Hidrológiai Közlöny 1974 (54. évfolyam)
10. szám - Aujeszky Géza–Dr. Karácsonyi Sándor–Dr. Scheuer Gyula: A DNY-i bükk karsztvízföldtani viszonyai
Aujeszky G. — dr. Karácsonyi S. — dr. Scheuer Gy.: A DNy-i Bükk Hidrológiai Közlöny 1974. 10. sz. 467 triász, továbbá a felső eocén mészkő a legjelentősebb karsztvíz tározói a területnek. A hegységi részeken időszakos karsztforrások, a peremeken nagy hozamú források fakadnak a mészkövekből. A források típusa és hozama különböző. A hegységi terület nyílt leszálló karsztöve és a hegység előterének fedett felszálló karsztrendszere közötti átmeneti zóna a kibukkanó karsztok területe, ahol egyaránt előfordulnak a leszálló, ill. felszálló karsztvizek. Az ilyen területeken a felszíni karsztos kőzet kibukkanások közötti medencerészeken felszálló vizet kapunk a mélybesüllyedt karsztrögökből, míg közvetlenül a felszíni karbonátos rögökből az általános karsztvízrendszernek megfelelően nvomás nélküli karsztvizet tárhatunk fel. A karsztvízrendszer mai állapota meghatározott földtörténeti fejlődési folyamat eredményeként alakult ki. A felszín formáló erők és folyamatok a miocéntől kezdődően hatottak, de a legnagyobb változásokat a pleisztocén felszínfejlődési folyamatok hozták létre. A pleisztocén egyes szakaszain belül jelentős mértékű kiemelkedések történtek a hegységi részeken, míg az előtér erősen megsüllyedt. A relief energia megnövekedésével az üledékek nagyobb mértékű lepusztulása következett be. Ezzel párhuzamosan az éghajlati változások —- a jeges időszakok és az azokat egymástól elválasztó meleg, csapadékos klímaperiodusok — hatására különböző típusú üledékek (lösz, édesvízi mészkő) rakódtak le, továbbá a fagyhatásra a kőzetek felszínén számottevő kőzetaprózódás és karsztosodás történt. A DNy-Bükk karszt-hidrodinamikai adottsága több fázison keresztül alakult a mai állapotig. A rendszer fő megcsapolási helyei mindinkább D-i, ill. DNY-i irányba helyeződtek át. Ez természetesen azzal függ össze, hogy a törésekkel feldarabolódott és mély besüllyedt víz vezető kőzetek helyzete rendkívül változatosan alakult. A kevésbé megsüllyedt, de vízzáró képződményekkel fedett mészkő- és dolomitrögök a völgybevágódás, az általános erózió, és a kéregmozgások hatására kipreparálódtak, az agyagos képződmények róluk lepusztultak, ezért első ütemben a karsztrezervoár mélyebb szintű megcsapolásaként jelentkeztek, majd a továbbfejlődés hatására új tápterületként kapcsolódtak be a karsztrendszerbe. A jelenlegi karsztrendszer legmélyebb és legjelentősebb megcsapolója az egri forráscsoport, mely az Eger patak felső pleisztocénben bekövetkezett völgybevágódásának az eredménye. A kiemelt helyzetben levő mészkőből álló sasbérc feletti vízzáró képződmények hoszszú időn keresztül megakadályozták a karsztvíz felszínretörését, az erózió hatására lepusztultak, így az értékes víz feltörésével új forrás keletkezett, amelv természetesen kihatott az egész hozzátartozó karsztrendszer hidrodinamikai egyensúlyára (2. ábra). A mészkő területeken a karsztos jelenségek igen gyakoriak. Láng S. szerint a barlangok keletkezése a pliocénben és pleisztocénben történt. A barlangok nagyrésze inaktív forrásbarlang. Különböző magasságokban foglalnak helyet a jelenlegi erózióbázis szintje felett, a barlangok a völgyek fiatal bevágódásának, a domborzat fejlődésének bizonyítékaiként értelmezhetők. A triász-időszaki mészkövek vékonypadosak, erősen töredezettek. Víznyelő és vízadóképességük ennek megfelelően kedvező. A felső-eocén mészkő repedezettségére a Biikk-bérc környéki nyers[mA.f] 190160 • 170160 • 150 • 140 • 130 • 120 • 110 • 100 • 90 • 80 • 0 Vízvezető közét \ Feltételezett (5) Patakhordalék veto k —Vízáramlás iránya (T) Eger patak (?) Források (3) Vízzáró rétegek 2. ábra. Az egri források vázlatos vízföldtani szelvénye Abb. 2. Schematisches hydrogeologisches Profil der Quellen in Eger
