Hidrológiai Közlöny 1975 (55. évfolyam)
5. szám - Dr. Körösmezey László: Szennyvíziszapok kezelésének módszerei hazai tervezésben
Dr. Körösmezey L.: Szennyvíziszapok kezelése Hidrológiai Közlöny 1975. 5. sz. 207 Ez a megállapítás egyáltalán nem segítette elő a mezőgazdaság amúgy is egyre tartózkodóbb magatartását a rothasztott, vagy aerob úton stabilizált iszap trágyaként felhasználásának terén. A két iszapkezelési rendszer azóta is megfér egymás mellett, bár a kisebb beruházási igényű, de nagyobb üzemköltségű stabilizálás inkább a kisebb berendezésekre korlátozódik. A tervezés a közegészségügyi aggályokra — első lépésként a fejlődés útján — a ma meglevő talajerőgazdálkodási szervezetre támaszkodva a komposztozás alkalmazását próbálta ajánlani, ahol az erjedés során fellépő 60—70 °C a csíraszám jelentős csökkenését, és a kórokozók gyakorlatilag teljes pusztulását biztosítja. A komposztozást ugyancsak korszerű eljárásnak lehet nevezni ma is, amelynek előnye, hogy a szennyvíziszap mellett feldolgozza a városi szemetet is és olyan közegészségi szempontból is megfelelő komposztföldet — trágyát — állít elő, amelyet a mezőgazdaság széles körben felhasználhat. A tisztítótelep mellé helyezett komposzttelep építésére azonban a tisztítótelep költségein kívül szükséges fedezetet még egy hazai város esetében se sikerült előteremteni, pedig a tervezés több beruházás esetében is előirányozta, sőt az egyik KGM vállalat a Dorr rendszerű gépesített komposztelep licencét is megvásárolta. — Igaz, hogy nem mentes a nehézségektől a kész komposztföld elhelyezési lehetőségének és értékesíthetőségének folyamatossága sem. 3. A korszerű iszapkezelés útjai Ma az iszapkezelés művelete alatt egész műveletsort értünk, amely a — gravitációs sűrítés, — anaerob rothasztás — vagy aerob stabilizálás, — kondicionálás, —- mechanikai víztelenítés és a — termikus kezelés fokozatokból áll. Nem szükségszerű azonban, sőt legtöbbször nem is fordul elő, hogy az iszapkezelés a felsorolás minden műveletét alkalmazza. Egy rendszer felépítését ezeknek az elemeknek — de nem minden elemnek — a felhasználásával lehet összeállítani (1. ábra). Az ábra részletesen szemlélteti az egyes műveleteket az iszap keletkezésétől a már korábban ismertetett hagyományos iszapkezelési eljárásokat a korszerű iszapvíztelenítési módszereket. Ezen folyamatábra összeállításánál nem törekedtem teljességre, ami egyébként is igen nehéz vállalkozás lenne, csupán azoknak a lehetőségeknek felsorakoztatására, amelyek a hazai tervezési gyakorlatban már valamilyen formában előtérbe kerültek és ismeretük révén mód van tényleges alkalmazásukra. A választék ígv is akkora, hogy a legnagyobb gond ma éppen a legmegfelelőbb, vagy legmegfelelőbbek kiválasztása. Az alábbiakban — nem ismételve a hagyományosnak nevezett iszapkezelési módokat — arról a kényszerű irány keresésről, kísérletezésről, és azok JELMAGYARAZATNYERSSZENNYVÍZ MECHANIKAILAG TISZTÍTOTTSZV. BIOLÓGIAILAG TISZTÍTOTT SZU TISZTÍTOTT SZENNYVÍZ ELEVENISZAP 3.F0K0ZATU TISZT ISZAPJA . SZENNYVÍZISZAP A KEZELES KÜLÖNBÖZŐFÁZISAIBAN HAMU VAGY SZAIRITUTT ISZAP ISZAPVIZ, CSUPGALÉMZ ' moiCloMvEGYSZEREK&ERVETLENANYABOKILLPOLIELEHTROLITOK) HAGYOM ÁNYOS ISZAPKEZELES GÉPI ISZAPKEZELES HOKEZELES SZÁRÍTÁS ILL. ÉGETÉS 1. ábra. Az iszapkezelés műveletsora Abb. 1 Operationsreihe der Schlammbehandlung