Hidrológiai Közlöny 1976 (56. évfolyam)

3. szám - Dr. Oroszlány István: Üzemi belvizek keletkezésének dinamikája

110 Hidrológiai Közlöny 1976. 3. sz. Kovács L.: A mezőgazdasági vízgazdálkodás szerek lényegében azondísnak tekinthetők a részletes hatékonysági vizsgálatoknál éppúgy, mint a kész tervek összevetése alapján kialakított normatívák alkalmazásánál egyaránt. Dr. Oroszlány István, dr. Ravasz Tibor és a Gödöllői Agrártudományi Egyetem munkatársai kutató munkájukban igen széles körű elemzéssel tárták fel a természeti környezet, a hidrológiai és agronómiai jelenségek közötti kapcsolatokat, amelyekről több tudományos munkában, és előadáson számot adtak. Alábbiakban tehát az ő eredményeikre támaszkodó műszaki fejlesztési tervezést kívánom bemutatni, amely lényegesen eltér a korábbi módszerektől. —- Megállapításaink során már szó esett az üzemi vízrendezés fontosságáról. E kérdés azonban eddig külön kategória volt, elvált a főművi fejlesztéstől, de ugyancsak elkülönült a melioráció mezőgazdasági beavatkozásainak tervezésétől és megvalósításától is. A helyzet, a gazdasági eszközök elszigetelt, különböző érdekből és időben történő felhasználása következtében, igen nagy mértékben romlott, és a nem kellően koordinált beruházások, megvalósításuk után sem hozták meg a várt eredményt. Például, hiába épültek nagy szivattyútelepek és megfelelő méretű állami főcsatornák, ha az üzemi levezetőrendszer később, vagy éppen nem azonos területen valósult meg. Legalább ilyen hiba volt az üzemen belüli vízrendezés és a talajjavítás különválasztása, hiszen azok egységesen érhetik el a kívánt, kedvező hatást. A Körösvidéki Vízügyi Igazgatóság már közel egy évtizede törekszik érvényesíteni a területén a vízrendezés és a talajjavítás egységes rendszerének kialakítását, biztosítva a főművi és üzemi rendszerek fejlesztésének időbeli és térbeli összhangját. A korábbi évek ilyen irányú törekvéseit azonban nagymértékben korlátozta a mezőgazdasági üzemek anyagi helyzete, valamint a rendelkezésre álló tervezési módszerek hiányosságai, amelyek nem biztosították ennek az egységes beavatkozássornak a kedvező feltételeket. Békés megye vezetői elkészíttették a megye élelmiszergazdaságának távlati fejlesztésére vonatkozó tervet, amelyet a MÉM jóváhagyása alapján, jelenlegi tervezési feladatunk kiindulási bázisául fogadtunk el. Ez az egységes keretbe foglalt termelési program mind területileg, mind termékválasztékban kellően megfogalmazta az elérni kívánt célt, amelyet tervezésünk is magáénak tekintett. A lényeges mennyiségi növekedés rámutatott az egyes részterületek egyre növekvő vízérzékenységére. Azt a konklúziót szűrhettük le, hogy a következő évtized végére, a mintegy megkétszereződő terméshozamok elérésének, a rendelkezésre álló csapadék potenciális helybentartása nélkülözhetetlen feltétele lesz. Ugyanakkor azonban a már felszínen mozgásba jött víz haladéktalan elvezetéséről kell gondoskodnunk, mert az a táblán belül összefut és károkat okoz. Az új tervezési módszer A fentiek után röviden bemutatom azt a már körvonalazott — új tervezési módszert —, amely alapelveiben tartalmazza mindazon igények kielégítésének lehetőségét, amelyeket a vízgazdálkodással szemben a nagyüzemi mezőgazdaság támaszt. Először a vizsgálódás kerületi feltételeit kellett meghatározni. Ezt követően olyan rendszerelemzési módszert kellett kialakítani, amely az eddigivel Hzemben fizikai, biológiai, kémiai elemzések eredményeként szabja meg a technikai beavatkozás mértékét. Mindezeket a tennivalókat a mezőgazdaság és vízgazdálkodás egységes rendszerében kívántuk vizsgálni és alkalmazni. A fenti igények alapján a tervezés területi alapegységeként a tábla, a mezőgazdasági üzem termelési sejtje látszott legmegfelelőbbnek. E választás indoka, a feladat alapcélkitűzésének megoldásában rejlik. Napjaink mezőgazdasági termelés-fejlesztésének alapvető célkitűzése a termelés üzemszerűvé tétele. E törekvések, a gépesítés, a magas terméshozam, kis minőségi szórással jellemezhető, egységes termény, az üzemszerű szervezési lehetőségek termelékenységnövelő hatása, egyre kevésbé tűrik a természeti körülmények bizonytalanságait. Tendenciózus lett tehát a síkvidék mezőgazdasági üzemeiben az a követelmény, amely az üzemi termelési mód és a természeti környezet ellentmondásosságának feloldását az üzemi vízrendezések megvalósítása útján kívánta elérni. Már az 1956—63 közötti Békés megyei belvízi helyzet értékelésénél rámutatott Takács Lajos arra a körülményre, hogy az üzemen belüli kiépítés hiánya, a főművi kapacitás kihasználatlansága mellett, közel 11 000 ha termőterületen tette lehetetlenné a vetést, tehát üzemen beliil kell keresni a megoldást. Ezt igazolta az 1970. évi 816 millió Ft kár, amely zömében a mezőgazdasági üzemekben keletkezett. Lássuk ezek után az új műszaki tervezési módszert, amely a síkvidéki vízrendezés, illetve a síkvidéki mezőgazdasági vízgazdálkodás-fejlesztés célkitűzéseit korszerűen megoldani hivatott. Elsőként meg kellett változtatni a levezetési idő meghatározásához méretezési paraméterként felhasznált ,,tűrési idő"-bői történő kiindulást. I)r. Oroszlány István megállapítása szerint a növények tűrési ideje alapja lehet a növények fejlődésében bekövetkező károsodás felmérésének, nem lehet azonban mértékadó paramétere a hidraulikai méretezésnek. Virág T. vizsgálatai igazolták azt a tényt, hogy a csapadék« s időszakok tartamai önmagukban is hosszabbak léhetnek, mint a víztűrések alapján kívánatos levezetési idő, amelyet még tovább nyújt a felületi tározóterek leürülési időszükséglete (/., 2., 3. ábra). Mi lehet tehát az új vízrendezés-tervezés alapja? Az agronómiai célú vízrendezés kiindulási pontja az üzem, és alapja a termesztési alapegység, a szántóföldi tábla kell legyen. Ez a nagyüzemi termesztés legkisebb területi eleme, amely mesterségesen kialakított, egyöntetűen kezelt és hasznosított termőhely. A kialakított — termőhelyileg és agronómiai-