Hidrológiai Közlöny 1975 (55. évfolyam)

10. szám - Takács Lajos: Békés megye vízgazdálkodási helyzete és fejlesztése

HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 55. ÉVFOLYAM 10. SZÁM 433—480. Budapest, 1975. október Békés megye vízgazdálkodási helyzete és fejlesztése* TAKÁCS LAJOS, a Körösvidéki VÍZIG igazgatója, a MHT Békés megyei szervezetének elnöke Békés megye területének mintegy felét a Fehéra Fekete- és a Sebes-Körös, valamint ezek egyesüléséből származó Kettős- és Hármas-Körös, továbbá a Berettyó folyó és a Hortobágy-Berettyó főcsatorna hálózza be. E vízfolyások ősidők óta meghatározói voltak az itt kialakult életfeltételeknek. Már a török időkben jelentős szerep jutott a gyulai vár védelménél a víznek. A Tisza, a Körösök és a Maros mellékágai, tavaszi árvizei szinte megközelíthetetlenné tették e védelmi centrumot. A közelmúltban végzett mélyépítési földmunkák során számos nyomát fedezték fel a régi cölöphidaknak és a csatornák hajdani kiterjedt rendszerének. Az elmúlt századokban bőven akadt itt hal, amely táplálékul és megélhetésül szolgált. A megélhetést és a településeket azonban igen gyakran veszélyeztették a nagy területeket elborító, hosszantartó árvizek. A vízgazdálkodás céljait és a megvalósítás módját, a sürgetően jelentkező feladatokat első ízben Széchenyi István fogalmazta meg. Munkatársaival új honfoglalást indított a szerte csatangoló vizek kordába szorításával. Vásárhelyi Pál, Beszédes József, Bodolcy Károly voltak a korszak kiemelkedő vízimérnökei. A Körösök szabályozásában különösen Bodoky Károlynak jutott fontos szerep, hiszen ő volt a nagyváradi Körös-Berettyó Szabályozási Hivatal főmérnöke. Munkássága eredményét a korabeli lap így méltatta: ,,. . .Békés megyének lapályos határa, bőven ád gabonát a szántó munkájára. .." A nagy elődöket méltó generáció követte a kilencszázas évek elején: Bogdánfy Ödön és Sajó Elemér nemzedéke. A vízügyi szolgálat e kimagasló vezetőinek érdeme, hogy a vízgazdálkodás belekerült az akkori kormány fejlesztési terveibe. * Előadás a Magyar Hidrológiai Társaság 1974. évi évzáró közgyűlésen, Gyulán, 1975. április 28-án. Felismerték a fejlesztést gátló körülményeket is. Sajó Elemér 1919-ben így fogalmaz: „Elsősorban a feudális nagybirtokrendszer a legfőbb akadálya a vízimunkálatok előrehaladásának..." A végrehajtott szabályozási munkálatok közel egymillió kh. területet tettek művelhetővé. A szabályozás és ármentesítés e szakaszában épült 1896-ban a gyulai, 1907-ben pedig a bökényi duzzasztómű, utóbbi a hajózás és öntözés célját együttesen szolgálta. A városok ez időtájt kezdtek rohamosan fejlődni. A mérnökök elképzeléseit vérgehajtó munkásoknak, a Viharsarok kubikosainak is nagy érdeme e szabályozás. Jókai a múlt század végén így ír: ,,. . .tisztelettel hajtom meg fejem minden munkás előtt, de a Tisza—Körös menti kubikosok előtt levett kalappal haladok végig. . ." Az 1919-es Tanácsköztársaság megfogalmazta a valódi célokat, azonban igazán csak a felszabadulás után közelíthettük meg és foghattunk hozzá tervszerű megvalósításukhoz. Napjaink gondja nem kisebb, mint az elmúlt századoké volt. A népgazdaság ütemes fejlődése szükségessé teszi a korlátozottan rendelkezésre álló természeti javakkal, így különösen a vízzel való okszerű gazdálkodást. A társadalom egyre növekvő igénnyel lép fel a vízzel kapcsolatban, így tehát csak megalapozott tervezés, széles körű társadalmi és műszaki-gazdasági tevékenység szolgálhatja a vízgazdálkodás alapvető célkitűzését, a társadalmi igények egyre magasabb szinten történő kielégítését. Ezen aktív tevékenységet az elmúlt évtizedekben kimagasló eredmények jellemzik. E helyen is szükséges megállapítani, hogy mind a célok megfogalmazása, mind a végrehajtás során szerzett tapasztalatok széles körű közzététele során elévülhetetlen érdemeket szerzett a Magyar Hidrológiai Társaság. E társadalmi fórum következetes, ala-