Hidrológiai Közlöny 1976 (56. évfolyam)

7. szám - Dr. Bogárdi István–Koris Kálmán–Vajnai Imre: A Velencei-tó vízgazdálkodási problémái

f J 303 Hidrológiai Közlöny 1976. 7. sz. A Velencei-tó vízgazdálkodási problémái Dr. BOGÁSDI ISTVÁN* — KOKIS KÁLMÁN** — VAJNAI IMRE*** Bevezetés A Velencei tó hazánk egyik jelentős természeti kincse. Erről a tényről még néhány évtizede is csak igen kevesen tudtak, ma azonban a lakosság szóles rétegei előtt ismert ós a tóval kapcsolatos problémák a közvéleményt élénken foglalkoztatják. Ezek a problémák természetesen elsősorban az illetékes szakembereket érintik, így az utóbbi időben előtérbe került a Velencei tó sokoldalú vizsgálata. Tanulmányunkban elsősorban a tó ós vízgyűjtőterülete vízgazdálkodási problémáival foglalkozunk. A témát, súlyának megfelelően, több egymásután megjelenő cikkben szeretnénk kifejteni, melynek kapcsán különböző hidrológiai, vízgazdálkodási módszereket is bemutatunk. A Velencei tó vízgazdálkodási vizsgálatával számos cikk és tanulmány foglalkozott a közelmúltban, de vízépítési, hidrológiai, stb. tanulmányok is napvilágot láttak, jelezvén a probléma felvetésének és a különböző vizsgálatoknak fontosságát [1, 2, 3, 4, 5]. 1. A kérdés általános ismertetése A Velencei tó négy —öt évtizeddel ezelőtt csak a víziszárnyas vadászat kiváltságos kedvelőinek nyújtott szórakozást és a horgászok élvezték nádasai sajátos hangulatát. A fürdés igénye csak a második világháborút megelőző években jelentkezett és igen szerény méreteket öltött. A felszabadulás után szinte robbanásszerűen növekedett a fürdőzés és a tó környéki üdülés iránti igény. Ebből mutat be példát az 1. táblázat [6]. Az üdülési igény növekedése miatt a tóval szemben támasztott követelmények is egyre fokozódtak. A két legfontosabb követelmény: a tó vízszintjének lehető állandósítása és a tó vízminőségének javítása. A vízszint állandósítása természetesen csak kívánság, amelyet a természeti jelenségek (mint véletlen eseményfolyamatok) hatásának mérséklésével megközelítőleg lehet teljesíteni. Arra lehet törekedni, hogy a természetes állapotban fennálló nagymértékű vízszintingadozás szűkebb határok közé szoruljon. A biológiai frissítés, a vízminőség javítás gondosan tervezett és végrehajtott emberi beavatkozásokkal (kotrás, növényzet irtása, szennyvíz elvezetés és tisztítás stb.) érhető el. A munka példaszerűen folyik a VITUKI, a Velencei tavi Intézőbizottság (VIB) és a Középdunántúli Vízügyi Igazgatóság elvi, anyagi és műszaki támogatásával. Ez a tanulmány az első követelmény — a vízszint kedvező határok között tartásának elemzésével foglalkozik, feltárva a kapcsolódó hidrológiai, vízgazdálkodási és közgazdasági tényezőket. A múlt évszázadai során nem sok emberi beavatkozás érte a tavat. Levéltári anyagok, történeti feljegyzések feldolgozásával kimutatták, hogy a tó az * OVH Vízgazdálkodási Intézet, Budapest. * * BME Vízgazdálkodási és Vízépítési Intézet,, Budapest. * * * Közópdunántúli Vízügyi Igazgatóság, Székesfehérvár. elmúlt 1500 év alatt 14 alkalommal kiszáradt [3]. A legutóbbi ilyen eset 1866-ban fordult elő. Még gyakrabban volt a tónak igen alacsony vízállása. A Velencei tó vízrendszere viszonylag vízszegény. Már az ötvenes évek elején kezdtek foglalkozni a tó intenzívebb hasznosításának gondolatával. Ekkor rekeszekre osztva a tavat, intenzív haltermelésre akarták berendezni. A halászat is a vízszint lebető állandósítását sürgette és ez volt a kívánság az akkor még nagyobb jelentőségű nádgazdálkodás részéről is. 1957-ben megalakult a Velencei tavi intéző Bizottság, amely már elsősorban a fürdés és üdülés érdekét szem előtt tartva szorgalmazza a körzet fejlesztését és ezért törekszik a vízszint állandósítására. A Velencei tó földrajzi helye, természeti szépsége és vizének üdülésre kiváló hőmérséklete, ásványi összetétele és gyógyhatása indokolja, hogy a Kormány ezt a tájegységet üdülőövezetté nyilvánította és Központi Fejlesztési Programot hagyott jóvá, bogy a növekvő igényeket a tó és környezete ki tudja elégíteni [5]. A IV. ötéves tervben végrehajtott fejlesztések és a további feladatok ennek a programnak célkitűzéseit követik. A Központi Fejlesztési Program kimondja, hogy az üdülőövezet fejlesztése szempontjából a legfontosabb a tó vízgazdálkodásának fejlesztése. A Velencei tó kezelése a területileg illetékes Középdunántúli Vízügyi Igazgatóság hatáskörébe tartozik [7]. Az igazgatóság feladata kidolgozni a Velencei tó üdülésre kedvező vízszintjét biztosító mérnöki létesítményeket, szabályozni és ahol indokolt kiépíteni a partot, továbbá intézkedéseket tenni a tó biológiai öregedésének csökkentésére [7]. Így még az 1963-as nagy vizet megelőzően, megépítette a Középdunántúli Vízügyi Igazgatóság az új dinnyési zsilipet, amely a tó vizének tervszerű leeresztését teszi lehetővé. A vízjárási adatok gondos elemzése már a hatvanas évek elején azt a megállapítást eredményezte, hogy a Velencei tavon sokkal nagyobb károkozó a vízhiány, az aszály, mint a vízbőség, az árvíz. Ezért határozta el a vízügyi igazgatóság a Velencei tó vízgyűjtőjén víztározók építését. Ennek nyomán 197 l-ben üzembe lépett a Zámolyi tározó [8] (kapacitása üzemi vízszintjén 4,5 millió m

3, árvízi túltöltésnél 7,8 millió m

3), majd 1975 januárjában a Pátkai tározó (kapacitása üzemi vízszintjén 7,85 millió m

3, árvízi túltöltésnél 9,2 millió m

3). Ezek a tározók már számottevő segítséget nyújtanak a nyári kisvízi időszakokban a vízpótlásra. Már a tározók építését jóval megelőzően, a vízügyi igazgatóság előrejelzési módszer kidolgozására megbízást adott a Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézetnek. Az elkészült anyag [9] azonban csak rövid idejű előrejelzéseket nyújt és nem számolhatott a tározók üzemével, hiszen még nem épültek meg.