Hidrológiai Közlöny 1973 (53. évfolyam)

8. szám - Dégen, I.: A vízgazdálkodás mint népgazdasági ágazat

Dégen I.: A vízgazdálkodás, mint népgazdasági ágazat Hidrológiai Közlöny 1973. 8. sz. 341 alatti vízkészletek feltárásával és kitermelésével, tározókkal, vízvédelemmel és a vízminőség-szabályozás révén növelnie kellett a felhasználható vízmennyiséget, a víztermelést. Ki kellett alakítani az új gyártási technológiákhoz igazodó, takarékos vízfelhasználást, az ártalommentes szennyvízelvezetést elősegítő üzemen belüli vízgazdálkodási munkafolyamatokat. Az ipar részére végzett vízgazdálkodási munkafolyamatok összességét a népgazdasági tervekben „ipari víztermelés-szolgáltatás, szennyvíztisztítás" címen foglaljuk össze. Az ipari beruházásokon belül a vízigényes ij>arágakban a vízzel összefüggő beruházások részaránya a 15—18%-ot is eléri. A víznek az ipari termelésben betöltött szerepére utal az ipar évente mintegy 2 milliárd m

3-es frissvízigénye és a közel 5 milliárd m

3-es teljes vízhasználata, ami az összes országos vízigényből 32%-os, illetve az összes vízhasználatból 62%-os részesedést jelent. A víz az ipar csaknem valamennyi tevékenységéhez szükséges hűtővíz, kazántápvíz, mosó-, öblítő, oldó- ós egyéb technológiai, továbbá üzemi ivó- és egyéb célú vízhasználat formájában. A vízfelhasználás mértéke a felhasználás célja és a felhasználó iparág szerint igen változó. Például átlagosan I tonna cukor előállításához 90— 200 m

3, 1 tonna zöldség-gyümölcskonzerv készítéséhez 40—60 ur

1, 1 tonna alumínium előállításához 100—150 m

:

1, I tonna acél gyártásához — hagyományos technológiával — 30—40 m

3, 1000 m

2 gyapjúszövethez 100— 150 m

3 vízre van szükség. Az iparban a vízmennyiség 85%-át hűtésre, 13%-át termelési technológiákhoz kapcsolódva, 2%-át pedig üzemi ivóvíz ellátásra és egyéb célra használják. Ezek az adatok is utalnak arra, hogy az ijiarban, de különösen a vízigényes iparágakban a víz előállításának költségei jelentősen befolyásolhatják a termék önköltségének alakulását. Hazánkban kiemelkedően fontos szerepe van a mezőgazdaságnak. A mezőgazdaság belterjes fejlesztésének egyik lényeges feltétele a növényi fejlődés számára legkedvezőbb vízállapot elérése a termőterületek vízkároktól való mentesítése és öntözése révén. Az öntözött területeknek az utóbbi évtizedben 100 000 ha-ról 450 000 ha-ra történt kiterjesztése következtében a mezőgazdaság vízigénye 100 m

3/s-ról 215 m

3/s-ra növekedett. A növénytermesztés fejlesztése öntözés útján és az állattenyésztés magasabb színvonalra emelése a vízgazdálkodástól nemcsak több vizet, hanem jó minőségű, a növényi és állati szervezet számára ártalmatlan vizet igényel, ami szükségessé teszi a mezőgazdaságban is a vízminőségvédelem fokozását. A mezőgazdaság kemizálása, a növényvédő, rovarirtó szerek és más vegyszerek alkalmazása következtében növekszik a mezőgazdaságból eredő, a természetes vízfolyásokra ártalmas szennyező hatás. A termelőerők fejlődésével, a mezőgazdaság belterjesebbé válásával a vízkárok elhárítása is egyre nagyobb jelentőségű az árvíz- és belvízkárok mind nagyobb értéket veszélyeztetnek. A vízkárok elhárításával a vízgazdálkodás aktív szolgáltatást végez a károk elhárításában érdekelt népgazdasági ágazatok részére és e munkafolyamatok révén növeli a földek termőképességét, a védet t területen települt üzemek termelési biztonságát. Ezúton új értéket is előállít (megnövelt termőképességű talaj, új földek bevonása a termelésbe, terület nyerése települések, üzemek, utak, csatornák stb. létesítésére), illetve hozzájárul a vízkároktól védett üzemekben új értékek előállításához. A vízgazdálkodásnak e szolgáltatatási funkciója ugyancsak az anyagi termelés körébe tartozónak tekinthető. Különleges a vízgazdálkodás helyzete a közlekedés víziszállítás ágazatával kapcsolatban. A vízi szállítás nem vízvételező a szó szokásos értelmében, mivel a szállítási célokra használt vizet nem vonja ki a vízkészletből, mégis jelentős vízkészletet köt le, és ezáltal csökkenti a hasznosítható vízkészletet. A folyami vízi szállításban a szállítási folyamat egyik alapvető munkaeszköze, a szállítás pályája, a hajózható vízfolyás. A vízgazdálkodás egyik fontos műszaki-gazdasági feladata, hogy a hajózási útvonal valamennyi szelvényében legalább a minimális hajózási mélységet előállítsa. Ezt olyan vízgazdálkodási munkafolyamatok eredményeként éri el, amelyek a mederviszonyokat és a vízhozamokat szabályozzák. Természetesen ez a munkafolyamat más igények kielégítéséhez is kapcsolódhat, így pl. a kisvízi hozamok szabályozása nemcsak a hajózás érdekeit szolgálja, hanem a vízfolyás öntisztító képességét is növelheti, vagy a felszíni vízkivételek részére szükséges vízszint és vízhozam előállítását, a vízerő-hasznosítást stb. is szolgálhatja. A vízügyi ágazat és a vízi szállítás közti viszony sajátos, lényegében szolgáltató-vevő viszony a vízgazdálkodás szemszögéből aktív kapcsolat azonban nem ölt értékformát, mivel a hajózási célokra történő vízszolgáltatásért jelenleg még nem kell térítést fizetni, bár ez közgazdaságilag indokolt volna. Indokoltságát nem csupán a hajózás érdekében végzett folyószabályozási és csatornázási munkák ráfordításai adják meg, hanem az is, hogy a mederben a minimális élővízforgalom miatt (egészségügyi okokból, szennyvizek hígításához, a mederállandóság megőrzéséhez stb.) egyébként is meghagyandó vízhozamon felül, a kellő hajózási vízmélység létrehozása érdekében a kisvízi időszakban további jelentős vízhozamokat kell meghagyni, holott azokra más népgazdasági ágaknak is szükségük lenne. A Duna medrében a minimális élővízforgalom miatt mederben hagyandó vízhozam 700 m

3/s, ugyanakkor a dunai hajóút fenntartásához a Dunabizottság által javasolt víziútboz jelenleg 1100 m

3/s vízhozam tartozik. Folyószabályozással ós a folyó belépcsőzésóvel azonban ez az igény csökkenthető. Ha figyelembe vesszük, hogy a szükségesnél kisebb vízhozamok esetén a hajók terhelését csökkenteni kell, sőt a hajózás korlátozása is bekövetkezhet, érzékelhetővé válik a hajózási vízigény jelentősége. A népgazdaság nem termelő ágazatainak vízszükségletéből adódik az ún. nem termelői vízigény. Sok vízvételező, területileg elosztott, egyenként aránylag kevés, összességében azonban jelentős mennyiségű, különleges minőségi követelményeknek megfelelő és időbeli eloszlását tekintve szélsőségesen ingadozó vízszükségletét kell kielégíteni.