyobb árhullámok esetén is közel korlátlan. A nyelődésnek sajátos törvényszerűségei figyelhetők meg. A völgy talpon a víz durvaszemcséjű, dolomitmurvás, törmelék jellegű üledéken folyik. Ezen a völgykitöltő üledéken át történik a közvetlen elnyelődés. A mederben lefolyó vízhozam nagyságától függően változik az eltűnés hosszúsága: nagyobb vízhozamoknak nagyobb átszivárgó felület szükséges a hasonló hidrológiai feltételek melletti levezetődéshez. Megfigyelhető az is, hogy tartósabb csapadékos időszak után ugyanakkora vízhozam nyelődéséhez hosszabb nyelési távolság tartozik, mint szárazabb időjárás idején. Ez a változás — bár még mennyiségi regisztrálása nem befejezett — , ,hiszterézis" jelenséghez hasonlítható. Feltételezhető, hogy míg a karsztosodott völgytalpra az elnyelődő víz a porózus völgykitöltő üledéken átszivárogva lejut, a közvetítő közegben tározódik. A tározódási térfogatot a beszivárgó víztömeg felső határoló felületei borítják be, a felszíni vízfolyásmeder és a dolomit felszíne között. Az árhullámok időszakos nagyobb vízhozama az átáramoltatott szivárgási keresztmetszetet megnövelve, megnöveli a szivárgás határfelületével beborított térfogatot is. így a beszivárgó víz a megnövekedett térfogatban teljes tömegének karsztba nyelődéséig tározódik. A tá-