Hidrológiai Közlöny 1974 (54. évfolyam)

3-4. szám - Domokos Miklós: Az összesítő vízmérleg szempontjából mértékadó hónapok kiválasztása

Domokos M.: Az összesítő vízmérleg Hidrológiai Közlöny 1974. 3—4. sz. 157 A fenti megfontolások alapján tehát Q hasznosítható vízkészletként az egységek természetes (közép-)vízhozamaival (ill. vízhozam-összegeivel) számolhatunk. Vízigényként az egyes egységeken működő vízhasználatok egyidejű vízigényei havi átlagértékeinek (7

0) és a mederben hagyandó vízkészletnek (Qm) a

z összegével számolunk. Itt. annyiban térünk el a szokásos gyakorlattól, hogy az ivó- és ipari vízigényeket nem csökkentjük asokszor80—90%-os mértékű szenny- és használtvíz-visszavezetés értékével. Ez általában a biztonság javára történő (csúcsértékben kb. 50 m

3/s-nyi, vagyis a fenti értelmezésű vízigényhez képest mintegy 3%-os) elhanyagolást jelent, amelv egyben biztonsággal fedezi a külföldi vízkészlet-elvonások figyelmen kívül hagyásából eredő, a biztonságot károsító elhanyagolást. A vizsgálataink alapjául szolgáló vízmennyiség-mérlegekben tehát a Qm mederben hagyandó vízkészletet •— az összesítő vízmérleg általános gyakorlatától eltérően, az egyszerűbb számolás kedvéért — nem a hasznosítható vízkészlet-kart csökkentő, hanem a vízigénykart növelő mennyiségként vesszük figyelembe. Kimutatható, hogy a vízmérlegek — számunkra most érdekes — eredménye (mutatója) szempontjából közömbös, hogy a Qm értéket így vagy úgy számoljuk-e el. 2.2 A mértékadó hónap kiválasztása Legyen adott valamely kiválasztott vízgazdálkodási egység (vízgyűjtőterület) különböző TI(i = = 1, 2, . . ., n) tárgyidőszakokra (pl. az év 12 hónapjára) vonatkozó di(x) *P(Qi^x),i=l ,2, ..., n (1) vízkészlet-tartóssági görbéinek a sorozata. (Itt Q; a TI időszak átlagos vízkészletét, P pedig a valószínűséget jelöli.) Legyen adott minden egyes Ti tárgyidőszakban a vízigény 7j = konst. átlagértéke. Válasszuk a T;-re vonatkozó reprezentatív összesítő vízgazdálkodási mérleg mutatójául a Pi^diix^U) (2) tartósságot, amely a mérleget a jelenlegi gyakorlatban alkalmazott mutatókkal (szabad vízkészlet ill. vízkészlet-kihasználtság) egyenértékűen minősíti [6]. pi tehát a di(x) tartóssági görbén az x = Ii abszcisszához tartozó ordináta vagy — ha, a magyar hidrológiai gyakorlatnak megfelelően, a fenti görbe x(d) inverzét használjuk — az x(d) görbén az x — Ii ordinátához tartozó abszcissza. 2.21 Időben állandó vízhiány-tűrés esete Nyilvánvaló, hogy ha a vízhasználatok •&{ vízhiány-tűrése minden Ti időszakban egyenlő, akkor — e vízhiány-tűrés konkrét értékétől függetlenül — a fenti vízmennyiség-mérleg sorozat alapján azt a Ti

x időszakot kell mértékadónak neveznünk, amelyre Pi

X értéke a legkisebb, vagyis: T

H = T

M, hapi^Minpi, (3) ahol T

M a mértékadó tárgyidőszak jele. 2.22 Időben változó vízhiány-tűrés esete Előrebocsátjuk, hogy ha ismernénk a tárgyidőszakról-tárgyidőszakra változó i)i vízhiány-tűréseket, akkor nem kellene mást tennünk, mint — ismert vízmérlegmódszerünket alkalmazva [2] — az eredményeket (vagyis a tényleges, ill. a várható vízkorlátozásokat) rendre összehasonlítani a megfelelő &i vízhiány-tűrésekkel (vagyis a vízkorlátozások felső határértékével), és ennek alapján kiválasztani a passzív vízmérlegű, azaz az 1—]>I>#I (4) egyenlőtlenséggel jellemezhető Ti tárgyidőszakokat. Bár egyszerűbb lenne, azonban mégsem tehetjük fel, hogy magukat a vízhiánv-tűrési mutatókat. ismerjük, mivel ezek a gyakorlatban — kellő közgazdasági vizsgálatok ill. eredmények hiányában —• általában még nem ismertek. Minthogy tehát a #;-ket nem ismerjük, a (4) szerinti eljárást sem követhetjük. Ugyanakkor viszont nem is feladatunk a rl\ időszakok vízmérleg-sorozatának elkészítése, hanem csupán a időszakok egymás közötti összehasonlítása abból az szempontból, hogy melyikük az, amelyben viszonylag a legkritikusabb a vízkészletgazdálkodás helyzete, melyikükben a legrosszabb a tényleges (ill. várható) vízkorlátozás és az előírt vízhiány-tűrés viszonya. Ez a feladat viszont a konkrét vízhiánv-tűrési mutatók ismerete nélkül is megoldható. Tegyük fel ugyanis, hogy ismerjük az egyes y,-kre jellemző v

v v

2, . . ., v

n mutatók sorozatát, ahol Vi a Ti folyamán bekövetkező, egységnyi időtartamú vízkorlátozás okozta termelés-kiesés ill. gazdasági veszteség értéke. («,• tehát gyakorlatilag fordítottan arányos értékével.) Ekkor közvetlenül belátható, hogy ha valamely TJ és T

K tárgyidőszakra vonatkozóan — Vj — Vk. de vj > v

k, akkor a két időszak közül Tj a kritikusabbb, mivel az utóbbiban az ugyanolyan tartamú vízkorlátozás nagyobb gazdasági veszteséget okoz, továbbá ha — Vi > Vk és Vj = V]i, akkor a két időszak közül a nagyobb vízkorlátozású T

K a kritikusabb. E megfontolásból már következik, hogy a Ti időszakok közül azt a T^ időszakot kell mértékadónak tekintentünk, amelyre teljesül. 3. A felhasznált alapadatok A 2. szakaszban leírt módszer alkalmazásához a következő alapadatokra van szükségünk: — a 2. ábrán megadott öt vízgazdálkodási egység természetes felszíni vízkészletét jellemző havi középvízhozamok sokévi sorozataira, továbbá az ezek eloszlását jellemző tartóssági görbékre — a havonkénti mértékadó vízigények meghatározásához mind az öt egységre vonatkozóan: — egyrészt a mederben hagyandó vízkészletek havi értékeire — másrészt mértékadó, tehát minél újabb adatokra a vízhasználatok egyidejű vízigényeinek összegéről, végül — egységenként és havonként, legalábbis mezőgazdasági (öntözési) vízhasználatokra és a tenyészidőszakra vonatkozóan, a 2.22 alatt bevezetett v^ veszteség-mutatók értékére.