Hidrológiai Közlöny 1974 (54. évfolyam)
2. szám - Dr. Csanády Mihály: Galvánüzemi szennyvíz által okozott talajvíz-szennyezések
64 Hidrológiai Közlöny 1974. 2. sz. Dr. Csanády M.: Galvánüzemi szennyvíz vizsgálat kérésekor feltétlenül jelezzék a különleges vizsgálatra vonatkozó igényt. Ha nem adható meg megbízhatóan, milyen anyagokkal kell számolni, vagy az illető laboratórium nincs berendezkedve a megfelelő komponens vizsgálatára, egyszerű toxikológiai vizsgálat elvégzése célszerű, lehetőleg több vízi élőlénnyel, például kisrákkal (pl. Daphnia magna) és hallal (pl. Lebistes reticulatus). Lényeges elvi kérdés továbbá, hogy kezelés után szabad-e talajban szikkasztani például galvánüzemi szennyvizet, ha igen, milyen feltételek mellett. A fenti esetek tanulságait levonva, azt az álláspontot alakítottuk ki, hogy lakott területen, vízadásra használt vagy a jövőben használni kívánt területen, továbbá ezek 1,5 km-es körzetében nehézfémtartalmú szennyvizet egyáltalán nem szabad elszikkasztani. (Karsztos területen ez értelemszerűen a vízadó teljes hidrogeológiai védőterületére vonatkozik!) Egyéb esetben akkor engedhető meg a szikkasztás, ha a talajvíz áramlási irányában 5 km-en belül nincs lakott terület, talajvízre telepített vagy telepítendő vízmű, és a méregtelenítés a szokásosnál nagyobb mértékben megtörténik. A jelenleg érvényben levő kormányrendelet (40/1969) az élővízbe (befogadóba) vezethető szennyvizekre ad meg határtértékeket. Szikkasztás esetén — amire csak ott kerülhet sor, ahol az előbbi feltételek teljesíthetők — az élővízbe vezetésnél szigorúbb határértékekre van szükség, mivel a hígítás a talajvízben jóval kisebb mértékű, és az elkeveredés nem befolyásolható. A javasolt határértékek (az elszikkasztásra kerülő szennyvízben): szabad cianid 0,2 mg/l komplex cianid 1 mg/l nikkel 2 mg/l cink 5 mg/l réz 5 mg/l króm(VI) 1 mg/l króm(III) 5 mg/l kadmium 1 mg/l Alapvetően fontos továbbá, hogy az ilyen jellegű szennyezések fellépésével számoljunk. A legfontosabb teendő a mérgező anyagok sorsának nyomon követése, beleértve a hulladékok kezelésének az ellenőrzését is. Minden vegyszert használó személy mellé persze nem állítható ellenőr. Lényeges ezért annak minél szélesebb körben való tudatosítása, hogy a vegyi anyagoknak, különösen az olyan, lebomlásra gyakorlatilag nem képes anyagoknak, mint például a nehézfémeknek a szétszóródása a környezetet helyrehozhatatlanul elszennyezheti. A galvánüzemi szennyvizeket az üzemből való kibocsátásuk előtt minden esetben kezelni kell. Eleinte a cián eltávolítását és a pH beállítását kívánták csak meg, ma viszont már e nehézfémek eltávolítása is feltétlen követelmény, még a legkisebb üzemek esetében is. A megfelelő hatásfokú méregtelenítés módszerei már kialakultnak tekinthetők; a tényleges eredmény többnyire a végrehajtás lelkiismeretes voltán múlik. (Egy-két igen szigorú határértéknél — pl. nikkel, ezüst — még akad probléma.) Kevésbé megoldott a kezelés során keletkező