Hidrológiai Közlöny 1975 (55. évfolyam)
6. szám - Dr. Kolin László: A hazai mélységi vizek kezelésének szükségessége és technológiája
236 Hidrológiai Közlöny 1975. 6. sz. A hazai mélységi vizek kezelésének szükségessége és technológiája Dr. KOLIN LÁSZLÓ* Bevezetés Magyarországon az ivóvízellátás elsősorban felszín alatti, mélységi vízkészletre támaszkodik. 1970-ben a közüzemi vízművek által termelt ivóvízmennyiségnek mintegy 90%-a volt felszín alatti, ill. mélységi víz és csak mintegy 10%-a felszíni vízből tisztított ivóvíz. A következő években ugyan fokozódni fog a felszíni vízből tisztított ivóvíz mennyiségének aránya az összfelhasználásban, de a térszín alatti és mélységi vizek uralkodó szerepe megmarad. Annál is inkább, mert ezt a térszint alatti és mélységi vizeket a vízkészletgazdálkodás keretében védik és elsősorban ivóvíz céljára biztosítják, míg az ipar ugyancsak nagymórtékben növekvő igényeit a felszíni vízkészletből fogják kielégíteni. Magyarország hidrogeológiai viszonyai kedvező feltételeket teremtenek a mélységi ivó vízbeszerzés számára. A mai Duna—Tisza közi és tiszántúli alföldi részen a miocén korban alakult ki az az alapkőzet mely ma 600—2600 méter mélységben helyezkedik el. Ez az alapkőzet lényegében két nagy árokból áll (1. ábra). Az egyik árok a mai Budapest alatt kiindulva északnyugatról délkelet irányba lejt és egyre nagyobb fekümélységgel helyezkedik el. Ennek párja a Tiszántúlon Csap—Záhony alatt indulva északkeletről délnyugat irányába lejt és kb. Szeged alatt találkozik az előbb említett árokkal. Hasonló mélyedések találhatók azonos geológiai korral a mai Kisalföld (Győr környéke) és a mai Dráva medre alatt is A későbbi geológiai korokban ezek az árkok, mélyedések feltöltődtek. A pannon korban igen vastag — helyenként 2000 m — rétegek rakódtak le, melyek felső része helyenként már jó vízadó képességű. Majd a pleisztocén — levantei korban és később kialakultak a mai felső, néhány száz méter vastag rétegek, melyek a mai térszint alatti vízadó összleteket tartalmazzák. A mai magyar Alföldet körülvevő hegyekből — dombokból lefutó folyók, patakok az Alföldre érve a geológiai korokban mind homokos— kavicsos törmelékkúpokat raktak le. Ezek érintkezésben vannak a negyedkori, a levantei és felső pannon rétegekkel, valamint a mai nagy folyókkal a Dunával és a Tiszával. így ezeken a homokos — kavicsos törmelékkúpokon keresztül a mélyebb vízadó rétegek bizonyos mértékű utánpótlása is biztosított. Az ősi folyóknak ezek a törmelékkúpjai jelzik azokat a területeket ahol a földtörténeti őskorokban a felszíni vizek az Alföldre érve megtorpantak és pangó vizek, árterek keletkeztek. Ezekben a törmelék kúpok ban a víz által odahordatott kőzetekkel együtt — feltehetően hematit, magnetit és limonit formájában — vas és — barnakő formájában —- mangán halmozódott fel. Elvben ugyan ezek az ércek —, ill. az ércekben levő vas és mangán — vízben oldhatatlanok, de ezek* MÉLYÉPTERV, Budapest. 1. ábra. Magyarország mélységi vízadó rétegeinek vázlatos helyszínrajza. Fig. 1. Sehemaíical map of the artesian aquifers in Hungary ben a törmelékkúpok végénél keletkezett pangó vizekben, mocsarakban az organikus, rothadóképes vegyületek és a kénhidrogén előidézhettek olyan redukciós folyamatokat, melyek az ércek kétvegvértékű vas és mangán ionjait az oxigénmentes és szénsavas vizekben karbonátok, hidrogénkarbonátok formájában feloldották. Ezeknek a folyamatoknak a hatására a mai 140—400 m mély rétegekben mindenütt található vas- és mangán és a vízben levő oldott sók jelentős része — 80—90%-a — hidrogénkarbonát: Fe(HC0 3) 2, illetve Mn(HC0 3) 2. Az említett mélységi vizekben klorid és szulfát csak igen kis mennyiségben fordul elő. Mindezt jól szemlélteti az 1. táblázat, mely Magyarország különböző helyein levő, de közel azonos mélységű kutak vizeinek analíziseit tünteti fel. Látható, hogy kivétel nélkül csak változó keménység van a vízben, ami mind a hidrogénkarbonátok nagy menynyiségével függ össze. Magyarország mélységi vizeinek sajátos jellegzetessége egyes kutak vizének jelentős gáztartalma. Erre a jelenségre már a múlt század végén felfigyeltek, de tömeges előfordulásuk csak az utóbbi 10 évben jelentkezett. A legtöbb gázos kutat a Tiszántúlon, az ipari jelentőségű szénhidrogén telepek közelében találhatjuk. Kétségtelen földszerkezeti összefüggése lehet annak, hogy a mélyebb rétegekből a szénhidrogén gázok a vizet tároló pleisztocén korú rétegekbe fel vándorolnak, mert a zalai olaj mezők fölött pl. nem észlehető ez a jelenség. A Tiszántúl egyes részein, Hajdúszoboszló, Karcag, Békéscsaba, Orosháza környékén a kutakban a gáz-víz viszony eléri a 100 1 gáz/víz m 3 értéket is és a gáz jelentős része metán. Az elmúlt években a gáz olyan kutakban is megjelent, ahol korábban nem észlelték, s így kisebb nagyobb robbanások keletkeztek — váratlanul — a vízmű-
