Hidrológiai Közlöny 1974 (54. évfolyam)

9. szám - Tomik Teresa–Dohnalik József–Ujda Kazimierz–Puskás Tamás: A varsói PIHM és a budapesti VITUKI közötti együttműködés a hidrológiai észlelőhálózat fejlesztése terén

386 Hidrológiai Közlöny 1974. 9. sz. Tomik T. és mtsai: A varsói PIHM és a budapesti VITUKI A hidrológiai észlelőhálózatok állapota Magyarország Magyarországon a hidrológiai adatok gyűjtése a XVIII. században, az ipari forradalom idején kezdődött. Vízállásfeljegyzések 1817-től, észlelőhálózat keretében 1851-től készültek. A hajózás fejlődése és az ismétlődő árvizek pusztításai kedveztek a hidrográfia fejlődésének, aminek következtében 1886-ban Európában az elsők között létrejött a magyar vízrajzi szolgálat. Ettől az időtől kezdve az adatgyűjtés országosan egységessé, a fejlesztés tervszerűvé vált. A közvetlen észlelési adatok egyszerű feljegyzésén túl, fokozatosan fejlődött a feldolgozás és értékelés, amely a vízrajzi kutatás megindításához és az első világháborúig terjedő időszakban világviszonylatban is figyelemre méltó eredmények eléréséhez vezetett. Neves magyar vizimérnökök tudományos előrelátása folytán még a századforduló előtt kiépült az egész országra kiterjedő vízrajzi megfigyelő hálózat, amely a hajózás, a folyószabályozás és árvízvédelem akkori és későbbi igényeit hosszú évtizedeken át kielégítette, és mely még ma is a hidrológiai észlelőhálózat gerincét alkotja. A századfordulót követően megindult a talajvízszint észlelés (az első talajvízkutat 1901-ben létesítették) és 1925-től már hálózatszerűén folyik a talaj vízállás adatok gyűjtése. A két világháború között az 1930-as években előtérbe került vízhasznosítások hoztak újabb előrelépést. Ekkor indult a rendszeres vízhozammérés (szórványos vízhozamméréseket ugyan már 1836 óta végeztek), és tovább bővült a talajvízszint észlelő hálózat. Az 1946—1950 évek között megindult rohamos ipari fejlődés és a velejáró vízügyi problémák előtérbe kerülése a hidrológia és a hidrológiai adatgyűjtés általános fejlődését hozta magával. Különösen erőteljessé vált a fejlődés a Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézet 1952. évi megalapítását követően. Erre az időszakra esik a hálózat kiterjesztése a közepes és kisvízfolyásokra, a csatornákra, valamint a felszínalatti vizekre, továbbá a megfigyelésbe vont hidrológiai és meteorológiai elemek számának bővítése (hordalék, vízhőfok-, párolgás-, hósűrűség-mérés, vízminőségi tényezők, klímatényezők stb. észlelésének bevezetése). Jelenleg Magyarország területén mintegy 6000 folyamatosan működő megfigyelő-mérőállomás működik, ebből 3100 a VITUKI kezelésében, 1900 a Vízügyi Igazgatóságok felügyelete alatt és 1000 az Országos Meteorológiai Szolgálat felügyelete alatt áll. A Vízügyi Igazgatóságok adatgyűjtése elsősorban a helyi vízgazdálkodás igényeinek kielégítésére irányul, az Országos Meteorológiai Szolgálat állomásain meteorológiai megfigyelések folynak. Az utóbbi hálózatot a hidrológiai szempontból szükséges mértékben a VITUKI és a Vízügyi Igazgatóságok kezelésében levő állomások egészítik ki. A mérőhálózat vízelőfordulásonkénti megoszlása: felszíni vizekkel kapcsolatos 2220 állomás, felszínalatti vizekkel kapcsolatos 2240 állomás, légköri vizekkel és az időjárási elemekkel kapcsolatos 1540 állomás. A hálózati adatok gyűjtésén kívül időszakos méréseket is végeznek. Az időszakos mérésekkel egyrészt a folyómeder és az ártér morfológiai változásait rögzítik, másrészt árvizek és a jégzajlás hatását vizsgálják, továbbá a mederhidraulikai viszonyokat tárják fel. Egyes hidrológiai jelenségek mélyebb megismerésére, továbbá a hidrológiai törvényszerűségek feltárására 11 táj jellemző és kísérleti vízgyűjtőterületen, valamint kísérleti állomásokon folynak észlelések és vizsgálatok. A mintegy 93 000 km

2 területű Magyarország észlelőhálózatának sűrűsége más országokkal összehasonlítva igen kedvező. A mérőhálózat részletesebb elemzése rávilágít a hidrológiai elemek és a területi eloszlás szerinti differenciáltságra. A felszíni vízfolyásokon kb. 340 állomáson történik vízhozammérés, ebből a kis vízgyűjtőkre 90 mérőállomás esik. Hordalék mérést zömmel a nagyobb folyókon végeznek. A felszínalatti vizek észlelőhálózata elsősorban az ország síkvidéki területein létesített talajvízszint-megfigyelő kutakból áll. A karsztvízészlelő hálózat dinamikusan fejlődik. A mélységivíz észlelőhálózat egyelőre néhány állomáscsoportra terjed ki. A légköri vizekre és az időjárási elemekre vonatkozó megfigyelés a meteorológiai és a vízügyi szolgálat egymást kiegészítő tevékenysége révén a gyakorlat jelenlegi igényeit jórészt kielégíti. A magyarországi hidrológiai észlelőhálózatot elsősorban minőségileg kell fejleszteni, különös tekintettel az állomáshálózat és az adatgyűjtés racionalizálására, az alkalmazott módszerek és eszközök egységesítésére, továbbá az adatgyűjtés és feldolgozás gépesítésére és automatizálására. Lengyelország A rendszeres vízállásészlelés Lengyelországban a Visztulán kezdődött 1799-ben. A hidrológia tulajdonképpeni fejlődése azonban 1919-től, a Hidrográfiai Hivatal megalakulásától, számítható. A két háború közötti időben a felszíni és felszínalatti vizeket észlelő állomások száma kb. 1800 volt. A második világháború nemcsak megállította a hidrológiai szolgálat fejlődését, hanem óriási hiányokat is okozott a hidrológiai megfigyelésekben. A háború utáni első években megindult az ország általános gazdasági fejlődése, és ezzel együtt a hidrológiai adatok iránt egyre jobban fokozódott az igény. Hatással volt ez a mérőállomások eloszlásának alakulására. Bizonyos stabilizáció a fejlődésben 1950 után alakult ki. Lengyelország területén jelenleg 3525 hidrológiai állomás és 2180 csapadékmérő állomás működik. Lengyelország észlelőállomásainak számát értékelve megállapítható, hogy a hálózat sűrűsége elegendő a vízviszonyok kellően pontos megismeréséhez. A kb. 320 000 km

2 területen 1050 felszíni vízszintmérő állomás, 1975 talaj vízszintmérő állomás, 102 hordalékmérő állomás, 270 vízhőmérsékletet mérő állomás, 22 forrásmérő állomás, és 16 párolgásmérő állomás működik.