Hidrológiai Közlöny 1974 (54. évfolyam)
10. szám - Aujeszky Géza–Dr. Karácsonyi Sándor–Dr. Scheuer Gyula: A DNY-i bükk karsztvízföldtani viszonyai
472 Hidrológiai Közlönij 1974. 10. sz. Aujeszky G.—Dr. Karácsonyi S.— Dr. Scheuer Gy.: A DNy-i Bükk 60 50 i^J 30 2010• 0 Abb. 7. / 24 25 26 1971. január 31 [nap] 7. ábra. A Szikla forrás és az Ut-alatti forrás kloridion változása a sóbetáplálás hatására. [nderung des Chloridions der Szikla-Quelle und der Utalatti-Quelle auf Einfluss der Salzeinspeisung latosan az egész bükki karsztrendszert. A Bükk hegység É-i része igen gazdag karsztforrásokban (Monosbéli, Salátás, Sziívásváradi Szalajka, Garadna stb.), tehát a karsztrendszer a beszivárgó víz egy részét É-felé adja le. E forrásokra jellemző a nagy hozamingadozás és az alacsony vízhőmérséklet. A Bükk D-i oldalán kevesebb, túlnyomórészben kiegyenlítettebb vízjárású nagyhozamú, és magasabb hőmérsékletű karsztforrást (Eger, KácsSályi és a Miskolc-Tapolcai források) találunk. A két legnagyobb hozamú forrás a D-i oldalon a hegység két végénél fakad. Ezek a legmélyebb megcsapolási helyek. Ez nyilvánvalóan nem véletlen, és visszatükrözik a jelenlegi viszonyokat meghatározó hidrodinamikai sajátságokat és adottságokat. Ebből következik, hogy a hegységben húzódik egy olyan vízföldtani vízválasztó vonal, melytől É-ra a beszivárgó csapadékvíz az É-i forrásokat táplálja és attól D-re az áramlás már a D-i megcsapoló helyek felé áramlik. Ha az É-i és D-i források vízhozamait összehasonlítjuk, akkor a D-i forrásoké lényegesen nagyobb. Ez azt mutatja, hogy a hegységben beszivárgó vizek nagyobb része áramlik D-i irányba. Annak, hogy melegvíz csak a D-i területen található, az eltérő földtani adottságokban kell keresnünk az okát. Az É-i oldalon a víztartó képződmények magasan települnek és alóluk kibukkannak a paleozoós képződmények. A D-i Bükk ezzel teljesen ellentétes felépítésű. A víztartó képződmények — triász időszaki és felső eocén mészkövek — az Alföld felé a törések mentén mélybe süllyedtek és felettük vastag harmadidőszaki és negyedkori üledékek halmozódtak fel. ígv a karsztos kőzetekben tárolt víz felmelegedésére a földi hőáram hatására a lehetőségek adottak. Ezek a viszonyok a Bükk É-i oldalán hiányoznak. A Bükk hegységben nagy területeken találunk összefüggő tápterületet képező mészkőkibukkanásokat. Ezektől az adottságoktól lényegesen eltér a DNy-i Bükk felépítése. Ennek ellenére a területen számos nagyhozamú forrás fakad (1. táblázat), amelyek magassági helyzetük és vízjárásuk szerint három csoportba oszthatók. a) A legmagasabban fakadó források: Vöröskő felső 500 mAf., Vöröskő alsó 475 mAf., Feketelen 460 mAf., Imó 470 mAf. Ezek időszakosak, csak tavasszal, ill. enyhe teleken működnek. Bárány L. adataiból szerkesztett 8. ábrából látható, hogy rendkívüli csapadék hatására indulnak meg a források. A források 1971. elején is működtek, majd a magassági helyzetüknek megfelelően fokozatosan elapadtak, legkésőbb a Feketelen forrás június elejéig (4. kép). Az időszakos források a csapadékkal szoros kapcsolatban vannak, ezért az Imó forrás korábbi szivornvás működési elmélete nem bizonyult időtállónak. A források vízhozama kb. 0—5000 m 3/nap között változik. b) Közepes magasságban — 208—307 mAf. között kilépő források: Berva (időszakos), Felső-tárkánvi Szikla-, Dohánygyári-, (5. kép), Miklós-, Sikfőkuti Imre-, (6. kép), Forrókút forrás (9. ábra). A volt Berva forrás kivételével állandóak, ill. csak rendkívül csapadékszegény időben apadnak el. A duzzasztott források csoportjába tartoznak. c) A legalacsonyabbak (157 mAf.) — az egri források — a langyos, felszálló, nagvvízhozamú források csoportjába sorolhatók. Eocén, ill. triász mészkőből álló sasbércből származik a víz.