iszap ártalmatlanítása; ennek tárgyalása azonban külön tanulmányt igényel. Az mindenesetre megengedhetetlen, hogy egyes kis galvánüzemek úgy legyenek a nagyobb üzemek partnerei vagy vetélytársai, hogy az élet- és egészségvédelem, valamint a környezetvédelem alapvető követelményeinek teljesítését elhagyják. Ahol a szennyvíz nem vezethető közcsatornába vagy élővízbe és a szennyvíz a fenti feltételek hiánya miatt nem is szikkasztható, nem szabad galvánüzemet létesíteni! IRODALOM [1] Standard Methods for the Examination of Water and Wastewater. 12th Ed., New York, 1965. [2] Fleps W.: Ciánmeghatározási módszerek összehasonlító értékelése. VITUKI témajelentés. Budapest, 1961. [3] KGST Egységes Vízvizsgálati Módszerek. Budapest, 1968. [4] International Standards for Drinking-Water. 2nd Ed., Geneva, 1963. [5] Molnár M.: Kromátszennyezés ásott kút vizében. Hídról. Közt. 47, 369—70 (1967). [6] Csanády Mihály: Nehézfém és cián szennyezés terjedése talajvízben. Hidrol. Közi. 48, 32—38 (1968). [7] Valér M., Csanády M.: Kontakt szenzibilizálódás kromáttal szennyezett kútvíztől. Bőrgyógy. és Vener. Szemle, XL1V 168—70 (1968). 3arp^3HeHHfi rpyHTOBbix BOA. npumnieHHbix CTOIHWIWH BOAaMH rajibBaHHHecKHx uexoB Vűhűő«^ M. Heo6pa6oTaHHyio CTOMHVIO BOAY HeőoJibmnx raJibBaHH<iecKHx uexoB B HeK0T0pbix cejrax 6e3 pa3pemeHiiíi BnyCTHJIH B rpyHT, HTO npHHHHHJio 3arpfl3HeHne rpyHTOBbix BOR. B (iflHOM cjiynae Obuia 3arpH3HeHa BO/ta 3 KOJIOAueB, 3aTeM 6 i<oJio«qeB h — name nocjie npeKpaiyeHHfl BnycKa CTOHHUX BOA B rpyHT — 3arpji3HeHHe pacuunpnJiacb H nocjie 6 JIET B 23-x Kojiofluax MOÄHO BbWBHTb xpoMaTbi. B apyroM cnynae OCHOBHHM 3arpH3HHTejieM TaK»e JIBJUIJICÍI xpoMaT, (5bina 3arp«3HeHa Boaa 18 KOJTO/meB H 3arpji3HeHHe flomjia Ha paccTOflHHe 250 M. FLJISI aßyx nepcoH yiwbiBaHHe c xpoMaraoö BOAOH npHMHHHJio SKijeMHoe 3a6ojieBaHHe. B oi<pecHocTH r. Ey^aneuiT H B oÖJiacTH neiuT 6bijio HaöJiWfleHO-oÖHapyjKeHo 3arp?j3HeHne rpyHTOBbix BOR B 3 cejiax B Sonbwoií Mepe n B 4-X cejiax B HeßoJibiuoH iwepe. B ÖOJIblUHHCTBe CJlYHaeB (H3 66 3arp?J3HeHHbIX KOAOfli;eB B 58 Kojioauax) OCHOBHUM 3arp«3HHTejieM ABJifleTCíi xpoMaT, HO B HeKOTOpbIX Cjiynajlx MO>KHO 6bIJI0 BblíIBHTb UnaHHflbi, Me^H, HHKKeji» h KaflMHj). B cjiyqae yiwepeHHoro rjiHHaHoro rpyHTa TeKymaa rpyHTOBan B0«a „KpoMaTorpa<j)HpyeT" 3arp«3HeHH5i; HaHöojiee SbiCTpo pacnpocTpaHjieTCfl xpoMaT, MCfljieHee ABHraioTCH HHKKejib H Meflb. YKa3aHHbie Bbiuie cjiyiaw ph«om aHajiHTHiecKHx BonpocoB BOflbi noßHHMaioT H TeopeTH»iecKHe npoÖJreMbi. KpoMe H3jro»<eHHH oTAejibHbix cjiy^aeB B CTaTbe pacCMaTpuBaiOTCJi H HeK0T0pbie TeopeTHwecKiie Bonpocbi. Kor«a, Ha ocHOBaHim Kai<nx rio^poöHbix HccJieflOBaHHÍi MOMCHO onpeaejiHTb Ka iiecTB0 nuTbeBofi BOÁM? KaK oueHüBaTb npHcycTBHe TaKoro K0Mn0HeHTa, flJin KöToporo HeT fleHCTBHTejTbHOIÍ HOpMbI? Tfle MO>KHO OTBeCTH CTOMHbie BOflbi ranbBaHHqecKnx qexoB h nocjie KaKoii CTeneHH oöe3Bpe>KHBaHH>i? MTO MOHÍHO C/iejiaTb AJW ripe/tOTBpameHHH nofloSHbix cjiyMaeB?
