Hidrológiai Közlöny 1973 (53. évfolyam)

1. szám - Könyvismertetés

Dr. Jurányi R.—

dr. Vág J.-né—

dr. Némedi L.: Trichonomas vaginalis Hidrológiai Közlöny 1973. 1. sz. 41 Összefoglalás Szerzők beszámolnak a budapesti termálvizű közfürdők medencéinek vizében végzett kísérleteikről. Vizsgálat tárgyává tették a Trichomonas vaginalis életképességét különböző hőmérséklet, ionterhelés és csíraszám mellett. A túlélési vizsgálatokhoz használt Trichomonas vaginalis törzsek a Bőr- és Nemikórtani Klinika beteganyagából származtak. Fenntartásuk Locke-féle oldatban, ill. Kovács-féle májpeptonos táptalajban történt. Az oltásokat 24 óránként megismételték. Az inkubációs hőmérséklet 37 °C volt. Megállapították, hogy a flagelláták 25 és 28 °C-ú vizekben is tenyészthetők. A vizsgálatokat függőcseppben végezték, egyidejű pH-, és baktérium csíraszám meghatározása mellett. A különböző környezeti tényezőkkel szemben elég kis tűrőképességűnek tartott Trichomonas vaginalis az elég magas koncentrációjú sóoldatban nem pusztult el. A 0,6% mg/l NH

