Hidrológiai Közlöny 1975 (55. évfolyam)

6. szám - Pálhidy Attila–Sátorhelyi Tamás: Uszodák és strandfürdők vízgazdálkodása és vízkezelése

258 Hidrológiai Közlöny 1975. 6. sz. Uszodák és strandfürdők vízgazdálkodása és vízkezelése PÁLHIDY ATTILA*—SÁTORHELYI TAMÁS* A fürdőkultúra és a közegészségügy A modern életforma minden eddiginél nagyobb terheket ró a mai emberre, amit csak úgy tud károsodás nélkül elviselni, ha módja van a teljes értékű pihenésre. A dolgozó tömegek számára ezt a lehetőséget olyan komplex létesítményekkel lehet megoldani, melyeknél lehetőség van a pihenésre, a szórakozásra és a sportolásra. Ezekben a létesítményekben mindig fontos, sőt talán a legfontosabb szerepet játszották a fürdők és az uszodák. A gazdaságilag fejlett államok arra törekednek, hogy a társadalom minden tagjának, lehetővé tegyék a strandolási és az úszást. Ennek a célnak érdekében nagy társadalmi és anyagi erőket mozdítanak megA fürdő és uszoda iránt támasztott igények maradéktalan kielégítése még a gazdag államokban is nagy gazdasági erőfeszítéseket követel meg, ezért igyekeznek a célnak tökéletesen megfelelő, de mégis gazdaságos műszaki megoldások kifejlesztésére és alkalmazására. A mi gazdasági viszonyaink közöt t különösen nagy a jelentősége, hogy a fürdő és uszoda építéseinknél a gazdaságos megoldásokat alkalmazzuk, mert csak így remélhető az uszodák ós strandfürdők terén az európai országokhoz képest fennálló nagy lemaradásunk csökkentése. Tekintettel arra, hogy a fürdők általában deficitesek és csak költségvetési támogatással tarthatók fenn, a korszerű külföldi fürdőépítési gyakorlatban sokszor inkább kisebb élettartamú, de olcsóbb építési megoldásokat alkalmaznak. Ebből a szempontból a hazai fürdőépítési gyakorlat alapos felülvizsgálatára volna szükség, mert a közelmúltban épített nagyobb fürdőlétesítményeink — különösen a fedett uszodák — nagyon költségesek és emellett az alkalmazott szerkezetek nem mondhatók a legkorszerűbbeknek. A vízellátás cs vízminőség kérdései Korábban a hazánkban elterjedt felfogás és az érvényes előírások a vízellátás és a vízminőség kérdését elkülönítve, egymástól elválasztva kezelték. Ez a nézet az akkoriban szinte általánosnak mondható, vízkezelés nélküli, friss víz bevezetéses medencék elterjedtségével volt magyarázható, amikor is rögzítve volt a bevezetendő pótvíz mennyisége, és annak néhány kémiai jellemzője, valamint a teljes vízcserék időköze. Egyre inkább nyilvánvalóvá vált azonban, hogy bakteriológiai és átlátszósági szempontból megfelelő uszoda vizet a szokásos folyamatos vízadagolással és túlfolyatással gyakorlatilag nem lehet előállítani. Az uszoda vizekre korábban előírt óránként 2,5—5,0%-os vízpótlás nem elegendő, megfelelő eredményt — a fürdőzők számától függően — 25—70%-os óránkénti vízpótlással lehetne csak elérni. Ilven mennyiségű vizet a városi vízhálózatból kivenni lehetetlen, mert például egy 50x21 m-es medence üzemeléséhez naponta 10 000— 20 000 m

3 vízre volna szükség. Ez a vízmennyiség * MÉLYÉPTERV, Budapest. ma egy közepes lakosszámú város vízfogyasztásának felel meg. Hazánkban a fürdők vízellátásához szükséges vízmennyiséget legtöbbször csak nagy nehézségek árán lehet az ivóvíz-hálózatokból biztosítani, és a fürdés céljára feláldozott ivóvízzel sem lehet elérni a medencékben kielégítő vízminőséget a jelenlegi gyakorlat szerint. Külön nehézséget okoz a medencék időnkénti teljes leürítése és újratöltése, amikor rövid idő alatt igen nagy mennyiségű vízre volna szükség. Egy 50 X 20 m-es medence feltöltéséhez több mint 2000 m

3 vízről kell gondoskodni, amely egy kisebb város ivóvíz-fogyasztásának olyan nagy része, hogy az újratöltést csak üzemszüneti napok beiktatásával tudnák megoldani. A fentiekben vázolt körülményeket belátva, mind az egészségügyi, mind a műszaki szakértők szemléletében nagymértékű fejlődés mutatkozott az elmúlt évek során. E szakkörök ma már kivétel nélkül egyetértenek abban, hogy a vízellátás és vízminőség kérdései elválaszthatatlanok, hogy figyelmünket egyre inkább a medencében található víz minőségére kell fordítanunk, és hogy egészségügyi szempontból megfelelő vízminőséget csak a fürdőmedence vizének folyamatos kezelésével lehet fenntartani. A Magyar Tudományos Akadémia Vízgazdálkodástudományi Bizottsága Vízellátási és Csatornázási Albizottsága is foglalkozott a fürdővizeink minőségével és e vélemény szerint is alapvetően módosítani kell a fürdővizekre vonatkozó jelenleg érvényben levő hatósági előírásokat. A fürdőmedencék vizének módosított minőségi előírásait tartalmazó új szabványok (kémiai, fizikai, bakterológiai előírások) készülnek, megjelenésük 1975—76-ra várható. A kérdéssel foglalkozó szakbizottság úgy döntött, hogy az OVH által kiadandó Műszaki Irányelv-ben kell az uszodák és strandfürdők vízellátási és vízminőségi kérdéseit feldolgozni és ajánlást adni a követendő, korszerű módszerekre. A szakbizottság a MÉLYÍPTERV-et bízta meg az Irányelv kidolgozásával, amely Tervezet formában 1974 szeptemberében jelent meg, végleges kiadása 1975 első negyedévében várható. Az irányelv szerint a vízbeszerzés és a medencék vizének kifogástalan minősége szempontjait figyelembe véve — csak úgy tudunk kiterjedt fürdőkultúrát teremteni, ha a fürdőket korszerű vízkezelő művekkel szereljük fel. A kezelésnek számottevő előnyei vannak a fürdők gazdaságos üzemének szempontjából is, mert a vízkezelés folyamatos, megszakítás nélküli uszodaüzemet tesz lehetővé, így üzemszüneteket nem kell tartani. Emellett a víz hőmérsékletének gazdaságos szabályozása, a gazdaságos hőenergia-felhasználás is csak így lehetséges, és megoldódik a medence gyakori ürítésekor jelentkező víztömeg elhelyezésének kérdése is. Az 1., 2. és 3. táblázat képet ad a kifogástalan fürdővíz megkívánt jellemzőiről.