Hidrológiai Közlöny 1974 (54. évfolyam)

6. szám - Dr. Kienitz Gábor: Rendszer-hidrológiai módszerek bevezetése a magyar vízügyi gyakorlatba

Dr. Kienitz C.: Rendszer-hidrológiai módszerek Hidrológiai Közlöny 1974. 6. sz. 267 ahol m a csatornát tápláló belvízfolt-láncok száma, n az egy láncban kaszkád-szerűen elhelyezkedő bel­vízfoltok száma, S{ [m 3] az utóbbiak pillanatnyi víztartalma — amelynek növekményeit az EXP­RE programmal számítjuk, — 8/, pedig az az ún. holtvíztartalma, amely bizonyos küszöb alatt ló­vén, a belvízfoltból már nem tud kifolyni, k v [óra] a párolgást és a beszivárgást együttesen jellemző paraméter, míg ki [óra] a belvízfoltból történő ki­folyást jellemző paraméter. Utóbbi módosításával addig csökkenti a program a csatornába történő befolyást, míg a csatorna alsó szelvényére a (2)-vel számított Q vízhozam kisebb, vagy egyenlő nem lesz a szelvény Q mli x átbocsátóképességével. Ha­sonlóan jár el a program a csatorna-rendszer ösz­szes keresztszelvényében: ha a feltétel nem telje­sül, akkor a kérdéses keresztszelvényhez vizet szál­lító valamennyi csatorna-szakaszba történő befo­lyást csökkenti /írjeik módosításával. Figye­lembe vannak véve a lefolyástalan belvízfoltok is: ezek vize csak &„-vel távozik el. A program ily mó­don a) kiszámítja a csatorna-rendszer valamennyi csomópontjában a pillanatnyi vízhozamot, amely sehol sem haladhatja meg az illető keresztszelvé­nyek átbocsátóképességét; b) számon tartja a vízgyűjtő valamennyi belvíz­foltjában a pillanatnyilag tározott vízmennyisége­ket, sőt ezek alapján c) számítja a belvízfolttal borított területek pil­lanatnyi kiterjedését is. Az EXPRE-DRAINAGE programok ALGOL nyelven, GIER számítógépre készültek, de folya­matban van átírásuk más számítógépre. A két program egyesítése nem kívánatos, mert az EXP­RE önmagában is adhat a gyakorlat számára érde­kes információt. A programok használatának mód­ját alkalmazási utasításokban írtuk le [19, 20], amelyek segédleteket tartalmaznak a modell-para­méterek felvételére nézve is. 3.2 A szabad összegyülekezés vizsgálata 3.21 Szintetikus modellek. A szabad összegyülekezés leképzésére világszerte számos szintetikus modellt készítettek. Ezért feleslegesnek látszott e téren új kutatásokat indítani, e helyett máshol kidolgozott nevezetesebb modellek hazai kipróbálását tűztük ki célul. Két modellál foglalkoztunk, az USD AH L­70 és a Stanford modellál. 3.211. Az USDAHL-70 modell. Az USDAHL-70 modellt az USA Mezőgazdasági Minisztériumának Hydrograph Laboratory-ja (Beltsville, Maryland) dolgozta ki [22]. A modellál szabad összegyüleke­zés ű, mezőgazdasági művelés alatt álló vízgyűjtők lefolyási és talajnedvességi viszonyait lehet tanul­mányozni. A modell alapfeltevése szerint minden vízgyűjtő ún. hidrológiai zónákra osztható; melyeken belül a talajok a beszivárgás, az evapotranspiráció és a fel­színi lefolyás szempontjából azonos jellegűeknek tekinthetők. E zónák egymáshoz képest lépcsőze­tesen helyezkednek el, magaslatokat, lejtőket és völgyfenekeket jelentenek. A vízgyűjtőre hullott csapadék útját e zónákon át követjük nyomon. A felszíni lefolyás mindenütt megindul és kasz­kád szerűen halad a vízfolyás felé. A felszínen azonban csak az a víz folyik le, amely a csa­padékból bizonyos tározóterek (felszíni depresz­sziók és a talaj esetleges repedései) feltöltése és a beszivárgási kapacitás kielégítése után fennma­radt, s csak a maradék jut el a felszínen a vízfo­lyásba. Az ideiglenesen tározódott vizek később ugyancsak beszivárognak. A beszivárgott vízzel minden zónában azonos módon foglalkozunk, kü­lön-külön figyelembe véve a talaj „^"-szintjét, va­lamint az ez alatti rétegeket. Amikor az „A" szint nedvességtartalma meghaladja a szabadföldi víz­kapacitást, a beszivárgó víz egyrészt tovább szivá­rog az alatta fekvő rétegbe, másrészt oldalirány­ban mozogva a vízfolyást táplálja. Hasonlóan, az alsóbb rétegekbe felülről beszivárgó víz egyrészt to­vább szivárog lefelé — és a vízfolyást nem tápláló mélységi beszivárgássá válik, — másrészt oldal­irányban mozogva ugyancsak a vízfolyásba jut. Ezek az oldalirányban mozgó vizek szolgáltatják a vízfolyás alapvízhozamát. Összegezve, a modell be­menete a csapadék, kimenete pedig a vízfolyás víz­hozama. Miközben pedig az előbbiből az utóbbi vá­lik, nyomon követjük a felszínen folyó víz útját zó­náról-zónára, a talajban szivárgó víz útját pedig talajrétegről-talajrétegre haladva, számba véve az evapotranspirációt, az evaporációt, a mélységi beszi­várgást és ezekkel együtt a talajrétegek pillanatnyi nedvességtartalmát is. Mindezeket a vizsgálatokat a modellál óra-nagyságrendű lépcsőkkel haladva évek sorozatán keresztül végezhetjük. A nyert eredmények egyaránt szolgálhatják árvédelmi és öntözési feladatok megoldását. A programot Fortran E nyelven írták 1BM 360/40 számítógépre. Megjegyzendő, hogy megje­lent a modell új, USDAHL-74 nevű, továbbfej­lesztett változata is. 3.212. A Stanford vízgyűjtő modell. A Stanford víz­gyűjtő modellt az amerikai Stanford Egyetemen dolgozták ki, majd a gyakorlatba való bevezetés­kor több változata is kialakult. Részünkről a mo­dellnek az Ohio-i Egyetem által kimunkált válto­zatával [21] dolgoztunk, de alkalmunk volt egy ke­reskedelmi jellegű alkalmazási módjával is megis­merkedni [1]. A modell felépítése hasonló a 3.21 l-ben ismer­tetett USDAHL-70 modelléhez, így azt részletei­ben nem ismertetjük. Főbb eltérések, hogy nem dolgozik hidrológiai zónákkal, viszont figyelembe vesz intercepciós tározóteret, továbbá számítja a hó elolvadását is. Természetesen, a víz mozgásának leírására használt képletei is általában eltérőek. 3.22. Analitikus modellek. Az analitikus modellek a vízgyűjtőt olyan rendszernek tekintik, amelynek működését az y(í) = H[{x(t)}l (3) függvény transzformációval lehet jellemezni. Itt {x(t)) a rendszerbe bemenő függvények halmaza, y(t) az ezek hatására keletkező kimenet, H pedig a rendszer viselkedésére jellemző funkcionál (rend­szeroperátor), amely a bemenő idősorokat (pl. csa­padék) képezi le a kimenetbe (pl. lefolyás). A fela-

Next

/
Thumbnails
Contents