Hidrológiai Közlöny 1975 (55. évfolyam)

3. szám - Máthé Lajos: A villamosenergia-iparág vízgazdálkodása. I.

.108 Hidrológiai Közlöny 1975. 3. sz. Máthé L.: A villamosenergia-iparág Az összes frissvízigényből 98,8% a hőerőművek saját víztermelése, és csupán 1,2% a vásárolt vízmennyiség. A többszörös vízhasználat (a gőzkörfolyamat nélkül) tröszti átlagban a frissvízigény 1,3-szerese. Ez a szám — érthetően — a frissvízhűtéses hőerőműveknél igen alacsony, 0,2-szeres; jelentős — átlagban 22-szeres — a hűtőtornyos hőerőműveknél; ismét alacsony — átlagban 1,7szeres — a hőszolgáltató erőműveknél. Utóbbiaknál ugyanis a hőszolgáltatás bevezetésével egyidejűleg a hűtőtornyokat és a kondenzátoros hűtést általában felszámolták, és így lényegében minden hűtővizet el kell engedniök. Az összes kibocsátott vízmennyiségből 96,7% hűtővíz és csak 3,3% technológiai szennyvíz. A hűtővíz azonos minőségű vagy tisztább, mint a beszerzett víz (szűrik és több helyütt ülepítik is), és csak átmeneti hőszennyezése van, a technológiai vizet pedig általában tisztítják vagy a zagytéren szikkasztják. Tisztítatlan technológiai szennyvíz élővízfolyásba csak ott kerül, ahol károkozás nélkül megfelelően felhígul, közcsatornába pedig csak ott, ahol ezt az illetékes csatornázási művek engedélyezi. Élővízfolyás szennyezése így csak vis maior esetén, rövid időtartammal fordul elő. Jellemző erre, hogy a nehézipari tárca vállalatai által befizetett 1971. évi szennyvízbírságból csupán 1,58 ezrelék(!) esett az MVMT-hőerőművekre. Ivóvíz minőségű vizet ipari célra csak igen kis mértékben, az összes frissvízigény 0,23 százalékában használunk fel. Az ipari célra használt ivóvíz minőségű víz közel kétharmad része (63%) saját víztermelés; 71%-ánál pedig ipari minőségű víz beszerzésére lehetőség nincsen. Az ipari célra való ivóvíz-felhasználást több mint negyedével csökkenthetnénk akkor — és évente kereken 850 ezer m

3 ivóvíz szabadulhatna fel a lakosság részére Budapesten — ha a Fővárosi Vízművek végre megépítené az ún. kis felszíni vízművet, amely az Angyalföldi és az Újpesti hőerőműveknek is ipari minőségű vizet szolgáltatna, s amelynek építéséhez a szükséges hozzájárulást már évekkel ezelőtt a Vízművek rendelkezésére bocsátottunk. Vízgazdálkodásunk fejlődésének értékelése A 2. táblázat adatai, valamint ezeket és az összefüggéseket szemléletesen bemutató 1. ábra felhasználásával vízgazdálkodásunknak az elmúlt nyolc év alatti fejlődése megfelelően értékelhető. Az 1965-öt megelőző hat és a követő két évben nem volt ugyan éves összesítő felmérésünk, amelynek alapján 1965 adatait ellenőrizni, esetleg korrigálni lehetett volna, a fejlődések trendjéből következtetve, az összefüggések értelmezése alapján 1965 mégis elfogadható biztos bázisévként. (A megnevezések után következő zárójeles szám a táblázat sorszámát és a grafikonvonal számát jelöli.) Ipari vízigényünk (6) a bázisévtől 1968-ig, 3 év alatt 10%-kal, azt követően 1971-ig (1968-hoz viszonyítva) ugyancsak három év alatt már csak 1,65%-kal növekedett, noha a villamosenergiatermelés (2) növekedése ugyanezekben az időszakokban 21, illetve 16% volt. A vízigények 1968-ig bekövetkezett 10%-os növekedését elsősorban a legnagyobb frissvízigényt jelentő frissvízhűtéses hőerőművek energiatermelésben való részvételének (3) 12,8%-os emelkedése okozta. Ebben az időszakban lépett üzembe többek között a Dunamenti hőerőmű 450 MW, a Bánhidai hőerőmű 100 MW beépített teljesítőképességgel, s lényegében azt lehet mondani, hogy a belépő új teljesítőképességek szinte kizárólag frissvízhűtésűek voltak. 1969—1971 között ezzel szemben a teljesítőképesség változását döntően hűtőtornyos hűtésű erőművek (Gagarin hőerőmű 600 MW) idézték elő, ugyanakkor az értékesített hőből a frissvízhűtéses hőerőművek részaránya (5) tovább növekedett (1965-höz képest 116%-ról 124%-ra). — Frissvízigényünk (6) 1972-ben 1971-hez képest 4%-kal megemelkedett, amit elsősorban a villamosenergia-termelés (2) fejlődési trendjének rövid, átmeneti megtorpanása után a kiugróan magas növekedés indokol. Vizsgálataink szerint (1. táblázat) frissvízigényünk trendje 1980-ig emelkedni, azt követően 1985-ig lejteni fog a valószínű távlati erőműépítési program alapján, az új frissvízhűtéses hőerőművek energiatermelésben való részvételi arányának (1970-hez képest 1980-ban 75%, 1980-hoz képest 1985-ben 55%) megváltozása miatt. Az erőművek fajlagos vízigénye (7) a termelt villamos energiának (2) és az ipari vízigénynek (6) a viszonyából adódik. Mindaz érvényes tehát rá, amit a vízigényeknél elmondtunk. Trendje a frissvízhűtéses hőerőművek energiatermelésben való részvételének megnövekedése miatt várhatóan az 1970-es évek második felétől emelkedni fog. A hőerőművek vízkibocsátásának (8) mennyiségét elsősorban a frissvízhűtéses hőerőművek hűtővízigénye befolyásolja, jelentős csökkentő hatással van rá azonban azok hőszolgáltatásban való részvételének mértéke. Ipari vízigényhez viszonyított százalékos értéke (9) ezért csökkent az 1965. évi 95,5%-ról 1968-ra 92, 1969-re pedig 91%-ra, ami — kisebb eltéréssel — azóta is változatlan. A jövőben az új frissvízhűtéses hőerőművek belépése miatt százalékos értékének emelkedése (esetleg az 1965. évi szintre is) várható. A vízelhasználás (10) az ipari vízigény (6) és a vízkibocsátás (8) különbsége. Változása is e kettő változásával függ össze. Mennyiségének jelentős növekedése a távlatban mindenképpen várható, de ez még akkor is kisebb lesz, mint a villamosenergia-termelés növekedése, ha a hőerőművek hőértékesítésben való részvétele arányának emelkedése nagyobb érték felé irányítaná. Az országos vízgazdálkodást és vízmérleget tekintve, a hőerőművek vízelhasználása a legfontosabb mutató, mert ez a vízmennyiség már nem kerül vissza az országos vízforgalomba. •—