4C1, a 0,5 mg 1 KN0

3 és a 0,4 mg/l NaN0

2tőt tartalmazó 25 és 37 °C-ú gyógyvizekben 27 napig éltek és számuk a 7. és 15. nap között megkétszereződött. Kísérleti adataik, valamint ismertetett irodalmi hivatkozások alapján véleményük szerint a köz- és gyógyfürdők vize potenciális veszélyt jelent a trichomoniasis terjedésében. IRODALOM [1] Karnalcy, K. J.: oyt. Bauer: Zbl. Gynäk. 74, 240, 1952. [2] Coutts, W. E.: First. Canad. Symp. 19G3. [3] Jirovee O., Peter R.: Zbl. Gynäk. 79, 1994. 1957. [4] Weiler P.: cit. Coutts: First. Canad. Symp. 1963. [5] Aszódi L., LosoncziJ.: Magy. Nőorv. L. 4, 25, 288, 1963. [6] Davis, C. H.: Am. J. Opst. and Gynee. 18, 575, 1929. [7] Matsuda, K.: Ber. Ges. Gynee. Gebursth. 32, 408, 1936. [8] Fischer I.: Prensamed. argent, 22, 340, 1935. [9] Braum, M.: Zbl. f. Bakt. 13, 92, 1893. [10] Jirovee O., Peter R.: cit Chappaz: First Canad. Symp. 265, 1963. [11] BurchetSoc.: Amer. J. Opstet. Gvnee. 77, 309, 1959. [12] Goronell, L., Lillo, F.: Obstet, and Gynee. 4, 354, 1963. [13] Makara Gy., Rechnitz K.: Magy. Orv. Arch. 39, 19, 1938. [14] Kucera, K.: Symp. Reims. 201, 1957. [15] KÖJÁL Évkönyv 342, 1965. [16] Kostic, P.: First. Canad. Symp. 45, 1963. Könyvismertetés Florov N. M.: üidrogeolermia. Nedra, Moszkva 1968. 316. oldal, 68.ábia, 101. táblázat (DK 553.78 + 551.491.31) Tartalmilag a hidrogeotermiáról szóló monografikus munka sajátosan érdekes és fontos elméleti és gyakorlati vonatkozásban egyaránt gazdag kórdóscsoportot ölel fel, többfajta földtudomány és a műszaki tudományok határterületéről. A könyvben feldolgozott fő témák közül az első a földkéreg hőháztartása és ebben a felszínalatti víz szerepe és képződése, a második a hidrotermikus kutatómódszerek bemutatása, a harmadik a hévizek képződésének ós elterjedésének törvényszerűségei, végül a negyedik a mérőműszerek ós mérések ismertetése. A könyv tulajdonképpen e négy részből áll, ezek összesen 12 fejezetre oszlanak. A bevezetésben a szerző utal a geotermikus energia nagy szerepére és felhasználásának fontosságára a Föld egyes területein. Utal sok helyen ugyanerre az I. rész 1. fejezetében is, kapcsolatban a hidrogeotermikus kutatások nagymultú fejlődésének fejezetében is. A magyar vonatkozású és a maguk korában új eredmények azonban teljesen hiányoznak ebből az összeállításból, mert mindössze az angol nyelvű vonatkozó szakirodalomból közöl bizonyos eredményeket. A kisebb témák a II. fejezőiből a geotermikus energia forrásai (endogén ós exogén energiaforrások), a hővezetés módjai, a geotermikus mező stb. A ill. fejezetből a klímaritmusok ós hatásuk a geotermikus hőháztartásra, a heliotermozóna kérdése (felszíni termozóna és sokéves hőamplitúdójú zóna (ós geológiai korú hőamplitúdójú zóna. E két fejezet (17—82. p.) a leggazdagabb természeti földrajzi kapcsolatú, tekintettel a geotermikus hő és a hévizek sajátságos elhelyezkedési övezeteire és a geotermikus hő és a napsugárzás múltbeli kapcsolatainak változására (az éghajlatváltozásokkal való kapcsolat ismertetése). A IV. fejezetben (83—129 p.) többek között helyet kapnak a szerző érdekes kísérleti kutatásai, amelyekkel a felszínalatti vizek hatását vizsgálta a geotermikus hőháztartásra, és ezzel meghatározta a geotermikus zonalitás típusait is, ezek persze vertikálisan egymásra települt zónák, illetve régiók. A vízzáró kőzetben zárt hidrogeotermikus zóna alakul, az áteresztő kőzetben az élénkebb vízmozgás miatt nyílt zóna, a harmadik típus pedig a kettő kombinációja. A további fejezetek inkább gyakorlati jelentőségűek: a geohidrotermikus adat ós anyagfeldolgozással, a szelvények és a megfelelő térképek készítéseinek kérdéseivel, táblázatok kitöltésével, az adatok dimenzionális értékelésével, a mértékegységek kérdéseivel foglalkoznak, kapcsolatban a hévíz előfordulásokra vonatkozó hidrogeotermikus törvényszerűségek kutatásaival. Ezenkívül a kőolaj- ós földgáz előfordulások hidrogeotermikus sajátosságait és a változatos felépítésű kőzetekből felépített szelvények hővezetési és geotermikus viszonyait is tárgyalja. A harmadik résszel kapcsolatban, ahol a hévizek, többségükben artézi vizek képződésével foglalkozik, megjegyezzük azt, hogy bemutatja e vizek típusait, földtani előfordulási körülményeik, helyzetük, kémiai összetételük és egyéb sajátosságaik szerint. Típusok pl. a porózus, kőzetű nagy artézi medencék, az ugyanilyen kőzetű kis artézi medencék, továbbá a magmás és metamorf kőzetek meleg résvizei, a fiatal ós a mai vulkánossággal kapcsolatos hévízfeltörések, képződésük különféle földtani tényezők kritériumától függ. Ilyen összetevők, tényezők a vízföldtani tényezők, a szerkezeti előfeltételek, a kőzettani előfeltételek, a magmatizmus ós a vulkanizmus, a geotermikus kritériumok stb. A könyv anyagán mutatkozik az, hogy az óriási méretű szovjet területek igen heterogén hidrogeotermikus előfordulásait igyekezett rendszerbe foglalni a szerző ós ott nagyon sokféle általános törvényszerűséget állapítot meg aránylag kevés adatból, a világirodalom egy részének felhasználásával is, továbbá saját kutatásokból. Dr. Lány Sándor